A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma egy korszakos jelentőségű művet, és még inkább a szemléletét ajánljuk olvasóink figyelmébe.

„Csak akkor leszünk képesek megérteni a Föld nagylelkűségét, és megtanulni viszonozni az ajándékot, amit kaptunk, ha képesek leszünk megérteni más élőlények nyelvét.

Ha a felelősségünkre úgy gondolunk, mint hálaadásra, a világunk iránti szeretetre, aktív viszonzásra, az hatalmas motiváció”

– írja Robin Wall Kimmerer gyönyörű, Braiding Sweetgrass (A szentperjefű fonása) című könyvében. Az indiánok a füvet, mint a Földanya haját, hagyományosan azért fonják be, hogy kifejezzék a Földanya jóllétéről való szeretetteljes gondoskodást. A három szálból készített fonatokat a kedvesség és a hála jeleként adják tovább. A mű 2013-ban jelent meg különösebb visszhang nélkül, de aztán 2020 elején felkerült az USA bestsellerlistájára, egészen napjainkig. Érdemes lenne magyar nyelven is kiadni! A könyv az őslakosok bölcsességét és a tudományos ismereteket ötvözi, és megmutatja, hogy miként tanítanak a növények. Kimmerer azt írja: „A minap a kertemben leveleket gereblyéztem komposztkészítéshez, és azon gondolkodtam, ez a mi munkánk emberként ebben az időben: jó talajt készíteni a kertünkben, jó talajt építeni kulturálisan és társadalmilag is, lehetőséget teremteni a jövő számára.

Mi is az, ami szinte bármilyen változáson keresztül megmarad? A föld regenerációs képessége.

Ezáltal mi segíthetünk megteremteni a megújulás feltételeit.”

Valami halvány remény sejlett fel tavaly decemberben, amikor több mint 190 ország fogadta el azt a megállapodást a kanadai Montrealban, ami a Föld 30 százalékának védelméről és a bolygó változatos életformái elvesztésének 2050-ig történő megállításáról szól. Persze – ahogy ez lenni szokott – még korántsem világos, hogy ez a szerződés részleteiben mit fog tartalmazni. Néhány pontban összegezhető a megállapodás tartalma.

2022 adventjének elmélkedéseit Réffy Júlia írta. Alább a negyedik heti rész olvasható.

„Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek?” (Iz 7,13)

Közeledik az ünnep, készülünk az átadásra, már csak az a kérdés: mi legyen a csomagolással. Egyre többet hallunk a műanyagszennyezésről, alapvető cikkek beszerzése került veszélybe a cellulóz hiánya miatt, sorra nyílnak a csomagolásmentes boltok, egyre többen kampányolnak amellett, hogy hagyjuk el a felesleges csomagolásokat. Hogyan lehetséges az, hogy az emberek többségének még mindig az a természetes, hogy minden ajándékot egyszer használatos csomagolóanyaggal von be? Olyannyira, hogy sokszor ezt szerzik be legelőször, holott ez az a környezeti terhelés az, amit a legkönnyebben megspórolhatnánk teremtett világunknak.

„Ő test szerint Dávid nemzetségéből származott, a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult." (Róm 1,3-4)

Ha ajándékra gondolunk, lelki szemeink előtt egy gondosan becsomagolt doboz jelenik meg, szalaggal átkötve. Sokan meg is fogalmazzák, hogy az ajándék attól ajándék, hogy be van csomagolva. Vagy csak egy lehetőséget látnak arra, hogy feldobják az ajándékot, egy utolsó kísérletet tesznek arra, hogy valamennyire személyessé varázsolják egy passzoló mintájú csomagolópapírral, még egy esély adódik arra, hogy bebizonyítsák, hogy nem sajnálják a pénzt és az erőforrást szeretteinktől, hiszen a dekorációra is nagy gondot fordítottak. Ha az előző hetek tanácsait megfogadtuk, minderre nincs szükség, sőt mindezen erőfeszítések ellentétesek azzal, amin egész idő alatt dolgoztunk, hiszen az ajándék a szívünkből fakadt, szeretetet, figyelmet, időt áldoztunk rá. A szívünket-lelkünket beleadtuk, ettől lett csodálatos, sokkal több, mint egy szimpla tárgy. Az a csomagolóanyag, aminek csak az átadás néhány pillanatáért lenne létjogosultsága, aztán azonnal a kukába kerül, nem hozzátesz, hanem elvesz az ajándékból.

