A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tulipánok lágyságában megbúvó erőt fedezhetjük fel.

PÁSZTOR
Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?

KÖLTŐ
Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!

PÁSZTOR
Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát,
most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
rádvicsorít! Mert április ez, sose higgy a bolondnak.–
Már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.

(Radnóti Miklós: Első ecloga)

A pásztor és a költő párbeszéde igazi áprilisi hangulatban kezdődik ebben a versben. Valóban, a városi ember számára a tavasz első hírvivői a lármás feketerigók, a kertekben pedig a pompás tulipánok.

A tulipánok őshazája valahol az ázsiai sztyeppéken van, az ottani éghajlathoz alkalmazkodott életmódjuk. A hosszú, kemény teleket, a forró, száraz nyarakat csak hosszú pihenőidőkkel és látványosan gyors tavaszi fejlődéssel tudják túlélni. Bölcs, előrelátó tervezés bizonyítékait fedezhetjük fel, ha a kertben szemlélődve heteken át figyeljük a fejlődésüket.

Márciusban sokszor rácsodálkozhatunk olyan tulipánlevelekre, amelyeket száraz falevelek maradványai szorongatnak, akadályozva őket a növekedésben. De hogy tudták felhasítani így a törékennyé száradt levelet, miért nem emelték fel egyszerűen, és bújtak ki alóla? Ez a különös látvány valójában arról tanúskodik, hogy amikor

a tél végi kihajtás idején a levelek áttörik a talajt, olyan korán indulnak meg, amikor az avartakaró még keményen összefagyva borítja a földet.

A tulipánlevelek dárdája képes ezt az akadályt is áttörni, és ha egy-egy levelet éppen keresztülszúrnak, attól a növekedés során csak hetek múlva tudnak valahogy megszabadulni. Honnan van ez az elképesztő erő ezekben a lágy szövetű levelekben? És mekkora hit van bennük, hogy sokszor már februárban megindulnak felfelé, a napfényt keresve?

Áprilisban aztán, ahogy az idei nagyhét didergős napjain is megtapasztalhattuk, a már bimbózó virágokat is elérheti a fagy, de különös módon ilyenkor sem történik nagyobb baj, a növény elfekszik, ívesen meghajlik, szinte megdermed. Délelőtt, ahogy a fagy enged szorításából, lassan újra felágaskodnak a szárak, a bimbókon, úgy tűnik, semmi nyoma az éjszakai megpróbáltatásnak, és pár nap múlva már a nap felé tárják kelyhüket a pompás virágfejek. Láthatóan még a szirmok finom, selymes szövetében sem tud kárt tenni a fagy.

A tulipán lepellevelei sokáig zöldek, akár a lomblevél, és hirtelen, csak a nyílás előtt színeződnek át. Azért az nagyon különleges látvány, amikor a halványzöld bimbó hegye egy reggel elpirul vagy éppen elsárgul óvatosan! Aztán délelőtt már színe lesz az egész bimbónak, estére meglazulnak a leplek, de még belelátni nem lehet, és végül másnap reggel feltárul a titok, a fekete porzók, a húsos, zöld termő és a lepellevél tövében a csalogató, élénk foltok. Hol rejtőztek eddig a színanyagok vegyületei, és miféle hatásra indul meg ez a látványos átalakulás?

Bent a lakásban, a vázában is folytatódik a nyílás, a virágok minden reggelre egyre nagyobbak. Ez a növekedés azért lehetséges, mert amikor

este sötétben a virág becsukódik, a külső sejtek nyúlnak meg, reggel pedig a belsők, így tárul ki újra a virág. A növények „mozdulatai” tulajdonképpen a növekedés révén valósulnak meg.

Kint a kertben a föld alatt lapuló hagymából veszi fel folyamatosan a tápanyagot a virág, de a vázában csak víz van, megszakadt már a kapcsolata a levágott szárnak a hagymával, mégis napokon át folytatódik a történet. Vajon miből építkezik ilyenkor tovább a virág? Honnan veszi az anyagot a növekedéshez, kitárulkozáshoz? És a szabásmintát?

Különös, hogy a hagyma az esztendő nagy részében magába zárkózik, nyárra már a levele és végül a gyökere is behúzódik. Ilyenkor láthatóan nincs semmilyen kapcsolata a földdel, hiszen kiáshatjuk, tarthatjuk teljesen szárazon egész nyáron át, olyan mélyen álmodik, hogy nem vesz tudomást az évnek erről az időszakáról. De azt is hasonlóan közömbösen tűri, ha benn marad a földben, körülötte, alatta, fölötte egész nyáron zajlik az élet, füvek, fák gyökerei keresik a helyüket, magvak csíráznak, eső áztatja, szárazság próbálja meg a kert növényeit, de a hagymák őszig, a gyökeresedés megindulásáig nem mozdulnak. Vagy nagyon is készülődnek, és már a virágot formálják újra, csak számunkra láthatatlanul?

Milyen különös ez a hol rejtőzködő, magába forduló, hol meg faggyal, hideggel bátran dacoló titokzatos lény, ez az áprilisi virágtündér, aki ott munkálkodik ma is minden tulipánban, és a virágzás, a világra való megnyílás csodálatos pillanataiban az ember számára is megmutatkozik valódi természetében! Igen, ahogy Ferenc pápa írja: „A világ több megoldandó problémánál: örömteli misztérium, melyet ujjongó dicsérettel szemlélünk.” (Ferenc pápa: Laudato si’ , 12)

Szöveg és kép: Lechner Judit