A gazdaság ne a fölhalmozás útja-módja legyen, hanem a közös otthon megfelelő működtetése. Ebbe beletartozik a ház gondos ápolása és a javak megfelelő arányú elosztása mindenki számára.
Ferenc pápa beszéde a Népi Mozgalmak Világtalálkozóján, Santa Cruz de la Sierra, Bolívia, 2015. július 9.
h, 2022-01-31 23:35 A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal Bátyánk-urunkkal, a Nappal együtt teszünk egy lírai kört a Föld körül.
„Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.
… Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő….”
(Petőfi Sándor: A puszta, télen)
1848 januárjában írta Petőfi ezt a gyönyörű tájleíró költeményt. Érdemes újra elővenni, végigolvasni a csöndes téli estéken. Közben azon is elgondolkodhatunk, hogy micsoda zord, hóviharos, fagyos telek lehettek abban az időben! Nem véletlenül kapta a január a „fergeteg hava” elnevezést a régi magyar hagyományban…
1848-ról azt is tudjuk, hogy március 15-én esett az eső, ahogy az egy rendes kora tavaszi naphoz illik. A pár évvel korábban íródott János vitéz kezdősorai viszont arról tanúskodnak, hogy akkoriban a nyári nap sugára ugyancsak tüzesen sütött le az ég tetejéről. Hogy ez mennyire jellemző volt azokban az esztendőkben, azt a Toldi első sorai is igazolják, Arany János hasonlónak írta le a korabeli nyarakat, a kopár szik, a tikkadt szöcskenyájak, a kiszáradt rétek képe szemléletesen tudósít erről. Igazi kontinentális éghajlatnak tűnik, amit őseink a 19. század közepén megéltek, hosszú, hideg téllel, száraz, meleg nyári napokkal.
h, 2022-01-31 23:31 A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arról ír szerzőnk, hogy a személyes életünk szempontjából is megéri átalakítani energiafelhasználási szokásainkat.
Tavaly októberben elárasztották a nemzetközi és a hazai hírportálokat a rendkívüli hideg télről szóló hírek. A meteorológusok óvatosabbak voltak, hiszen tudják, hogy három-négy hónappal előre csak kis valószínűséggel lehet az időjárás alakulását jelezni. Sokféle módszer van, amivel ezt teszik, de akár matematikai statisztika alapú, akár nagy számítógépes kapacitást igénylő modellezés, vagy a már szinte a varázslással felérő, a légkör ár-apály jelenségei alapján kiszámolt prognózis, egyiknek sincs erős szignifikáns eredménye. Komolytalanabb időjárásjóslások a prognózis beválásának az esély szintjét sem próbálják megadni. December elején viszont már attól volt hangos a sajtó, hogy meleg telünk lesz. Októberben a hideg tél réméről szóló hírek még erőteljesebben felnyomták a gázárakat (lehet, hogy volt benne némi szándékosság), az enyhe tél hírei pedig megpróbálták hűteni a gázpiaci árrobbanást. Holott
arról, hogy húsz-harminc év múlva milyen lehet majd az éghajlat jellege az északi féltekén, biztosabban lehet nyilatkozni, mint arról, hogy egy év múlva ilyenkor milyen lesz időjárás.
Ez pedig éppen az időjárás változékonyságából adódó kaotikus jelenségek jellegéből következik. A tendenciaszerű hosszú távú változások jellege a sokkal robosztusabb, lassabban változó folyamatok és jelenségek következményeiből becsülhető. Igaz ugyan, hogy ha túl hosszú időszakra (akár ötven-nyolcvan évre) tekintünk előre, akkor egyre inkább elveszíthetjük az előrejelzés alapját adó információk megalapozottságát, és így messzebb kerülhetnek a feltételezett határfeltételek az előrejelzett időszak valóságától, mert éppen az előbb emlegetett kaotikus jelleg ezen az (éghajlati) időskálán is jelentkezik.
szo, 2021-12-11 11:45 
„Amíg széles körben ki nem fejlesztik a megújuló energiaforrásokat – aminek már folyamatban kellene lennie –, jogos a kisebbik rosszat választani vagy ideiglenes megoldásokhoz folyamodni. Ugyanakkor a nemzetközi közösségben nem sikerül kielégítő megállapodásra jutni azok felelősségéről, akiknek az energetikai átmenet költségeit viselniük kell.” (Laudato si’, 165.)