„Velünk az Isten” (Mt 1,23)

Gondoljunk vissza az első karácsonyra: az ajándék, amit akkor kaptunk, mindörökre velünk marad. Ha fontosnak tartjuk a csomagolást, legyen az is az ajándék része, ne egy azonnal eldobandó szemét. Legyünk kreatívak, találjunk ki újrahasznosított és újrahasználható csomagolásokat. Nem kell mindig a technológiára várni, hogy segítsen minket a teremtett világ megóvásában, elég, ha visszatérünk a régi szokásokhoz, hiszen még pár évtizeddel ezelőtt is ügyesebben meg tudtuk oldani a csomagolást. Teremtsünk új hagyományokat, a bontogatás élményét egy textilzsák is meg tudja adni, amit mostantól minden évben használunk, a meglepetés izgalma egy takaróval vagy egy szép karácsonyi terítővel letakart ajándék esetén is tökéletes. És persze lehetünk annyira bátrak is, hogy bevállaljuk a teljes csomagolásmentességet, hiszen bízhatunk benne, hogy egyre több ismerősünk lesz, akinek külön örömet szerzünk ezzel.

2022 adventjének elmélkedéseit Réffy Júlia írta. Alább a második heti rész olvasható.

„Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall” (Iz 11,3)

Ha belépünk a boltba, vagy akár csak leülünk a számítógép vagy a televízió elé, máris elborítanak bennünket visszautasíthatatlan ajánlatokkal, hiszen tudják jól, ilyenkor több vásárlóra számíthatnak. Ám ne feledjük: szeretteinket nem ők, hanem mi ismerhetjük igazán.

Az ajándékozásra szánt idő jó része arra mehet el, hogy most még figyelmesebben szemléljük megajándékozandó családtagunkat, barátunkat. Gondolkozzuk el, milyen szokásai vannak, milyen a kapcsolatunk vele. Idézzük vissza beszélgetéseinket, hátha kiderül belőle, mire vágyik. Próbáljuk megérteni, mit miért csinál, hogy olyasmit adjunk neki, aminek valóban örül, aminek hasznát veszi, ami javára szolgál.

„János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele.” (Mt 3,4)

Képzeljük el, hogy Keresztelő Szent Jánost ajándékozzuk meg: vajon az ő különcsége, egyszerűsége a szegénység kényszeréből fakadt? Nem inkább valami mélyebb meggyőződésből?  Vajon mit szólt volna hozzá, ha elhalmozzuk mindazzal, amit ilyenkor össze szoktunk vásárolni azzal a jelszóval, hogy az ilyesminek mindenki örül, legfeljebb tovább ajándékozza, ha nem kell neki, vagy kidobja? A környezeti válság előrehaladtával sokan jutnak az ökológiai megtérés egyre magasabb fokára, tehát még a kevésbé szélsőséges személyiségek is egyre jobban látják az ajándékok előállításának, szállításának, csomagolásának környezeti terhelését, és örömüket nem az ilyen fajta ajándékokban lelik. Hajlamosak vagyunk szeretteinket ajándékválasztás szempontjából néhány skatulyába sorolni valódi megismerés helyett, de még ekkor is lehet rá számítani, hogy egyre többen kerülnek közülük a teremtéstudatos dobozba. És nekik sem érdemes mindenféle fenntarthatónak hirdetett terméket megvennünk, hiszen ezek közül sem biztos, hogy mindenre szükségük van, hanem lássuk be, pont olyan felesleges kacat, amit kifejezetten nem szeretne.

