Ha az ember nem él békében Istennel, a Föld maga sem lehet békében:
„Ezért ölt majd gyászt az ország, és veszíti el erejét minden lakója a mező vadjaival, az ég madaraival,
sőt még a tenger halai is elemésztődnek” (Oz 4,3).
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
v, 2023-05-21 12:00 
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Egészen meglepő helyeken virágozhatnak vadvirágok, a békés építkezés mellett az esztelen pusztítás, a háború jelei is lehetnek. Különleges tájakon bóklászhatunk ma szerzőnk kalauzolásával.
„Az gömbölyű gyökeres virágok közé imitt-amott hinthetni sok színű teljes mákokat, hogy mikor amazoknak virágjok meghervad, ezek akkor gyönyörködtető színes ruhájokban ékessen udvarollyanak…” (Lippay János: Posoni kert)
A 17. században így ír Lippay János, a híres pozsonyi érseki kert krónikása a díszmákokról, és ma is követhetjük a tanácsát, a tulipánok, nárciszok, császárkoronák lassan sárguló levelei, visszahúzódó hagymái közé vethetünk a díszpipacsokból, teltvirágú, színes díszmákokból.
v, 2023-05-07 12:00 
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Még az eddigieknél is szélsőségesebb hőhullámokat, aszályokat és egyre kiterjedtebb élelmiszer-ellátási bizonytalanságot okozhat, ha nem csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ideje lenne jó irányba, „Emmausz” felé elindulni!
Hetekkel ezelőtt tették közzé az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, az IPCC hatodik jelentésének összesített változatát, amely három, 2021-ben és 2022-ben közzétett szakértői értékelés megállapításait használta fel, hogy tömör összefoglalót adjon a politikai döntéshozóknak. Egyrészt a saját nemzeti szakpolitikájuk kidolgozásához, másrészt az éghajlatváltozási tárgyalások következő fordulójára való minél megalapozottabb felkészülés okán. Talán emlékeznek arra az olvasók, hogy az IPCC neve 2007-ben vált igazán híressé, amikor a harmadik jelentését tette közzé. Akkor óriási sajtóvisszhangja volt a jelentésnek, manapság egy a sok hír között, pedig egyre többet beszélünk a globális környezeti problémákról, egyre jobban tapasztaljuk a következményeit, ez a jelentés pedig még pontosabb jövőképet ad, és egyre sürgetőbb üzeneteket tartalmaz.
Annak érdekében, hogy a nemzeti vezetők az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedés átlépésének elkerülése érdekében szükséges rövid távú intézkedésekre összpontosítsanak, a tudományos testület ambiciózus célt tűzött ki. Az új cél 2035-ig az üvegházhatású gázok éves kibocsátásának 60 százalékos csökkentése.
A fő ok az, hogy az eddigi, a vártnál nagyobb kibocsátásnövekedés és az ehhez kapcsolható jövőbeli csökkentési útvonalak eredménye nagyon nem elég ahhoz, hogy 1,5 Celsius-fok alatt maradjon az éves globális középhőmérséklet-emelkedés. A jelentés arra figyelmeztet, hogy ha a 2030-ra és 2035-re kitűzött célok nem teljesülnek, akkor az 1,5 °C-os küszöböt szinte biztosan átlépjük, ami még szélsőségesebb hőhullámokat és aszályokat és egyre kiterjedtebb élelmiszer-ellátási bizonytalanságot okozhat.
Az ipari forradalom óta a világon már 1,1 °C-t melegedett az évi középhőmérséklet, és olyan hatások tapasztalhatók, mint a gyakoribb és hevesebb hőhullámok, aszályok és erdőtüzek, valamint heves esőzések, erősebb hurrikánok, hirtelen időjárásváltozások, akár az erős lehűlések gyakoriságának növekedése.
k, 2023-04-25 22:42 
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tulipánok lágyságában megbúvó erőt fedezhetjük fel.
PÁSZTOR
Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?
KÖLTŐ
Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!
PÁSZTOR
Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát,
most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
rádvicsorít! Mert április ez, sose higgy a bolondnak.–
Már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.
(Radnóti Miklós: Első ecloga)
A pásztor és a költő párbeszéde igazi áprilisi hangulatban kezdődik ebben a versben. Valóban, a városi ember számára a tavasz első hírvivői a lármás feketerigók, a kertekben pedig a pompás tulipánok.
