A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk most arra mutat rá, szemetet csak az ember tud előállítani, de jó lenne ezt a különlegességünket visszaszorítani.

A természet saját gyermekét kézről kézre adja, felneveli, majd ott hagyja, elemészti, majd újjáéleszti: a rügyből júniusra lesz csuda fényes, büszkén csillogó levél, ami aztán októberre a fa alatt csendesedve illatozik, majd évek alatt eltűnik, hogy aztán erőt, életfeltételt adhasson évek multán az újonnan növő facsemetének. Évek telnek el, mire a kör bezárul.

Körbe-körbe: amikor a fák leveléről vízcseppek hullanak alá a takaró növényekre, a mohára, talajra, egy kis időt ott töltenek, azután pára formájában újra indulnak föl az égbe, hogy valahol máshol, újra életet adó vízcsepp formájában hulljanak le.

A víz körfogása nagyjából csupán két hetet tesz ki.

A körforgás esszencia, az élet alaptermészete, kikerülhetetlen, lényegét tekintve állandó: a kör valahol, valamikor mindig zárul. Ne azt gondoljuk, hogy visszafordul minden – hiszen a természetben nincsenek reverzibilis folyamatok –, hanem úgy, hogy mindig valami új, ha csak egy kicsinykét is más, de új születik. A természet körforgása az elhullottakat felhasználja, és közben életet ad, az újszülöttekkel irgalmas és védelmező. Csak mi, emberek tudunk oly csúnyán beleavatkozni, rombolni, széttörve a körforgás útjait, szennyezve a természetet, kicsit sem törődve a következményekkel.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk az egyáltalán nem új keletű jelenség mai hatásait veszi számba. Időjárás-előrejelzés – kicsit másként.

Az éghajlati rendszerben, az időjárásunkat meghatározó cirkulációs folyamatokban fellelhetők ciklikus vagy inkább jellemzően kvázi ciklikus folyamatok. A légkör és a világóceán állandó áramlásai, valamint egymással és a szárazföldek feletti légtömegekkel kialakult kölcsönhatásai sok éves, de nem „ingaszerűen” pontosan visszatérő periódusai jelentős befolyással vannak mindennapjaink időjárására. Ilyen jelenségek manapság a sokat emlegetett El Niño és La Niña.

Az El Niño-jelenséget elsőként Peru és Ecuador partjainál írták le a spanyol hódítók. Ma már tankönyvszerűen leírható az általános folyamata, de még néhány részlet hiányzik a teljes megértésből.

Azt történik ugyanis, hogy ha a délkeleti passzátszelek erejük teljében vannak (ezt nevezhetnénk egy kvázi normális állapotnak), akkor ezzel összefüggésben a keleti Csendes-óceáni medencében feltörő vízáram megerősödik, a Csendes-óceán keleti medencéje Peru és Ecuador partjainál különösen hideggé válik. Ugyanis a passzátszelek keletről nyugatra tolják a tengeráramlást (ez egy úgynevezett Egyenlítői áramlat), és emiatt a dél-amerikai kontinens partjaitól elsodródó víz „pótlására” a mélyből az addigiaknál hidegebb és tápanyagokban gazdag víz áramlik fel. Ekkor a délről érkező Humboldt hideg áramlás felszínre kerül – a halászok nagy örömére, hiszen halakban gazdag időszak következik be. A nyugatra sodródó, akár 10 Celsius-fokot is melegedő vízből felszálló, nedvességben gazdag légtömegek Ausztráliánál és az indonéz szigetvilágban jelentős esőzéseket okoznak.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk a csodálatosan békés természet mögött megbúvó veszélyekre figyelmeztet.

Péter-Pál napja mögöttünk van. A hagyomány szerint ehhez a naphoz kötődik az aratás kezdete. Néprajzi könyvek tucatjával sorolják a mély gyökerű szokásokat, hagyományokat, amelyeknek kicsiny része talán még a mai napig is élő maradt. Sok helyen az aratási eszközök megszentelésével és hálaadó rigmusokkal kezdték a munkát.

