Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
Évente október harmadik hetében jelenik meg a Nemzetközi Energiaügynökség ún. Globális energiakitekintés (World Energy Outlook) című elemzése. Az idei kiadásban a sok száz oldalas elemzések mellett egy különleges áttekintést is kaphatunk az előzetes havi adatok alapján a Covid-19-járvány energiafelhasználási következményeiről.
A 2019-es adatokhoz képest 2020 első nyolc hónapjának adatai azt mutatják, hogy jelentősen csökkent a világ energiafelhasználása.
A szén felhasználása 6,7, a gázé 3,3, a kőolajé 8,5, a nukleáris energiáé pedig 4,5 százalékkal csökkent, az összes felhasználás átlagosan 5,3 százalékkal, de a megújuló energiaforrások felhasználása 0,9 százalékkal nőtt, leginkább az időjárásfüggő termelés miatt. A szén-dioxid-kibocsátás 6,6 százalékkal, az energetikai beruházások pedig 18,3 százalékkal csökkentek.
Három új forgatókönyv szerint vizsgálták, hogy 2030-ban és 2040-ben hogyan alakulhat a világ energiafogyasztása és az úgynevezett energiamix, azaz a különböző energiahordozók aránya a termelésben. A forgatókönyvek igen eltérőek, hiszen nincs egyértelmű válasz arra – különösen a pandémia hatásai miatt –, hogy milyen módon fog alakulni a világ energiafogyasztása. Azzal számoltak, hogy ha a világjárvány előtt elhatározott intézkedések szerint alakulnak az energiaigény-szintek, akkor 2030-ra nagyjából 10, 2040-re pedig 12-14 százalékkal lesz kevesebb az energiaigény a jelenlegi népesség nagyjából 20 százalékos növekedése mellett. Ha a világ 2023-ban kezd újra normális (a pandémia előtt megszokott) életet élni, akkor egy nagyobb esés után 2030-ra 17, 2040-re pedig 24 százalékkal fog csökkenni az energiaigény.
Az október a lombszíneződés heteken át tartó, folyamatosan változó szépségét kínálja a természetjáróknak és a kertészeknek. Aztán eljön az első fagy, mindenszentek, a halottak napja, még utoljára kimerészkedünk a sötét, nyirkos novemberi estébe, de a kopaszodó fák alatt már csak a mécsesek apró világossága, parányi meleget adó lángja vigasztal. Ami ezen túl odakint történik, az a természet magánügye, az elmúlás, a bomlás, az enyészet látványát az ember nem szenvedheti, amíg az első hó le nem esik, ki nem teszi a lábát jószántából a kertbe sem…
Vagy mégis? Legalább most, hogy újra időnk van a hosszú őszi estéken verseskönyveket is levenni a polcról, és rábukkanunk ilyen Radnóti-sorokra, kíváncsian mégis megpiszkáljuk az avart, feltúrjuk a komposztrakást, legereblyézzük a hullott leveleket a pázsitról, és rácsodálkozunk, ugyan mit látott meg a nyirkos októberi erdőben a költő?
„A bokron nedves zűrzavar,
a tegnap még arany avar
barna sár lett a fák alatt,
férget, csigát, csírát takar,
bogárpáncélt, mely széthasadt…”
(Radnóti Miklós: Októberi erdő)
A mértékletesség dőreség, vallják sokan. Miért is mondjak le valamiről, amit megengedhetek magamnak, és így bőségben élhetek? De vajon mit is jelent a bőség, és mit jelent az, hogy elegendő? Az elmúlt sok ezer év azt mutatja, hogy
a történelem társadalmai, ideértve az óriás birodalmakat, de akár kisebb közösségeket is (mint például a Húsvét-sziget egykori lakói) a legtöbbször a szűkösség vagy a bőség szélsőséges életvitelét élték.
Nem tudta az ember, és talán most se fogja fel, hogy mi az elég, minél nem kell több, legyen az a hatalmat jelentő fegyver vagy a rendkívüli luxus és pazarlás. A pazarlás során egymásról is megfeledkezünk, csak az „én”, esetleg a „mi” a fontos.
Azt viszont nagyjából tudjuk, hogy évenként hat Magyarországnyi fővel növekszik a világ népessége, és minden valószínűség szerint 2023-ra meghaladjuk a 8 milliárdot, 2030-ra a 8,5 milliárdot. És nemcsak a népesség nő – ezzel még nem is lenne baj, hiszen a demográfusok által előrejelzett népességnövekedés nagy valószínűség szerint majd lassulni fog –, hanem az igények és a pazarlás is növekszik. Évente nagyjából 90 millió új személygépkocsi gurul le a futószalagról, bár ez 2020-ban talán csak a 70 milliót haladja meg valamivel. Naponta legalább félmillió televíziókészüléket és ötmillió mobiltelefont adnak el.