A tulipánok őshazája valahol az ázsiai sztyeppéken van, az ottani éghajlathoz alkalmazkodott életmódjuk. A hosszú, kemény teleket, a forró, száraz nyarakat csak hosszú pihenőidőkkel és látványosan gyors tavaszi fejlődéssel tudják túlélni. Bölcs, előrelátó tervezés bizonyítékait fedezhetjük fel, ha a kertben szemlélődve heteken át figyeljük a fejlődésüket.
v, 2023-04-09 22:35 
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a régóta előttünk görgetett vízügyi problémákkal foglalkozunk.
Fegyverek, háború árnyékéban telik az idei tavasz is. Naponta sok százan halnak meg az orosz–ukrán fronton és Belső-Ukrajnában is sok a polgári áldozat. Miközben mi már érezzük a virágillatú tavaszi szél napsütéssel ölelkező szelídebb hullámait, a szomszédunkban halált osztó rakéták robbanásai uralják a húsvéti idő napjait is.
„Tavaszi szél vizet áraszt…” – hallom a gondolataimon átszűrődő népdal dallamát. Bár az elmúlt években hazánkban és a környékünkön sem volt annyi hó, hogy a tavaszi szél vizet árasszon. Annyira nem volt hó az Alpokban, hogy még az energiatermelésnél használandó hűtővíz is kevés lehet majd a régióban, a Pó folyó kiszáradt és a Duna ausztriai szakaszán lévő vízierőművek is rosszabbul teljesíthetnek. De ennél még sokkal rosszabb a helyzet máshol a világban.
Az ENSZ első vízügyi konferenciájára már több mint negyvenöt éve, 1977-ben Mar del Platában, Argentínában került sor. 118 ország és terület képviselői 12 napon keresztül tanácskoztak, és elfogadták az ún. Mar del Plata-i cselekvési tervet, amely azt javasolta, hogy az országok 1990-ig érjék el az egyetemes tiszta víz használatának és a megfelelő higiéniai körülményeknek a lehetőségét. Ez a mai napig sem sikerült, a helyzet rosszabb, mint valaha. Már akkor is, 1977 után, számos szegény fejlődő ország kért pénzügyi támogatást, de a pénz helyett tanulmányok készültek arról, hogy miként lehetne vízügyi projekteket finanszírozni.
Azóta nem volt hasonló mandátum szintű ENSZ-konferencia, ki tudja, miért kellet csaknem ötven évet várni, hiszen a helyzet tragikus. Két héttel ezelőtt tartottak New York-ban, az ENSZ központjában az 1977-eshez hasonló nagy nemzetközi konferenciát. Igaz ugyan, hogy Stockholmban évtizedek óta vannak nemzetközi egyeztetések, Magyarország is rendezett kétszer nemzetközi vízfórumot, de az ENSZ közvetlen felügyelete alatt a mostaninak volt a legszélesebb mandátuma.
2015-ben a nemzetközi közösség (az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai, SDG-i értelmében) 2030-ra tűzte ki célul, hogy mindenki számára tiszta vizet és higiéniát biztosítson (ezt kellett volna elérni 1990-re…).
v, 2023-04-09 11:47 
A szentháromságos közösségként létező, egyetlen Istenbe vetett hit a katolikus vallás alapja. Kifejezetten közösségi vallás a miénk - már Isten önmaga is közösség és nem egyszemélyű, magányos létező! Gondoljunk bele - mekkora ajándék ez! Isten önmagán ad példát arra, hogyan tudunk tökéletes közösségben kapcsolódni. "Csak" követnünk kell a példáját. „Nekünk, keresztényeknek az a feladatunk, hogy „elfogadjuk a világot mint a szeretetközösség [kommunió] szentségét, mint az Istennel és a felebarátainkkal globális szinten történő osztozás módját." (Laudato si' enciklika 9) És bár első hallásra ez teljesíthetetlenül nehéz feladatnak tűnik, de valójában ha életünk legnagyobb élményeire, legboldogabb pillanataira gondolunk, lehet, hogy éppen ezt a közösséget sikerült megélnünk. A végtelen érintése egy hegycsúcson, ölelő kisgyermekünk teljes önátadása, egy különösen mély szentségimádás…. A Szentháromság nehezen megérthető misztérium, talán azért, mert valójában nem is a tudatunkkal, hanem a szívünkkel kell érteni, megélni.
