Az éghajlat közjó, mindenkié és mindenkinek a javát szolgálja.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
Az éghajlat közjó, mindenkié és mindenkinek a javát szolgálja.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arra csodálkozhatunk rá, hogyan írta levelekre, falevelekre a Teremtő a szeretet üzenetét.
Az árnyliliomok eredetileg a Távol-Keleten honosak, de már több száz éve kedvelt dísznövények Európában is. Sokszor feltűnnek városi bérházak sötét udvarain, árnyékos kertekben, öreg fák alatt. Tavasszal későn, csak májusban bújnak elő, de ilyenkor az orgonavirágzás, a nefelejcsek, a gyöngyvirágok annyira lekötik a figyelmünket, hogy szinte észrevétlenül bontakoznak ki pompás bokrai.
Hatalmas leveleit a szél sem tudja megtépázni, a rugalmas levélnyéllel elfordul, kitér az útjából, és egészen az őszi fagyokig kitart épségben. A levél anyaga annyira szívós, rugalmas, hogy a Csereháton valamikor ebbe csomagolták a frissen köpült vajat, amikor a piacra vitték. Ezért volt azon a vidéken „vajlapu” a neve, ültették is szívesen a kiskertekben a kerítés árnyékába.
Augusztus végén megjelenő, hófehér, liliomillatú virágait a templomba viszik az oltárt díszíteni. A virág már a varázslatos „két asszony közti” időszakhoz tartozik, ami Nagyboldogasszony ünnepével kezdődik és Kisasszony napjával zárul. Ilyenkor már enyhül a forróság, a hosszabbodó éjszakák után a hajnali harmat újra zöld fűszálakat csalogat elő a sárguló gyepből, és lassan a nyárból az őszbe vált a természeti világ. Talán ezért volt az árnyliliomnak a Dunántúlon „Mária tenyere” a neve?
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal a természetnek azzal a változásával foglalkozunk, amelyet azonnal és mindenki érezni fog.
Időjárási hullámvasútra ültetett minket a klímaváltozás. Az elmúlt hetek, hónapok szeszélyes változásai, ahogy várható volt, túlnőttek az éghajlati átlagokat figyelembe véve. A nagy földi légkörzés mintázatai változtak meg, és egyre láthatóbban a légkörre egy-egy évszakban jellemző, ún. szinoptikus kép is átalakulni látszik. Ez az „újnormalitás” télen, tavasszal és nyáron egyre plasztikusabban érezhető, talán csak az ősz marad(t) olyan, mint ahogy megszokhattuk.
Érdekes hír jelent meg két héttel ezelőtt: a Scientific American tudományos szaklap bejelentette, hogy a világ legnagyobb hírtelevízióival abban állapodtak meg, hogy ezentúl a „klímaváltozás” kifejezést a „klímavészhelyzetre” cserélik. Mark Fischetti, a lap főszerkesztője azzal magyarázta döntésüket, hogy az újságírásnak is tükröznie kell a tudomány mondanivalóját, azaz azt, hogy éghajlati vészhelyzet van. Fischetti rámutatott, hogy az időjárással kapcsolatos katasztrófák növekvő száma, a legtöbb tudós egyetértése szerint, az éghajlatváltozás következménye. Az ötletet egy, a folyóiratban idén januárban megjelent cikk adta, amelyben 153 ország 11 ezer tudósának (amelyhez április elejéig még tovább 2100-an csatlakoztak) a nyilatkozata szerepelt az éghajlati vészhelyzetről. Az USA legrégebbi tudományos folyóirata több mint 400 médiapartnerrel áll kapcsolatban, és nemcsak televíziós hírportálok, hanem nagynevű újságok is a felhívás mellé álltak. Fischetti megjegyezte, hogy miért is „vészhelyzet”: „mert a bolygó megőrzése érdekében az emberiségnek azonnal cselekednie kell, mert ha nem, akkor megszokottá válik, amit 2020-ban tapasztalhattunk a rendkívüli hőség, viharok, tűzvészek és a jégtakaró olvadása során.”
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal színi tanulmányokat folytatunk, egy kicsit másképp...
