Ti a változás magvetői vagytok.
Ferenc pápa beszéde a Népi Mozgalmak Világtalálkozóján, Santa Cruz de la Sierra, Bolívia, 2015. július 9.
Ti a változás magvetői vagytok.
Ferenc pápa beszéde a Népi Mozgalmak Világtalálkozóján, Santa Cruz de la Sierra, Bolívia, 2015. július 9.
Helyi gyümölcsész találkozóra kerül sor az Ybl Miklós romantikus tervei nyomán gróf Károlyi István által 1845 és 1855 között építetett Római Katolikus templom kertjében.
Téged is zavar, hogy országszerte utcákat, parkokat, erdőket önt el a szemét? Itt az alkalom, hogy ismét közösen tegyünk ellene! 2012. június 2-án újra bebizonyítjuk, hogy a szemétszedés is lehet valódi közösségi élmény! Regisztrálj, szervezz csapatot, hívd meg a barátaidat, munkatársaidat is!
Vedd fel a kesztyűt újra!
Szükség van az olyan környezetvédelmi kezdeményezésekre, mint a TeSzedd! hiszen ezeknek az alkalmaknak rendkívül nagy az erejük – jelentette ki Illés Zoltán civil szervezetek képviselőinek. A környezetügyért felelős államtitkár hangsúlyozta: az emberekben megvan a szándék arra, hogy tegyenek a környezetükért, a természet védelméért. A TeSzedd! 2012 országos hulladékgyűjtési akciót a Vidékfejlesztési Minisztérium a Belügyminisztériummal és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséggel közösen tartja június 2-án.
Magyarország legnagyobb hulladékgyűjtési akciójáról tájékoztatták civil szervezetek képviselőit a program szervezői a Vidékfejlesztési Minisztériumban. A környezetügyért felelős államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a TeSzedd! mozgalom nagy támogatottságot élvez. Az akcióhoz már tavaly több mint 160 ezren csatlakoztak, emellett egyesületek, civil szervezetek, kormányzati szervek, a tárcák háttérintézményei – például nemzeti parkok, zöldhatóságok, vízügyi igazgatóságok – széles összefogásával valósul meg a program.
"Ha kevesebb órát dolgoznánk, az megmenthetné a gazdaságunkat, a józan eszünket, és segítene megmenteni a bolygónkat" - írja Juliet Schor a Boston College szociológia professzora az amerikai Yes Magazine hasábjain. Elgondolkodtató összefüggést feszeget a szerző, miszerint a túlköltekezett, gazdasági recesszióval küzdő nyugati világot a szemléletváltás és a kevesebb munka mentheti meg. Égbekiáltó ellentmondás, vagy tényleg ez lehet a jövő képlete?
Meghívó a Naphimnusz Teremtésvédelmi Közhasznú Egyesület tisztújító és tavalyi évet lezáró beszámolójának, illetve közhasznúsági jelentésének elfogadására szolgáló közgyűlésére, amelyet 2012. május 15-én, kedden, 18 órai kezdettel tartunk a Misszióstársaság (Lazaristák) Központi házában (1118 Budapest, Ménesi út 26.). Térkép itt: http://g.co/maps/nkprr.