Mindez szép-szép, de vajon hogyan jön az autómentességhez? A Szentatya megadja a választ:
„A színhelyek, melyek körbevesznek bennünket, befolyásolják azt, ahogyan az életet látjuk, ahogyan érzünk és cselekszünk… Törekszünk alkalmazkodni környezetünkhöz, de amikor az rendetlen, kaotikus, vagy tele van vizuális és zajszenynyezéssel, az ingerek túlzott mértéke próbára teszi azon igyekezetünket, hogy mindenhez egészségesen kapcsolódó, boldog identitást hozzunk létre." (LS 147)
Hogyan alakítják vajon közösségi létünket a mai városok? Sok sávos, a város szívében átszáguldó autópályáikkal, járda nélküli utcáikkal? Olyan gyors és veszélyes gépjárműforgalommal, hogy jó szívvel se kicsi, se nagyobbacska gyerek nem mehet már le a ház elé focizni, grundozni, bandázni, holott az idősebb generáció legszebb gyerekkori élményei épp ezek? Fák és bokrok nélküli, leaszfaltozott terekkel, ami semmi másra nem késztet, mint hogy minél gyorsabban áthaladjunk rajta? Hogyan tudnánk ilyen környezetben közösséget megélni bárkivel, bármivel?
Ma, amikor egyre több a magányos ember, egyre több időt töltünk a négy fal között okostelefonnal a kezünkben, talán soha nem voltak ilyen fontosak a társas kapcsolatok, és azok a tényezők, amelyek erősítik ezeket. Egy hívogató közösségi tér, ahol együtt vagyunk, beszélgetünk, vagy csak közösen bambulunk, ha épp ahhoz van kedvünk, és olykor rámosolygunk a szemben ülő vadidegenre, mert szépen süt a nap, vagy egyszerűen csak azért, mert jó ott lenni.
Az elmúlt évtizedekben városaink nem ember-, hanem autó-léptékben változtak. A közterek nem a kellemes időtöltést és társadalmi életet szolgálják, hanem sokkal inkább egyfajta átmeneti közeget jelentenek A és B pont között, azaz míg elérünk például otthonunkból a munkahelyünkre. A motorizált közlekedés nincs tekintettel a lakókra, és nem biztatja arra az embereket, hogy vegyék birtokba a városukat. Sok helyen már járdák sincsenek, sőt Miamiban már a közvilágítás kiépítésével sem vesződtek, hiszen annyira nincsenek emberek az utcán, hogy nincs szükségük utcai világításra.
Tudatos tervezéssel azonban meg lehet változtatni ezeket a folyamatokat, erre Bécstől Portlandon keresztül Koppenhágáig számos jó példát láthatunk. A társadalmi igazságosságot is figyelembe vevő zöld várostervezés, a 15 perces város koncepciója, a közterek emberléptékű kialakítása mind-mind olyan eszköz, amelyek segítenek közösségi énünket (újra)felfedezni, jobban megélni. A középkori - például itáliai - maggal rendelkező városokban sétálva önkéntelenül is jól érezzük magunkat, és ez nemcsak a középkori romok szépsége miatt van így. Nem bizony! Ezek a városok még az ember mint biológiai lény érzékszerveire, sétatempójára, horizontális síkban való mozgására épültek. Egy ilyen tereket az ott lakók még napjainkban, a XXI. században is ugyanúgy használják: minden sarkon áll valaki és beszélget!
„Mily szépek azok a városok, amelyek legyőzik az egészségtelen bizalmatlanságot, integrálják a tőlük különbözőket, és ezen integrációból a fejlődés új tényezőjét hozzák létre! Mily szépek azok a városok, amelyek még építészeti tervrajzaikban is tele vannak terekkel, amelyek összekötnek, kapcsolatokat hoznak létre, elősegítik a másik megismerését!” (LS 152)
Ferenc pápa sok helyütt tanácsolja a közterek kapcsolattámogató jellegének erősítését. „Törődni kell a közösen használt helyekkel, a vizuális keretekkel és a városok igazodási pontjaival, hogy azok fokozzák a közösséghez tartozás, a meggyökerezés érzését, hogy „otthonosan” érezzük magunkat a városban, amely befogad és összeköt bennünket. Fontos, hogy egy város különböző részei harmonikusan kapcsolódjanak egymáshoz és az emberek átlássák az egészet, ahelyett, hogy bezárkózzanak lakónegyedükbe és lemondjanak arról, hogy az egész várost a többiekkel megosztott saját terükként éljék meg. Bármilyen beavatkozásnak a városi vagy vidéki tájba figyelembe kellene vennie, hogy a hely különbözô elemei hogyan alkotnak egységet, amelyet a maga gazdag jelentéstartalmával a lakosok koherens képként érzékelnek. Így a többiek már nem idegenek lesznek, és a „mi” részeinek érezzük őket, amelyet közösen építünk." (LS151)