A sziklagyepek, árokpartok áprilisi virágai szinte mindannyian kékbe, lilába, sárgába öltöznek.
A kökörcsinek, héricsek kezdik el már márciusban ezzel a két színnel csalogatni, táplálni a korán ébredő poszméheket, dongókat, aztán jönnek egymás után az aranyságra pimpók, mézillatú ternyék, nyurga kutyatejek, köztük a sötétkék gyöngyikék, és még a bokrok alatti nyirkosabb, árnyékosabb részekre is jutnak virágok, hiszen az utolsó ibolyák között ilyenkor már feltűnnek a salátaboglárkák ragyogó sárga csillagai is.
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal Ferenc pápa teremtett világról szóló gondolataival készülünk a húsvétra.
A nagypénteki csend és a gyász órái, a sötétségbe hajló virrasztás időszaka is már a megváltásról, Jézus Krisztus urunk feltámadásáról szól. Olvassunk bele Ferenc pápa Áldott légy kezdetű enciklikájának néhány olyan szakaszába, ami a feltámadt Krisztus titokzatos, gyengéd és szerető ölelését idézi fel.
83. A világegyetem úticélja Isten teljessége, amelyet a feltámadt Krisztus, az egyetemes kibontakozás tengelye már elért. Ezzel újabb érvet sorakoztattunk fel arra, hogy elutasítsuk az emberi lény bármiféle zsarnoki és felelőtlen uralmát a többi teremtmény felett.
A többi teremtmény végcélja nem mi vagyunk. Mindnyájan velünk együtt és rajtunk keresztül a közös végcél felé haladnak, ez pedig Isten, a maga transzcendens teljességében, ahol a feltámadt Krisztus átölel és megvilágít mindent.
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal a kankalinok csodálatosan megtervezett világába kalauzol el szerzőnk.
Tavasszal az ember szinte hetente más-más virág nyílásában gyönyörködhet. Az elsők persze a hóvirágok, de ezeknek még nincs valódi színanyaguk, hiszen csak azért látszanak fehérnek, mert levegő van a szirmokban, úgy, mint a hókristályok között vagy az ősz hajszálban. Aztán márciusban egyszerre megjelenik a bokrok alatt az ibolya és a mezőkön a kankalin, ibolyakékben és sárgában, a korán ébredő poszméhek két kedvenc színében! Ez a nyitány, amikor a néphit szerint Szent Péter megnyitja a mennyország kapuját a tavaszi kankalin, a Primula veris apró kulcscsomóra emlékeztető virágaival, és utána már számolatlanul érkeznek a színes, illatos jácintok, nárciszok, tulipánok…
A barokk kor koszorúkötészetében, ahol a virágok az erkölcsi nevelést szolgálva más-más erényeket jelképeztek, a kankalin ilyen szép jelentést kapott: „Az Isten igéjéhez és szolgálatához való jókedv és szeretet”.
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szerzőnk ezúttal egy friss világgazdasági jelentést ismertet meg velünk, amely rávilágít: az egész emberi élet szempontjából fontos, hogy a gazdaság ne csak szavakban, hanem ténylegesen is vagyonként kezelje a természetet.
Talán többen emlékeznek, hogy Nicholas Stern, a Világbank főközgazdásza a brit kormány felkérésére 2006-ban átfogó jelentést készített az éghajlatváltozás gazdasági hatásairól, a GDP várható alakulására gyakorolt hatásáról. A világ vezető közgazdász szakembereivel is megértette, hogy a klímaváltozás nem csak egyszerű klímamelegedési ügy, amihez az emberiség majd könnyedén alkalmazkodik. A Stern-jelentés megalapozottsága sokat adott a 2015-ben elfogadott úgynevezett párizsi klímaegyezmény megszületéséhez.