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal Szent Mihály ünnepe, a számadás napja környékén mi is átgondolhatjuk, hogy gazdálkodtunk a Föld kincseivel.
A teremtés hetét az idén szeptember 27. és október 4. között ünnepeljük. Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport által összeállított elmélkedés témája a „teremtő bizonytalanság”. A bizonytalanság ennek az évnek valóban alapélménye, hiszen a koronavírus-járvány mindannyiunk életébe kiszámíthatatlan változásokat hozott, hirtelen tervezhetetlenné vált a jövő, és a mindennapokban megjelent egy ismeretlen, irányíthatatlan történésnek való kiszolgáltatottság.
Hiba csúszott volna a teremtés művébe? Vagy mindez a Terv része, és ahelyett, hogy a gyors visszarendeződésben, a vírus mielőbbi elpusztításában reménykednénk, az egész folyamat értelmét kellene megfejtenünk, tanulságait beépíteni életünkbe?
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon tűnődhetünk, hogy mennyire ismerjük a saját, „pannon” kincseinket.
Környezetpolitikában jártas szakemberek számára negyven éve ismert és széleskörűen használt fogalom a „PPP” (polluter pays principle: a szennyező fizet alapelv). Valami még sem működik jól, hiszen sem életvitelünk, sem mértéktelen termelői és fogyasztói szokásaink nem változtak, ezzel együtt környezetünk terhelése sem csökkent. Felhívnám a figyelmet egy úgyszintén három „P”-vel jelölendő megközelítés rendszerére: precaution, prevention, proaction (vagyis: elővigyázatosság, megelőzés, kezdeményező-önálló cselekvés). A múlt század ’90-es éveitől kezdve ezek egyre fontosabb fogalmai a nemzetközi fenntarthatósági politikának. Lelkes és tekintélyes kutatók, politikusok terjesztik a világban, ma már a nemzetközi megállapodások sarokkövei ezek a fogalmak, bár az „elővigyázatosságot” több nagy fejlett ország (leginkább az USA) elutasítja. A megelőzést mindenki rendkívül fontosnak tartja, a proaktivtitás pedig minden ország saját érdeke. Erős szakmai háttér és politikai akarat ellenére sem látszanak az eredmények. Vajon miért?!
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal a hajnalkákat szemlélve kerülhetünk közelebb a Teremtőhöz.
„Párafényből, gondolatból
égig-fonódó lugas felettünk,
kúszik a futóka ezer virága,
sok nyúlánk, halvány, kerekszemű lányka,
mind más, de látod a közös jelet:
ugyanegy gond szabta köntösüket…”
(Weöres Sándor: Az állandó a változóban)
A kertben, a teraszokon nyár vége felé, ősz elején egyre szebbek, dúsabbak a magasra felfutó hajnalkák, a trópusi Amerika küldöttei. A rövidülő nappalok, hűvösödő éjszakák különösen kedveznek szépségének, és ragyogó virágai derűs reggeleken egyre sötétebbek, szeptemberre már valóban a kora őszi égbolt színét tükrözik! A virágok, ha csak tehetik, mind keletre néznek, ahogy egykor a középkori templomok szentélyei. Vajon már bimbókorukban megkeresték ezt az irányt, ahonnan a reggeli órákban a legtöbb fényt várhatják? A frissen kinyílt virág mélye szinte világít, és még látszik a gondos hajtogatás nyoma a tölcséren, hiszen csak akkor tud ilyen gyönyörű sima, ötbordájú selyemsátrat bontani, ha már a bimbó is szépen feltekerve, szabályos spirálba rendeződve növekedett. De milyen titokzatos erő munkál itt a virágzás során, ami először még visszafojtott feszültség, aztán a nyíláskor egy lassú fordulattal kitárja a nap felé a kelyhet, kibújva a levelek takarásából, és végül ernyedten elengedi magát? Minden mozdulat magában is ámulatra méltó, de mindez az időben, a Nap járásához igazodva, előre „programozva” történik.
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arra figyelmeztet szerzőnk, hogy Istent ne hagyjuk ki a társadalmi és ökológiai kérdésekből.
Olvasva a jobbnál jobb tudományos folyóiratok publikációit azt érezhetjük, hogy ugyan társadalmi és ökológiai katasztrófa előtt állunk, de szinte minden kérdésre van megoldás, minden ügy tíz-húsz év alatt megoldható lenne, ha megfelelő módon viselkednénk. A széles körű kutatások holisztikus megközelítései például az energetikában, a vízgazdálkodásban, mezőgazdaságban, környezet- és természetvédelemben, közlekedésben, iparban és az élet legkülönbözőbb területein a gyakorlati, szinte a legkisebb részletekig tisztázott megoldások csak arra várnak, hogy az üzleti és politikai döntéshozók tegyék „végre” a dolgukat a közjó érdekében. Ha annyi eszköz, akarat és tudás rendelkezésre áll a nagyjából ötven éve többé-kevésbé jól ismert káros globális folyamatok megállítására, akkor mégis miért nem tudjuk megvalósítani?