Ahhoz, hogy tepepüléseink ezt az eredeti közösségi funkciójukat visszakapják, okos várostervezésen túl a motorizált közlekedés csökkentésére is szükség lenne. Krisztus feltámadása szép lehetőséget kínál arra, hogy mi a magunk részünkről megtegyük az első lépést, és a Feltámadás ünnepén mellőzzük az autót. És ne ringassuk magunkat abba a lustaságunkat simogató tévhitbe, hogy "attól úgysem változik semmi, hogy én gyalog megyek misére"! Ne áltassuk magunkat, ne keressünk kifogásokat! „Nem szabad azt gondolnunk, hogy ezek az erőfeszítések nem változtatják meg a világot. Az ilyen tettek valami olyan jót terjesztenek a társadalomban, amely mindig több gyümölcsöt terem annál, mint amennyit észlelhetünk, mert olyan jót hoznak létre e földön, amely mindig – ha olykor láthatatlanul is – igyekszik tovaterjedni. Továbbá az ilyesfajta magatartásformák kialakítása visszaadja saját méltóságunk érzését, nagyobb egzisztenciális mélységhez vezet, és lehetővé teszi annak megtapasztalását, hogy van értelme vándorlásunknak e világon." (LS 212)
Köszönjük, hogy velünk tartottak ebben a nagyböjtben. És ha megtetszett Önöknek a kevesebb autózás számos szépsége, hát terjesszék ki az önmegtartóztatásról szóló nagyböjti időszakon túlra is ezt a gyakorlatot.
Áldott és teremtésvédő húsvétot kíván
a Naphimnusz Egyesület
v, 2023-04-02 16:04 
Sokan sokfelé keresik és vélik megtalálni a jelenkor kríziseinek fő forrásait. Az azonban biztos, hogy a HAGYOMÁNYOS KÖZÖSSÉGEK FELBOMLÁSA, AZ ELMAGÁNYOSODÁS súlyos probléma. Oka és egyben következménye is a természeti és társadalmi válságnak. Atomizált családban vagy sokszor egyedül élünk, holott tudjuk: „Nem jó az embernek egyedül lenni..” (Ter 2,18). Isten társas lénynek teremtette az embert.
A magány egyéni szinten is hat ránk, hiszen lelkileg rosszul érezzük magunkat tőle – de ez még nem minden. Jelenlegi széttagolt társadalmi létünk egy sor további probléma melegágya is egyben. Ahogy Ferenc pápa a Laudato si' enciklikában írja: „az egymástól elszigetelt egyének elveszíthetik képességüket és szabadságukat arra, hogy legyőzzék az instrumentális ész logikáját, és kiszolgáltatva maradnak az erkölcs nélküli, a társadalmi és környezeti érzék nélküli fogyasztói gondolkodás kénye-kedvének." (LS 219)
Magányos életmódunkhoz méltóan simul hozzá magányos közlekedésünk is. Egyedi, néhány főre készített kis bádogdobozokban furikázunk, megfosztva a környezetünk érzékelésének, megélésének lehetőségétől. Nem érezhetjük a szél fuvallatát az arcunkon, nem hallhatjuk a madarak csiripelését, a vonat füttyét, a kutya ugatását. Nem szippanthatjuk magunkba a zápor utáni föld semmihez nem fogható szagát, a lusta nyáresték grillfüstjét, a virágzó akácfák bódító illatát. Kis bádogdobozaink könyörtelenül elválasztanak minket a környező világtól. Mintha egy színes fényképben fekete-fehér életet élnénk.
De embertársainkhoz sem igazán szeretünk kapcsolódni az autózás során. Ferenc pápa és a Budapesti Műszaki Egyetem évenkénti felmérése is ugyanarra az eredményre jut: egy autóban jellemzően egyetlen fő ül (a BME 2022-es reprezentatív felmérésének eredménye szerint 1,28 fő/autó). "A városokban sok autót csak egy vagy két ember használ, emiatt megnövekszik a forgalom, a levegőszennyezés szintje magas, hatalmas mennyiségû nem megújuló energiát fogyasztanak el, több autóút és parkoló építése válik szükségessé, ami árt a városképnek. " (LS 153)
És tudják, mit? Bádogdobozaink nemcsak attól választanak el, ami a bádog túloldalán van, de még attól is, ami az innensőn. Észrevették, milyen nehéz az autóban egy igazán jót beszélgetni? Hiszen a kocsikat mérnökök és nem pszichológusok vagy lelkipásztorok tervezik – gyorsnak kell lenniük, nem közösségi energiák ideális elosztóközpontjának. Extrovertált legyen a talpán, aki hosszasan szóra tudja bírni útitársait egy személygépkocsiban! Arra pedig már gondolni sem jó, hogy az autóban általában villámgyorsan előkerülnek az okoseszközök, telefonok, és hirtelen azon vesszük észre magunkat, hogy a család minden tagja magába zárkózva nyomkod egy gépet – újabb remek módszer az egyedüllét fokozására.