Az aratás kezdete, nemcsak a régi korokban, hanem ma is fontos. A hálaadásnak ma is helye lenne az aratás, a betakarítás s a szüret alkalmával. Sokan nem tudják, hogy a magok a bennük rejlő gének segítségével előre megírt, és a fajra, fajtára jellemző növekedési protokoll szerint kelnek ki, szöknek szárba és hoznak termést a termesztett és persze a vadon élő növények is.

Ha az ember nem gondozná, magukra hagyná a nemesített fajták egyedeit, bizony akkor nem lenne akkora terméshozam.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma az eső árjától még súlyosabb környezeti hullámokig jutunk el. Vajon mit tudunk tenni, hogy mégiscsak lakható bolygót hagyjunk magunk után?

Ray Bradburry Az eső esik, egyre csak esik című novelláját juttatták eszembe a május közepei hosszú, szűnni nem akaró csapadékos napok. Rég nem volt ehhez hasonló tapasztalatunk, az aranyat érő májusi esőből egy kicsit sok lett. Olyannyira, hogy áradni kezdtek a folyóink. Azután hirtelen a márciusi hőmérsékletek nyári meleggé változtak át. De nemcsak nálunk, hanem például Észak-Olaszországban, ahol olyan szárazság volt télen és tavasszal, hogy szinte eltűnt a Pó folyó, most halálos áldozatokat követelő árvizek pusztítottak. Egyes területeken két nap alatt hathavi mennyiségű csapadék hullott le. A jellemző, az átlagos, a megszokott eddig az volt, hogy a mediterrán vidéken télen esik az eső, késő tavasztól már rekkenő hőség van. Manapság egyre kevésbé számíthatunk arra, amit úgy fejezünk ki, hogy a „sokévi átlagok” alapján várható időjárás.

A hirtelen és éppen ezért nehezebben kiszámítható változások korát éljük, ami nemcsak azért gond, mert nehezebben prognosztizálható, hanem azért is – és ez sokkal lényegesebb –, mert nehezebb alkalmazkodni hozzá.

Az éghajlati mintázat széttöredezetté vált, mindinkább a változékonyság, nem pedig a stabilitás az, ami áthatja jelen időjárásunk képét. Ennek több oka van, de ezen okok mozgatórugója az éghajlatváltozás. Az egyik ok – ahogy erről már egyszer írtam ebben rovatban – az óceán stabilizációs hatásának gyengülése. A kutatások azt mutatják, hogy az erőteljesebb vízkeveredés az óceán legfelsőbb rétegeiben egy kevert, kb. 50 m-es vékony réteget eredményez, amely egyre keskenyebb, és ezzel az óceán vizének legfelsőbb része érzékenyebbé válik a véletlenszerű hőmérsékleti ingadozásra, amivel veszít a stabilizációs tulajdonságából. Leegyszerűsítve: a légköri dinamikus folyamatok egyik „lengéscsillapítója” gyengébbé válik, több teret engedve az extrém változékonyságnak. A másik ok a már nagyjából 15 éve ismert jelenség, az északi-sarki cirkumpoláris áramlás stabilitásának, zártságának gyengülése. Az áramlás gyengüléséből adódóan az eddig megszokottól eltérően egyre többször „szabadul ki” a sarkköri hideg levegő a sarkközeli területekről, és ez a hideghullám árasztja el az északi félteke egyes részeit. A légáramlások dinamikájából adódóan a benyomuló hidegáramlások, „hátukon” a meleg nedves levegővel találkozva olyan havazásokat, majd azt követően olyan hideget okozhatnak, mint amilyen az idei télen volt az USA több térségében, ideértve Kaliforniát is, míg Európában enyhe, eseménymentes tél volt.