Nagyböjti elmélkedés-sorozatunkban pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemléljük a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követhetünk: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Minden elmélkedés végén adunk néhány tippet a leírt gondolatok megélésének segítésére.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület idén is meghív a „teremtéstudatos adventre”. Lelki szempontokkal és gyakorlati javaslatokkal szeretnénk a karácsony előtti felkészülési időszakban annak a tudatosítását is segíteni, hogy mint emberek szeretetből teremtett lények, ugyanakkor pedig a teremtésért felelősek vagyunk.

Az idei elmélkedéseket Szilvácsku Zsolt, a Naphimnusz Egyesület tagja írta.

„Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő, beteljesült már az idő! Törd át az ég zárt ajtaját, vár a világ sóvárgva rád!” – énekeljük az adventi időszakban. Tényleg várjuk? Tényleg keressük? Miben nyilvánul meg az én életemben, hogy várom Jézust, a Vele való találkozást? Ha megtalálom Őt, vállalom annak következményeit? Mit kezdek azzal, ha szeretetet kérek, és olyan helyzetekkel szembesülök, ahol szerethetek, vagy ahol engedhetem, hogy szeressenek? Vagy feltételhez, körülményekhez kötöm az Ő követését? Ha megtaláltam, mennyire szeretnék Hozzá közel kerülni, Vele járni utamat, életemet? A mindkét lábát elvesztő Dan Taylor hadnagy, aki végül „megkötötte békéjét Istennel”, kérdezi Forrest Gumptól: „Te megtaláltad már Jézust Gump?”, mire Forrest válasza: „Nem is tudtam, hogy keresnem kellett volna, Uram.”

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület idén is meghív a „teremtéstudatos adventre”. Lelki szempontokkal és gyakorlati javaslatokkal szeretnénk a karácsony előtti felkészülési időszakban annak a tudatosítását is segíteni, hogy mint emberek szeretetből teremtett lények, ugyanakkor pedig a teremtésért felelősek vagyunk.

Az idei elmélkedéseket Szilvácsku Zsolt, a Naphimnusz Egyesület tagja írta.

Az adventi időszak a római katolikusoknál négy hét, a görögkatolikusoknál hat hét készületi idő arra, hogy az Isten megjelenésére, fogadására teljes emberségünkkel és minden ránk bízott teremtménnyel készüljünk. Istennel való kapcsolatunk nem egy zárt és titkos kapcsolat, amelynek semmilyen következménye nem látszódhat rajtunk. Sőt, pont az ellenkezője: Isten szeretettel jön elénk, már pusztán az életre hívásunkkal lehetőséget adva, hogy megismerjük őt, Vele, Benne és Általa élhessünk, és minden körülöttünk lévő teremtménnyel való kapcsolatunkat is áthassa, legyenek azok élettelen vagy élő természeti jelenségek: egy szikla, egy csillag az égen, az eső, a nap, de minden nem emberi élőlény is körülöttünk.

Ha Isten szeretetében tudhatom magam, másként tekintek az ő teremtményeire. Nap mint nap Istenről mesél minden teremtménye, sőt mi is Istentől, az ő megtapasztalásától indítva, a Teremtő tekintetével egy irányt keresve nézhetünk az ő által éltetett világra és benne minden élőre. Ehhez azonban megtérésre, hitre, ökológiai megtérésre van tehát szükségünk, ami azt jelenti (Ferenc pápa megfogalmazása alapján), hogy engedjük, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen a minket körülvevő világhoz fűződő kapcsolatainkban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja (Laudato si’217).

Isten szeretete megelőz mindent, nem hagy egyedül minket utunkon, így ökológiai megtérésünk felé tartva sem vagyunk egyedül, ahogy a Jelenések könyvének 3 fejezete 8. szakasza mondja: „Ismerem tetteidet. Nézd, ajtót nyitottam előtted, senki nem tudja bezárni. Bár nincs sok erőd, mégis megtartottad tanításomat, és nem tagadtad meg nevemet.” Ajtót nyit az Úr előttünk, amit soha többé senki be nem zárhat. Talán a német nyelvű mondatok még erőteljesebb kifejezik, hogy az Úr által nyitott ajtó előttünk áll, és nem becsukható: „ich habe vor dir eine Tür geöffnet, die niemand mehr schließen kann” (online Biblia, Innsbrucki Egyetem).

Igen ám, de hol az ajtó, amit a Mennyei Atya, a Teremtő Isten elénk nyitott? János evangéliumában a 10,9-10 szakaszban találjuk a választ, amikor Jézus mondja: „Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” Egy kedves biológus, botanikus ismerősöm mesélte, hogy amikor a Szentföldön járt, akkor döbbent rá a „ki-be jár, és legelőre talál” szavak életbevágó, életformáló erejére, amikor azzal szembesült, hogy a zöldellő legelő azon a vidéken milyen rövid ideig áll rendelkezésre, és milyen hatalmas öröm, amikor kizöldül a határ, és a jószágok legelőre találnak.

Gyakorlati szempontból érdemes az adventi időszakban keresni Isten tekintetét, keresni, ahogy Ő néz minket, embertársainkat, magát a teremtett világot. Keressük és őrizzük a kapcsolódásainkat a szentekkel, Máriával az Istenszülővel, Szent Józseffel, az angyalokkal és minden élővel, akik Isten felé és Isten felől segítik tekintetünket. Ha tehetjük, legyünk minél többet csendben, keressük a csend pillanatait a természet csendjében, az imádság helyein, a városrészek, a közösségeink és a belsőnk csendjében. Keressük a szüntelen ima útját, életértékét, a szüntelen kapcsolatot Istennel, Jézussal, az Ő nevével, az Ő neve által, hogy teljes értékében kibontakozó életünk legyen.

Sajgó Szabolcs: A szív hullámai

          messze vagy

kikapcsoltam a telefont

  hogy jobban halljalak

  kitárok ajtót ablakot

         süketté tesz

       az én börtöne

  a hang hullámainál

       pontosabbak

    a szív hullámai