A magány problémájának megoldása kézenfekvő és - legalábbis elvben - pofonegyszerű: kapcsolódjunk!
Kapcsolódjunk
Ezt ajánlja nekünk a Szentatya is: "A társadalmi problémákra közösségi hálóval kell válaszolni, nem pusztán az egyéni javak összegzésével…" (LS 219)
És ezt a gondolatot bizony a közlekedésre is alkalmazhatjuk! Magányos közlekedés helyett kapcsolódó közlekedést! A közösségi közlekedés, a séta, a kerékpározás mind-mind lehetőséget adnak arra, hogy a kapcsolódásnak valamelyik szintjét jobban megéljük: vagy embertársainkhoz, vagy a minket körülvevő teremtett világhoz kerülünk közelebb általuk.
Végül nézzünk rá a közlekedés és a kapcsolódás szemüvegén keresztül a mai ünnepre, virágvasárnapra. Ezen a napon Jézus szamárháton vonul be Jeruzsálembe. Ez rengeteg kapcsolatot igényel és hoz létre: elkötik a szamarat egy gazdától, aki rákérdez, kinek viszik; odahozzák neki, ráterítik a ruháikat, hozsannáznak. Jézus és a szamár is kapcsolatba lép egymással – egy élőlény hordoz egy másikat, nem egy gép –, Jézus pedig kapcsolatban van az őt köszöntő néppel. Az egész jelenetben az ószövetségi prófécia (Zak 9,9) teljesedik be, ahol a “szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján” kifejezés az alázatot és a szegénységet jelenti. ☝A szamárháton való bevonulás tehát nem Jézus kényelmét szolgálja, hanem prófétai, messiási jel!☝ (A mi közlekedési módjaink, eszközeink vajon milyen belső valóságok jelei?)
És bár a szamárháton történő misére vonulást napjainkban már nem javasolhatjuk, a drótszamarat – unalmasabb nevén kerékpárt – annál inkább! Hiszen tavasz van, az időjárás is a szabadba, mozgásra csábít. Használjuk ki a szép időt, kapjuk elő bringánkat, rollerünket! És ezen a vasárnapon éljük meg tudatosan a kapcsolódásainkat – útközben is! Ezzel igazán méltóan koronázhatjuk meg a mai ünnepet, a virágvasárnapot.
v, 2023-03-26 17:39 
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tavaszi újjászületésben gyönyörködünk, tudományos megalapozottsággal.
Márciusban hosszú hónapokig tartó rejtőzködés után tömegesen merészkednek napvilágra a kora tavaszi hagymás, gumós, tarackos lágyszárú növények.
Különösen látványosak a lombhullató erdők kopasz fái alatt elterülő dús virágszőnyegek. Ilyenkor igyekszik kihasználni sok faj a fák kilombosodása előtt a bőséges napsütést. Igaz, mindez csupán pár hétig tart, de ezeknek a különleges életformájú, geofiton növényeknek mégis elegendő ennyi fény kora tavasszal, amikor a föld fölött megmutatkoznak, később már beérik az egyre mélyülő árnyékkal, a lombokon átszűrődő kevés napsütéssel. Nyáron aztán, amikor visszahúzódnak különleges föld alatti raktározó szerveikbe, még inkább igénylik, élvezik a fák hűvös árnyékát.
Minden jellegzetes erdőtársulásnak sajátos, más-más fajokból álló kikeleti virágszőnyege van,
a szárazabb dombvidéki erdőkben sokfelé a hóvirágok nyílnak tömegesen, a bükkösökben, gyertyános tölgyesekben a keltikék, meleg dunántúli erdőkben a téltemetők, a folyók mentén, a nyirkosabb, gyakran vízjárta helyeken, tölgyek, kőrisek, szilfák védelmében pedig a különleges szépségű tavaszi tőzikék borítják az erdők alját kora tavasszal. Ilyen ritka látványosságot csodálhatunk meg a dunántúli Horvátnádalja határában is.
v, 2023-03-26 13:10 
Tudták, hogy ma Magyarországon a mérések szerint általában az iskolák, óvodák környékén a legrosszabb a levegő minősége? Ott, ahol szemünk fényei, legdrágább kincseink az egész napjukat töltik. És mindez nem a véletlen műve, hanem a mienk, idősebb generációké: szüleiké, nagyszüleiké. És azé a népszokásé, mely szerint a gyereket autóval szállítjuk az iskolába, lehetőleg a főbejáratig.