Az elmúlt hónapok nemcsak a pandémiával, hanem az energiaellátással, az energia árával, az ellátás biztonságával kapcsolatos hírekkel is tele voltak. Az energiaátmenet fogalma az elmúlt húsz évben összeforrott a zöldátmenet, a zöld energia használatára való áttérés egyre sürgetőbb kihívásával. Az elmúlt évtizedekben tanulmányok sokasága az „energialétra hipotézisre” alapozva kísérelt meg becsléseket adni az energiaátmenet folyamatára. A hipotézis, amit felmérésekkel igazoltak, az, hogy fejlődő gazdasági környezetben a háztartási energiahasználat és a folyamatosan növekvő bérek hatására a lakossági igények automatikusan a hipotézis szerinti magasabb fokon lévő energiahordozók felé tendálnak (legyen az akár kényelmi vagy ökológiai szempontból tisztább). Ezek a megfigyelések nagyjából igazak a fejlett és a fejlődő világ országaiban is.
Az energialétra hipotézis azt is feltételezi, hogy a drágább technológiák helyi és nemzetközi szinten magasabb társadalmi státuszt jelentenek. Ebben az esetben a családok nemcsak azért akarnak feljebb lépni az energialétrán, hogy nagyobb energiahatékonyságot érjenek el, vagy kisebb legyen a szennyezőanyag-kibocsátásuk, hanem azért is, hogy bemutassák társadalmi helyzetük, rangjuk növekedését. Számos kutatás bemutatta az úgynevezett tüzelőanyag-halmozás gyakorlatát is, az energialétra felemelkedésének elején és közepén lévő háztartásokban. Normális élethelyzet, amikor a háztartások nem tudnak teljesen lemondani hagyományos energiaforrásaikról, amely a fogyasztói oldalnak az energiaátmenetekben rejlő politikai és szakpolitikai összetettségét is mutatja. A tiszta energiára való átállás meghatározó tényezői közé tartozik ez is, amely rávilágít arra az összefüggésre, hogy sok vidéki háztartásban előfordul az energiahordozó-váltásra, a modernizációra való igény mellett a halmozás is. Ez nemcsak a tőlünk nagyon messzi Indiában, hanem akár a szomszédos Ausztriában és Kelet Közép-Európa teljes egészében is gyakorlat, különösen a vidékies településeken, de akár a központi régiók perifériáin is. Az energiahordozók halmozása, azaz, amint a háztartási szintű energialétrát alkalmazó kutatások kimutatták, a többféle energiahordozó használata, ami a modern és hagyományos energiahordozók egyidejű alkalmazását jelenti (pl. a PB-gáz, szén, fa, elektromosság, vezetékes gáz együttes használata), valószínűleg továbbra is kulcsfontosságú része marad a társadalmi-kulturális energiafogyasztási szokásnak. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a gyakorlat hatással lehet az alacsony szén-dioxid-kibocsátásra és a tisztább energiára való átállás menetére, gyorsaságára. Teljesen normális vidéken a cserépkályha mellett a villanybojler és a PB-gázzal működő tűzhely használata.
szo, 2021-11-27 11:13 A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon gondolkodhatunk el, hogy vajon Isten vendégei vagyunk-e ebben a sokszínű és -formájú világban, vagy pusztán a biológiai evolúció csúcsára jutott emberként tengődünk.
A XVIII. század izgalmas időszak volt Európa történelmében. A világ hirtelen kitágult, hiszen egyre újabb földrészek, idegen, egzotikus tájak nyíltak meg a felfedezők előtt. Linné számára tanítványai bőségesen szállították a meghatározásra, elnevezésre váró növényeket, állatokat, és úgy tűnt, hogy a világ végső soron megismerhető, mindez csupán idő és szorgalom kérdése.
