A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk most arra mutat rá, szemetet csak az ember tud előállítani, de jó lenne ezt a különlegességünket visszaszorítani.
A természet saját gyermekét kézről kézre adja, felneveli, majd ott hagyja, elemészti, majd újjáéleszti: a rügyből júniusra lesz csuda fényes, büszkén csillogó levél, ami aztán októberre a fa alatt csendesedve illatozik, majd évek alatt eltűnik, hogy aztán erőt, életfeltételt adhasson évek multán az újonnan növő facsemetének. Évek telnek el, mire a kör bezárul.
Körbe-körbe: amikor a fák leveléről vízcseppek hullanak alá a takaró növényekre, a mohára, talajra, egy kis időt ott töltenek, azután pára formájában újra indulnak föl az égbe, hogy valahol máshol, újra életet adó vízcsepp formájában hulljanak le.
A víz körfogása nagyjából csupán két hetet tesz ki.
A körforgás esszencia, az élet alaptermészete, kikerülhetetlen, lényegét tekintve állandó: a kör valahol, valamikor mindig zárul. Ne azt gondoljuk, hogy visszafordul minden – hiszen a természetben nincsenek reverzibilis folyamatok –, hanem úgy, hogy mindig valami új, ha csak egy kicsinykét is más, de új születik. A természet körforgása az elhullottakat felhasználja, és közben életet ad, az újszülöttekkel irgalmas és védelmező. Csak mi, emberek tudunk oly csúnyán beleavatkozni, rombolni, széttörve a körforgás útjait, szennyezve a természetet, kicsit sem törődve a következményekkel.