Kényelmünknek nagy ára van Hisz talán bele sem gondolunk, de az iskola előtti dugókkal egyszerre fosztjuk meg gyermekeinket a tiszta levegőtől és a biztonságos környezettől is. Szerencsére egyre több helyen valósítanak meg ún. „iskolautcát", azaz tiltják ki iskolakezdés és -zárás idején az autókat az iskola utcájából a mama-papataxik lég- és zajszennyező hatása miatt. Ha ilyennel találkozunk, ne bosszankodjunk miatta! Gondoljunk bele, és vegyük észre, hogy az akció célja nem más, mint egészséges és biztonságos környezet kialakítása ÉPPEN a MI gyermekünk számára.
A gyerekek mozgásigénye óóóóóóriási. Természetes mozgásukat azonban modern életformánk és autós életmódunk nagymértékben korlátozza Így aztán gondos és lelkiismeretes szülőként iskola után még sportolni is vihetjük őket. Pedig sokszor egyszerűen levezethetnénk az energiájukat azzal, hogy mindazokra a helyekre gyalog vagy kerékpárral, rollerrel jutunk el, ahova egyébként is mennünk kell. A legtöbb gyerek ráadásul nagyon is szeret rollerezni, bringázni! Ne (csak) külön programként iktassuk hát be a mozgást amúgy is zsúfolt napirendünkbe, hanem közlekedési módként. Így az ifjoncok lefárasztása nem igényel többletidőt és -erőforrást sem tőlünk, sem a teremtett világtól. Hasznos ötleteket meríthetünk a gyerekekkel való biztonságos közlekedésre ebbő a kisfilmből.
v, 2023-03-19 20:24 
Autómentes és pihenés…? Hiszen az autó épphogy a pihenés legfőbb eszköze! Ha gyorsabban letudjuk az utat, több időnk marad pihenni - ezt az óvodás gyerek is tudja.
Érdekes ugyanakkor, hogy úticélunkat - munkahelyünk, iskolánk, utazásunk helyszínét - általában nem távolságban, hanem időben mérjük. „Félóra alatt beérünk a suliba, annyi utazás még belefér” - hogy a félóra alatt 2 vagy 50 km-t teszünk-e meg, az általában kevésbé fontos számunkra. Ha lehetőségünk volna egyénileg repülni, vélhetőleg könnyű szívvel választanánk akár többszáz kilométeres távolságban levő ingázási célpontot is, hiszen „félóra utazás még belefér”.
De kanyarodjunk vissza a témánkhoz. Mi is az a pihenés? Nyilván nagyon fontos dolog, hiszen magának az Úrnak is szüksége volt rá: Isten „a hetedik napon megpihent minden munkájától” (Ter 2,2). A Tízparancsolatban is helyet kapott: az Úr napját szenteld meg!
Mégis - manapság többnyire terméketlen és szükségtelen dologként tekintünk a pihenésre. Ha időt szakítunk rá egyáltalán, pihenésünk - életritmusunkhoz hasonlóan - gyors, intenzív, és többnyire egyszerűen a munka hiányát értjük alatta.
Holott a pihenés „valami más, mint puszta nemcselekvés. Ez egy másik módja a cselekvésnek, amely lényegileg hozzánk tartozik.” (Laudato si’ enciklika 237. pont). A pihenés lehetőség arra, hogy mindennapjainkból kilépve, szokásos haszonelvű tevékenységüket megszakítva magunkra nézzünk. Észrevegyük és értékeljük a körülöttünk levő szépet, embertársainkat, környezetünket, Istent. Talán nem véletlen, hogy visszatekintve legtöbben életük legszebb időszakának élik meg gyermekeik első néhány évét: a kicsik mindenre rácsodálkozása, időtlensége szüleiket is újra a szemlélődés rég elfeledett dimenziójába vezeti vissza - még ha kisgyermekes szülőnek lenni nem túl pihentető is. És mégis: a szemlélődő jelenlét megélése, újraélése még a fizikai fáradtságot is felülírva képes boldogságot adni. Talán az Úr sem fáradtságból, mint inkább önreflexióként és ünnepként pihent meg a hetedik napon.