Linné akkoriban így gondolkodott a teremtett világról és benne az emberről:
Az öntudatos ember tisztában van azzal, hogy a világ a Mindenható tulajdona, és a Mindentudó bölcsességének legnagyobb csodáival van felékesítve, őt magát pedig mint vendéget vezette be ezek közé,
azért, hogy e gyönyörűségeket élvezze, megismerhesse az Úristen nagyszerűségét… Hogy méltán hagyhassuk el ezt a világot mi, vendégek, ki kell kutassuk az Alkotó művét, melyet a Legfelsőbb Lény a mi hasznunkra hozott létre. Hogy mindent helyesen ismerjünk meg, szükséges, hogy ezek közül mindegyik külön fogalmat képezzen, és hogy külön névvel legyen ellátva” (Carl Linné: A növények fajai. Váczy Kálmán fordítása).
v, 2021-11-14 11:06 A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezen a héten figyelő szemünket – mint mindenki más – Glasgow-ra vetjük.
A COP26 Glasgow, azaz hivatalos nevén az Éghajlat-változási Keretegyezmény Részes Feleinek 26. Találkozója ezekben az órákban ér véget. A részes felek találkozója a keretegyezmény legfőbb döntéshozói fóruma. Ezek a rendezvények mindig óriási kormányzati és tudományos szakértői, diplomáciai és civil környezetvédelmi és gazdasági lobbik részvételét vonzzák. Kiemelt találkozókon, amilyen a glasgow-i is volt, állam- és kormányfők is részt vesznek.
A gazdag országok delegációi hosszú kocsikaravánokkal érkeznek a repülőtérről. Több száz magánrepülőgép is csak erre a rendezvényre érkezett. A kritikusok gyakran emlegetik: „ez egy utazócirkusz, amely nagy ökológiai lábnyomot hagy, és semmi más”.
A COP26-ot megelőzte a G20-ak, azaz a legnagyobb gazdasági hatalommal rendelkező országok és az EU találkozója. Itt megpróbáltak a világ vezetői az eddigieknél konkrétabb ígéreteket tenni, ám ez most sem igazán sikerült, és mindez máris erősen kihatott a tárgyalások menetére. A nagy államok óriási lobbierejüket arra használhatnák, hogy érvényesíthető és számon kérhető, hatásos és kiegyensúlyozott intézkedésekben állapodjanak meg, amelyekkel akár jelentősen szűkítenék a „szent tehénként” kezelt túlzott mértékű világkereskedelemből származó kibocsátásokat is, de sokszor inkább saját pozíciójuknak az erősítésére használták a tárgyalásokat.
Szinte minden fontosabb nemzetközi környezeti ügynek (éghajlatváltozás, biodiverzitás, sivatagosodás elleni küzdelem, erdővédelem, a levegőszennyezettség csökkentése, vizek védelme és így tovább) külön-külön nemzetközi eszköze (egyezmények, intézmények) van, és sokszor nem is tudnak egymás – máskülönben egymással is szorosan összefüggő – ügyeiről.
k, 2021-11-02 11:02 A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezen a héten a gyümölcsösökbe látogatunk el egy kis értékőrző túrára.
Október végén, ahogy az első fagyok után a levelek lehullanak, és a fák nyugalmi állapotba kerülnek, újra eljön az ideje a gyümölcsfaültetésnek. A faiskolák gazdag kínálatát végignézve azonban azon is elgondolkodhatunk, hogy mi is valójában egy gönci magyar kajszi-, egy Mariska őszibarack- vagy egy Jonatán almafacsemete értéke, helye a teremtés rendjében?
A ma ismert gyümölcsök már nagyon messze vannak a természetben vadon élő ősöktől, hosszú évszázadok alatt az ember alaposan átformálta őket a saját örömére.