Az az érzésem, hogy bár sokkal többet tudunk és sokkal jobban fel vannak már készülve a társadalmak is az ökokonszolidációs fejlődési fordulatra, mégis hiányzik a legtöbbünkből az a felelősség, amivel a teremtő Isten megbízott minket.
Nagyjából tudjuk, hogy az évszázad feléig bolygónk lélekszáma meghaladja a kilencmilliárdot, és a 2050-re kialakuló nagyobb népesség életlehetőségeinek fenntartását csakis átfogó életvitel-változtatással lehet elérni. Az ökológiai válság alapvetően spirituális probléma, azaz az emberiség többsége a Teremtővel való kapcsolatát vesztette, veszíti el, ezért a spirituális megközelítés megjelenítése az ökológiai kérdések megoldásában alapvető. Az ökológiai és pénzügyi-gazdasági válság egyik oka többek között a keresztényi élet kiüresedése.
Minden teremtésvédelmi írásomban azt keresem, azt próbálom bemutatni, hogy mi hiányzik a profán fenntarthatósági megközelítésekből, mi az, ami miatt csikorognak vagy még el sem indultak a valódi megoldásokat szállító kerekek.
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal a teremtés összehangoltságára mutat rá egy különleges dísznapraforgó...
Tavaly nyáron különös dísznapraforgó nyílt a kertünkben. Évek óta kelnek ki szerteszét az elszóródott magokból a sötétpiros, bronzvörös, sárga százféle árnyalatában, ahogy a szerencse hozza, mindegyik másként gyönyörű, de ez a virág a tányérja körül nagyobbrészt vörös, a kisebb körívben sárga szirmokkal ékeskedett.
Persze itt nem „valódi” virágszirmokról van szó, hiszen a napraforgó a fészkes virágzatúak családjába tartozik, ahol semmi nem az, mint aminek elsőre látszik... Nem véletlenül kapta Linnétől eredetileg a Compositae nevet ez a különleges társaság. Ha a vadrózsa egyszerűségében is tökéletes szépségű ötszirmú virága egy pentaton dallam, akkor a napraforgó már egy nagyzenekarra íródott, többszólamú kompozíció.
Valóban olyanok ezek a csodálatos növények, mintha a kétszikűek törzsfejlődésének megkoronázásaként jelentek volna meg a törzsfejlődés során, jó harmincmillió évvel ezelőtt. Az addig felbukkant rengeteg ötlet, leleményes megoldás, amit a növények a megporzók csalogatására, az idegen virágpor megszerzésére kifejlesztettek, jórészt beépül egy napraforgótányérba…
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szakértőnk úgy látja, most, a koronavírus-járvány árnyékában felértékelődnek a helyi erőforrások.
Isten társai lehetünk a teremtésben. A saját képére és hasonlatosságára teremtett, nem véletlen az ittlétünk a kozmosz ezen a kis pontján, ami a közös otthonunk. Az elmúlt hónapok küzdelmei és a homályos, vészterhesnek látszó jövő sokakat új utak keresésére késztet. A friss gondolatok, elemzések új reménységet adnak. Itt van a lehetőség újra, dolgunk van: választhatunk, hogy Isten munkatársai leszünk, vagy sem!
Nem tudjuk, milyen fejlesztéseket indukál a járványhelyzet, de biztosak vagyunk abban, hogy a változás felértékeli a lokalitást, a helyi, kevésbé mobil erőforrásokba való befektetést, legyen az természeti erőforrás vagy humán, társadalmi tőke.”
Az elmúlt hetekben több új elemzés jelent meg a világban és hazánkban is a járvány utáni lehetséges makro típusú következményekről, változásokról, új lehetőségekről. Az előző idézet a HÉTFA Kutató Intézet Újranyitás, válságkezelés, fenntarthatóság című villámelemzéséből származik.
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szakértőnket ezúttal az erdőbe kísérhetjük el egy napra.
„Hajnalban nyújtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja…”
(József Attila: Áldalak búval, vigalommal)
Vajon honnan sejtette a költő, hogy a fák éjszaka alszanak? Valóban, kicsit megroskadnak, elernyednek, és ilyenkor ők is úgy lélegeznek, mint az állatok, energiát nyernek a nappal felhalmozott tápanyagok égetésével, de az erre felhasznált oxigén csak tizedrésze annak, amit nappal kibocsátanak! Hajnalban aztán felébrednek, kinyújtóznak, és újra működésbe lépnek a „napelemek”, utolérhetetlen hatékonysággal elnyelve az éltető fénysugarakat.