Persze felesleges kacatot olyannak se adjunk, aki egyelőre nem annyira elkötelezett a teremtett világ védelme irányában, hiszen amikor mi szem előtt tartjuk a fenntarthatóságot, helyettük is cselekszünk, és persze az ő életüket is védjük. Sokan ilyenkor ajándékutalványok mellett teszik le a voksukat, de azért ez sem tökéletes megoldás: egyrészt egyszer használatos pénzről, kártyáról, papírfecniről van szó, másrészt még akkor sem különösebben személyes, ha szem előtt tartjuk, milyen boltokat látogat szívesen az, akinek szánjuk, harmadrészt arra sarkall, hogy megadott határidőig vásároljon valamit, amire egyáltalán nem biztos, hogy szüksége van.

A személyességet tehát ne hagyjuk szem elől veszni, hiszen a magát értünk feláldozó Krisztus szereteténél semmi nem lehet személyesebb.

2022 adventjének elmélkedéseit Réffy Júlia írta. Alább az első heti rész olvasható.

„Éljünk becsületesen, amint az a nappalhoz illik, ne lakmározva és részegeskedve, ne kicsapongásban és érzékiségben” mondja Pál (Róm 13,13) .

Böjti időszak kezdődik, és a teremtett világ egyre jobban igényli, hogy ezekben az időszakokban tanuljuk a lemondást, az elmélyülést. De nézzünk magunkba: tényleg erről szól számunkra az advent? Gondolataink nem a sütés-főzés, ajándékozás, takarítás, dekorálás körül forognak állandóan? Holott pontosan tudjuk, hogy a karácsony nem erről szól. Mennyit bosszankodunk azon, hogy elanyagiasodott a világ, de amint a gyakorlatra kerül sor, egy jottányit sem engedünk a saját anyagiasságunkból, a saját szokásainkból.

„A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek.” (Mt 24,38)

Szokások. Rabjaik vagyunk, nem látunk benne semmi rosszat. Sokszor döntéseink meghozatalakor is az a végső érv: így szokás. Hogy jó szokás-e vagy rossz szokás? Talán ideje lenne átgondolni, mi van a szokások mögött. Amikor a plázákban hömpölygő tömege,t, körülöttük füstölgő dugót nézzük, vagy amikor a csúcsforgalomban vészvillogóval a járó motorú kiszállító-autókból szedik elő a több négyzetméter nejlonba csomagolt árukat, felmerülhet bennünk a kérdés: így kell ezt?

A legnagyobb ajándékot kapjuk Teremtőnktől: Egyszülött Fiát adja értünk – természetes, hogy mi is ajándékozni akarunk. Idei elmélkedésünk tehát az ajándékozást járja körül, hiszen fontos, hogy az ne a szokás hatalmából, hanem ugyanúgy szeretetből fakadjon, mint az, amit mi kaptunk.

„Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa.” (Mt 24,39)

Mi azért sejthetjük, hogy valami készül. Érezzük a saját bőrünkön, hogy változik a világ, hogy már nem telik mindarra, mint eddig; hogy erőforrásaink végesek.  Egyre szürreálisabb folytatni azt az erőltetett fényűzést, amit a gazdasági hatalmak ismét már hetek óta próbálnak ránk erőltetni.

Az ajándékozás öröméről mégsem kell lemondanunk, így belevágunk, hogy megtanuljuk ezt a szokást jó irányba terelni. És miért fog ez heteken keresztül tartani? Íme az első titok: a jó ajándékhoz idő és  elmélyülés kell! Idő, amiből olyan kevés van mostanában, amikor annyi programot csinálunk magunknak, és annyi mindent akarunk előteremteni magunknak, másoknak. Idő, amiből olyan kevés van, hogy begyógyítsuk a sebeket, amit teremtetett világunknak okoztunk. Ha azonban jól csináljuk, és az időt a túlzott fogyasztás körüli pörgéstől vonjuk el, akkor mindez közelebb visz minket a karácsony lelkiségéhez.