A szabad beporzású magoncok közül folyamatosan kiválasztották az ízletes, szép nagy gyümölcsű, fagytűrő, betegségeknek ellenálló egyedeket, és a táj adottságainak legjobban megfelelő fácskákat tovább szaporították. Fontos volt azt is tudni róluk, hogy melyiknek a gyümölcse hogyan, meddig tárolható, melyik alkalmas befőttnek, lekvárnak, pálinkának, és lehet-e aszalvány belőle. Ezt a tudást a fákkal együtt adták tovább a családban, a faluközösségben.
v, 2021-10-24 18:39 A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezen a héten arra világít rá szakértőnk, hogyan tudunk szelídebben gazdálkodni az általunk felhasznált energiákkal. Már csak azért is, mert menthetetlenül szemléletváltásra van szükségünk e téren.
A következő két évtizedben alapjaiban változnak majd meg az energiafelhasználási lehetőségeink és szokásaink. Ennek legalább két fő oka van: a földgázkészletek várható csökkenése, valamint a fosszilis energiahordozók használatának drasztikus visszafogása az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.
Gondoljunk csak bele, mekkora változás előjele volt, ami 1893. május 1-jén a chicagói világkiállítás nyitónapján történt: több százezer égő kápráztatta el a Michigan-tó partján az odalátogatókat. Talán ez volt az a pillanat, amikor biztosan eldőlt, hogy az úgynevezett váltakozó áram (AC), és nem az egyenáram (DC) uralja majd a világon az energiaszolgáltatást. Ezúttal Tesla nyert, és ezzel eldőlt az is, hogy a váltakozó áram (váltóáram) segítségével nagy távolságokba vezethető a villamos energia, aminek megtermeléséhez nagy, központi erőművekre lesz szükség. Hogy országokat, kontinenseket átívelő villamosenergia-hálózatok uralják majd a 20. század világát; óriás erőművek, nagy és hosszú időre szóló beruházások biztosítják majd az energetikai rendszereket. A nagyerőművekben megtermelt villamos energia fogyasztókhoz való eljuttatásához pedig jelentős kiterjedésű és biztonságos hálózatokra volt szükség.
A 20. század a nagy és központosított villamosenergia-hálózatok egyeduralmának századává vált.
De vajon mi történt volna, ha Edison világa nyer, és milyen lenne most a világ a 21. században? Az egyenáramú technológia továbbra is fennmaradt sok helyen. Egy-egy létesítmény, kis szálloda, irodaépület egyenáramú villamosenergia-ellátására még a múlt század közepén is voltak példák, különösen az USA-ban, de egyre inkább egyeduralkodóvá váltak a nagyerőművekből származó nagyfeszültségű hálózatokra termelő rendszerek. Ha Edison rendszerei maradtak volna fenn, akkor minden társasháznak vagy kisebb kertvárosi közösségnek egy-egy külön kis áramfejlesztővel kellene rendelkeznie, amelyek ott zümmögnének a pincében. Kisebb szakaszokra lenne felbontva a közvilágítás, kisebb falvakban talán nem is lenne. Egészen más lenne az energiafelhasználás szerkezete, az igények is mások lennének, és ezzel a lehetőségek is.
v, 2021-10-24 18:33 A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezen a héten a sziklakertben bóklászunk.
A cseresznyefa, ami tavasszal váratlanul kiszáradt, volt vagy harmincesztendős, és már erősen beárnyékolta az alatta megbúvó sziklakertet. Ahogy az évek során egyre terebélyesedett, a napsütést kedvelő fűszernövények, apró szegfűfélék, veronikák kipusztultak vagy elsatnyultak, ha nem tudtak kijutni az árnyékából. Igaz, a talaj soha nem maradt takarás nélkül, az árnyékot jobban tűrő fajok lassan átvették a helyüket, így az évek során szinte kicserélődött itt a növényzet. Ültettem is közéjük újakat, a megváltozott fényviszonyokat jobban kedvelő pimpókat, borsmentát, bőrlevelet, nefelejcset, és persze a citromfű is megjelent hamarosan szapora magoncaival. Az öreg zsályatő viszont nem adta fel, minden évben újra próbálkozott az árnyékban pár vékonyka hajtást, sápadt virágot kinevelni, és már csak kíváncsiságból is meghagytam, hogy meddig képes még megküzdeni a fényhiánnyal.
