A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület - hagyományaihoz híven - idén is szeretné előmozdítani a Nagyböjt teremtéstudatos megélését. Ebben az esztendőben a vasárnapi szentmisék olvasmányaihoz fűzött elmélkedéseinket, melyeket mindig a megelőző péntek estén jelentetünk meg, tagtársunk, Sípos (S) Gyula [1] írta, és a hozzájuk tartozó grafikákat is ő készítette.

Mi az a nagy cél, vízió, amiért az életemet is odaadnám?

Ha van cél, van eredmény is.

Jézus számára ez a nagy vízió Isten országa volt, és a megváltás nagy műve.

Minket is ez lelkesít, Isten országa, a Szeretet földje, mert megértettük, hogy Isten minden teremtmény Atyja, aki búsul gyermekei romlása és pusztulása felett. Megajándékozott minket az alkotásai szemlélése feletti örömmel, élvezettel, s arra hív, hogy merjem odaajándékozni az életem ezért. Ahogy az édesanya odaajándékozza az éjszakáját éhes kisbabájának. Ahogy az édesapa odaajándékozza testi és lelki javait családjának...

Ha figyelmesek vagyunk, meglátjuk, hogy Isten a maga személyisége szerint rakta össze a világot. Ő a legnagyobb, és még most is Ő szolgál mindannyiunknak – ez a Szeretet tartja fenn a világot. Ezért aki önző módon meg akarja tartani magának az életét, elveszíti azt, de aki elveszíti, elajándékozza az életét, szeretetből, az megnyeri azt.

Nekiajándékozzuk az életünket a fáknak, amelyeket elültetünk és gondozunk. Kertünket gondozva életet ajándékozunk a rovaroknak, madaraknak, növényevőknek és ragadozóknak. De életcsepp a tartós termosz is az eldobható műanyag helyett, a tömegközlekedés és/vagy a kerékpár az autó helyett (már ahol és ahogy ez lehetséges).

Vagy meghalunk önmagunknak a másikért, szeretetből, vagy csak haldoklunk, együtt a világgal. Milyen nevetségesek is vagyunk! Néha már attól is haldoklunk, ha le kell hajolnunk mások szemetéért. Isten azonban nem kinevet minket, hanem velünk együtt nevet és örül, mivel lehajoltunk. Meghajoltunk. És ezért: élünk.