Elismerjük: felgyorsult életünkben nehéz, sőt nagyon nehéz lelassulnunk. Sok külső és belső akadályt, elvárást kell legyőzni ahhoz, hogy hétről hétre sikerüljön egy napot a pihenésnek szentelni. Sokszor nem is sikerül. Isten azonban atyai szeretettel valóban ezt kéri tőlünk, hiszen tudja, hogy pihenés nélkül az ember nemcsak elfárad, de bele is fárad haszonelvű életébe. „A vasárnap, a szentmisén való részvétel különösen fontos. Ez a nap, miként a zsidó szombat, alkalmat kínál az embernek, hogy gyógyítsa az Istenhez, önmagához, másokhoz és a világhoz fűződő kapcsolatait. …Ez a nap „hirdeti az ember örök megpihenését Istenben”. … A pihenés látókörünk kiszélesítése is, amely lehetővé teszi, hogy ismét elismerjük mások jogait. Így a pihenés napja, melynek középpontja a szentmise, az egész hetet bevilágítja fényével, és arra indít, hogy felvállaljuk a természetről és a szegényekről való gondoskodást.” (LS 237)
Mi lenne, ha nagyböjtben a közlekedés a pihenésünk egyik eszközévé válna? Ha ezekben a hetekben az utazás nem egy minél gyorsabban letudandó, kötelező feladat lenne, hanem lehetőség és tér a szemlélődésre?
Bíbor napfelkeltében hajnali misére sétálni…
A belvárosban járva rácsodálkozni az ütött-kopott, de ódonságukban is varázslatos szamárhátíves ablakcsúcsokra…
Biciklin végigsuhanni a Duna mellett, felkapni a fejünket a vonuló vadludak gágogására, és felpillanatva beleborzongani röptük tökéletes ötelékére….
Esőben gyalogolva az égre nézni, és meglepődni a lehulló esőcseppek lassúságán….
Odaköszönni templomba menet a rég nem látott, utcánkban lakó néninek…
Próbáljuk ki, szánjuk rá az időt! Talán kiderül, hogy ily módon pihenve nemcsak a teremtett világot kíméljük, hanem mi magunk is boldogabbak leszünk.
v, 2023-03-12 21:30 
Isten az embert szabadnak teremtette. Az ember mint teremtmény szabadságának természete és korlátai a keresztény hit alapkérdéseihez tartoznak. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma szerint “a szabadság nem áll ellentétben az ember Istentől való teremtményi függőségével, …szabadsága azonban nem korlátlan: ’a jó és a rossz tudásának fája’ előtt meg kell állnia, mert az Isten által neki adott erkölcsi törvénynek az elfogadására lett meghívva.” (Kompedium, 136.)
E szemszögből olvasva a Bibliát feltárul, hogy az eredeti bűn, a legeslegelső bűn a Földön rögtön a szabad akarattal való visszaélésből eredt! „A hit fényénél a bűn az ősszülőktől kapott örökségként ránk szálló, mindannyiunk által születésünktől fogva hordozott áteredő bűnnel kezdődik, és a személyes bűnben folytatódik, amelyet mindenki azzal követ el, hogy visszaél szabadságával.” (Kompendium, 115). Mai elmélkedésünkben az emberi szabadság természetén gondolkodunk, és azt keressük, hogyan segíthet ennek megértése közlekedésünk teremtéstudatosabbá tételében.
Ma szabadságban élünk. Reggel magunk döntjük el, melyik ruhánkat húzunk fel, reggelizünk-e vagy nem, milyen esti programot szervezünk. Szabadon eldönthetjük - már ha erre megfelelő erőforrásunk, azaz pénzünk van -, hova utazunk nyaralni, és azt is, hogy 2, 10 vagy 50 milliós autót vásárolunk-e. De ha jól belegondolunk, legtöbbünk szabadsága itt véget is ér.
Részben, néha, szilárd motivációval talán igen. Megtehetjük, de nagyon erősek a megszokások, a mikro- és makrotársadalmi keretek, önmagunk és a külvilág felszínes elvárásai, és a változatlanság kényelme, amelyek nem segítenek ebben.