Aztán tavasszal, ahogy a kiszárad fát kényszerűen visszavágtuk, és az esős, borongós májust felváltotta a száraz, forró június, ezt az egész társaságot elborította újra a szikrázó napsütés. A csapvizet öntözésre nem szívesen használom, rábíztam hát a megújulást a növényekre, oldják meg saját erőből az új életközösség felépítését.
Minden növényfaj másként válaszolt a kihívásra, természetének megfelelően. Az árnyékkedvelők levelei egyszerűen leperzselődtek, és hosszú hetekig gondolkodtak, mielőtt óvatosan újra kihajtottak, de akkor már jóval kisebb leveleket hoztak, így csökkentették a párologtatást. A párás, hűvösebb klímát kedvelő borsmenták, a citromfüvek is jóval kisebbek, mint a kert árnyékosabb részein, de bőségesen virágoztak szinte egész nyáron, és gombabetegségeknek nyoma sem volt rajtuk.
szo, 2021-09-18 08:25 A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Sajnos nagyon rossz hírekkel szolgál ma szakértőnk, úgy tűnik, a Föld eddigi nagy környezeti rendszerei vannak végveszélyben.
Néhány héttel ezelőtt Gernot Wagnernek és szerzőtársainak az USA-ban megjelent tanulmánya (Proceedings of the National Academy) a globális billenési pontok utáni események költségeit becsüli meg, hogy jól értsék a gazdasági döntéshozók is, ezek a következmények nagyon sokba kerülnek. Gernot a Kockázatos klíma című, Bloombergen megjelent cikkét úgy kezdi:
az éghajlatváltozás nem arról szól, amit tudunk, hanem arról, amit nem tudunk. Amit tudunk, az elég rossz, amit nem tudunk, az még sokkal rosszabb.”
Megállapításaik összecsengenek az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) augusztusban megjelent, ún. Hatodik jelentésének összefoglaló munkájával. Ebben a dokumentumban csaknem háromszáz tudós mintegy tizenkétezer tudományos cikk legfontosabb állításait összegzi. A meglepő ebben a munkában az is, hogy a közvélemény megdöbbent az állításokon, pedig 2007 óta a legfontosabb következtetések már ismertek voltak.
szo, 2021-09-18 08:21 A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Egy virág két arcát mutatjuk ma be.
A kikericsek évente kétszer merészkednek a napvilágra földalatti rejtekükből, a kemény hagymagumó védelméből. De annyira különböznek az őszi és a tavaszi megjelenésükben, hogy szinte hihetetlen, hogy tényleg ugyanaz a növény mutatkozik meg a pompás szeptemberi virágzáskor, mint a tavaszi levélkoszorú kihajtásakor, a nyári termésérleléskor. (Ami mindvégig közös bennük, hogy a növény minden része, de különösen a magvak erősen mérgezők…)
Szeptember idusán teljesen váratlanul, levelek nélkül törnek elő a kemény, nyirkos talajból a törékeny szépségű, halványlila virágok. Még a bimbót védő vékony hártyát is maguk mögött hagyják a föld felszínén, amint nyújtózkodnak a fény felé. Különös látvány az őszre készülődő kertben, a sok töredezett, sárguló levél között ez a tavaszt idéző üde újjászületés.
A virágokat apró rovarok látogatják, láthatóan szívesen jönnek-mennek a sárga porzókon, a törékeny bibéken. Aztán amikor néhány hét után elenyészik a végtelenül finom anyagú, selymes jelenés, szinte nyomtalanul eltűnik a föld színéről. De mi értelme volt így a pompás virágzásnak? Hogy történik a megtermékenyülés, hol fejlődik ki a magház?