Úgy tűnik, szabadságunk jelenleg leginkább a fogyasztás szabadságára korlátozódik. Mindent, amiben a mindennapok során szabadnak gondoljuk magunkat, pénzben mérünk meg. Ahogy Ferenc pápa írja: “A technokratikus paradigma mindenkivel elhiteti, hogy szabad, amíg megvan az állítólagos szabadsága fogyasztani, valójában azonban azok rendelkeznek szabadsággal, akik azon kisebbséghez tartoznak, amely a gazdasági és pénzügyi hatalmat bitorolja. Ebben a zűrzavarban a posztmodern emberiség nem talált rá egy olyan új önértelmezésre, amely irányt adhatna neki, és ezt az identitáshiányt szorongva éli meg. Túl sok az eszközünk a kevés és silány célra." (Laudato si’ 203)
Mintha manapság valamennyi frusztrációnkat és szorongásunkat anyagi javak halmozásába, túlfogyasztásba ölnénk, ebbe az “álszabadságba” menekülnénk, ott élve meg szabadságunkat. Úgy érezzük, akkor vagyunk szabadok, ha elég pénzünk van és szabadon szórhatjuk. Ha nem 3, hanem 30 milliós gépkocsit vehetünk, és talán le is sajnáljuk azokat, akiknek nincs anyagi szabadsága, lehetősége ezt megtenni.
Státusszimbólumokat gyártunk, melyeket a társadalmi előrehaladás megfellebbezhetetlen értékelőjének tartunk. Ezek között talán az az egyik legfontosabb az autó: minél nagyobb, minél újabb, minél több.
Gondoljunk csak bele: hogyan vélekedünk arról, ha valakinek nincs saját személyautója? Biztos nincs pénze rá, képtelen megcsinálni a jogsit, legjobb esetben agyament őshippi.
Miközben tudjuk és látjuk, hogy személyautóink - gyártásukon, működésükön, infrastruktúraigényükön keresztül - számos társadalmi és környezeti kárt okoznak, de mégsincs elég bátorságunk, belső szabadságunk ahhoz, hogy függetlenítsük tőlük az életünket, a gondolkodásunkat és ítéletalkotásunkat.
Holott nagyvárosainkban, amelyeket mára végletesen elleptek a gépkocsik, a saját autó sokszor már sem nem a leggyorsabb, sem nem legolcsóbb eszköz a helyváltoztatásra.
Józan, önző, egyéni megfontolások alapján is könnyű szívvel lemondhatnánk róla. Kultúránkba azonban olyan mélyen beleivódott az autóhasználat szükségességének vélekedése, hogy nehezen tudjuk függetleníteni tőle magunkat és életformánkat.
☝Kínosan pontos a Szentatya diagnózisa: “Kultúraellenessé vált, ha valaki olyan célokkal rendelkező életstílust választ, amelyek legalább részben függetlenek a technikától, annak költségeitől és globalizáló, tömegteremtő hatalmától. A technika ugyanis tényleg igyekszik elérni azt, hogy vaslogikáján semmi se maradjon kívül, és „az azt birtokló ember tudja, hogy a technika végül is nem az ember hasznát vagy jólétét szolgálja, hanem a hatalmát növeli; a hatalmát, a szó legszélsôségesebb értelmében”.... Így beszűkül az egyes ember döntési képessége, legigazibb szabadsága és tere az alternatív kreativitásra." (Laudato si 108)
Ezzel szemben figyelemreméltó, hogy nemcsak a katolikus lelkiség, de a történelem valamennyi nagy gondolkodója is a minél kevesebb tárgyat, eszközt tartotta a valódi szabadsághoz vezető útnak. Igazi szabadságunk sokkal inkább akkor bontakozhat ki, ha nem köt gúzsba minket temérdek holmink - elég csak Jézusnak a gazdagságról, gazdag emberekről szóló példabeszédeire gondolnunk.
Húsvétra készülve az egyház arra hív, hogy vegyük észre: A teremtmény szabadsága ajándékozott szabadság, amelyet magként kell befogadni és felelősségteljesen megérlelni.” Krisztus az, aki húsvéti misztériuma erejével megszabadítja az embert önszeretetétől, amely az embertárs megvetésének a forrása, és forrása annak a viszonynak, amelyet a másik ember feletti uralom jellemez; Ő nyilatkoztatja ki, hogy a szabadság önmagunk odaajándékozásában valósul meg." (Kompendium 143) Próbáljuk nagyböjtben e valódi szabadságot megélni a fogyasztás vélt szabadsága helyett, és – miközben legjobb lenne rögtön teljes önmagunkat, – legalább a szentmisére vezető utunkat ajándékozzuk oda szabadságunkból fakadóan Krisztusnak.