2021. február elején Partha Dasgupta, a Cambridge-i Egyetem professor emeritusa vezetésével készült egy jelentés, szintén a brit kormány finanszírozásában, a Biológiai sokféleség közgazdaságtana címmel. Sokszor írtam már a Teremtésvédelmi kalendáriumban is a biológiai sokféleség rendkívüli fontosságáról, és ezen kifinomult, érzékeny, ugyanakkor eddig kellően állóképes rendszer, a földi élet immunrendszerének egyre drasztikusabb pusztításáról. Dasgupta professzor átfogó, több mint 600 oldalas jelentése egy, a klímaváltozásnál sokkal láthatatlanabb és egyúttal veszélyesebb globális folyamat közgazdasági megközelítését tárja a tudományos világ és a döntéshozók elé. Komplex diagnózis mellett átfogó, a világ gazdaságának egészét érintő megoldásokat is ad. Sajnos ma még nem akkora sajtóvisszhanggal, mint a Stern-jelentésnél.
A jelentés három elemzői mélységben, egy részletes 600 oldalas, egy rövidített 100 oldalas és egy, a fő üzeneteket tartalmazó ötoldalas verzióban készült. A rövidített, de különösen a fő üzeneteket tartalmazó változat a laikusok számára is könnyen megérthető.
A következő néhány gondolatot a legfontosabb üzenetek közül válogattam.
A hideg tél végi napokban első pillantásra nem sok látnivaló van a kertben, de bizony még ilyenkor is érdemes a földig hajolni a parányi, szépséges kis mohapárnák kedvéért.
A mohák valamikor 400 millió évvel ezelőtt fejlődtek ki az ősi zöldmoszatokból, és láthatóan sikeresen alkalmazkodtak a szárazföldi körülményekhez, hiszen a mai napig itt élnek velünk. Ivaros szaporodásuk ma is vízhez kötött, és egész testfelületükön képesek a vizet felvenni, tartalékolni. De ha kiszáradnak, akkor sem pusztulnak el végleg.
Csöndesen meghúzódva várakoznak akár hónapokon, némelyik faj éveken át, aztán az esőtől gyorsan magukhoz térnek, újra kizöldülnek.
Az erdők talajának vízháztartásában fontos szerepük van, védik a kiszáradástól, a hirtelen lezúduló vizet felszívják, testükben megőrzik, a talajnak csak cseppenként adják tovább, így az eróziót is mérsékelik. A zuzmókkal együttműködve csupasz sziklákon, a kopár földön is megtelepszenek, és a humusz felhalmozásával lassan előkészítik a talajt a virágos növények számára. Valódi pionírok, aztán amikor betöltötték ezt a szerepet, és megjelennek nyomukban a füvek, fák, virágok, akkor is ott maradnak parányi őrszemként a környéken.
Sokszor írtam már itt is, a Teremtésvédelmi kalendáriumban arról, hogy a világunk nem lineáris folyamatok, kölcsönhatások összessége, ezért képes hirtelen és nem várt változásokra is. Általában úgy írtam az ilyen folyamatokról mint katasztrófajelenségekről, és akkor az angol „tipping point” kifejezést, éppen a negatív következmények miatt, sokszor „borulópontnak” fordítottam. A helyes kifejezés a billenőpont, ami bizony lehet pozitív kimenetű is. Sokszor elkerüli a figyelmünket, talán éppen ezért is érdemes az ilyen jellegű jelenségekre nemcsak rápillantanunk, hanem komolyan is vennünk azokat.
A Climate Policy szaklap január 10-én megjelent számában Tim Lenton és Simon Sharpe közölt cikket Felfelé irányított billenő kaszkádok találkozása a klímapolitikai célokkal: hihető alap a reményre címmel. A cikk lényegében arról szól, hogy a gazdaság, ami egyre inkább egy összetett adaptív rendszer, a visszacsatolásokon, kölcsönhatásokon keresztül működik. A változásokat, az új folyamatot erősítő (pozitív) visszacsatolások és a kiegyenlítő (negatív) visszacsatolások bonyolult, sokváltozós nemlineáris rendszere alakítja. Azaz, egyszerűen megközelítve a nemlineáris rendszer egy olyan rendszer, ahol az okok és a következmények nem feltétlenül arányosak egymással. Különösen igaz lehet ez az úgynevezett billenőpontok és a címben rejlő kaszkádrendszerű (azaz az egymást kiváltó okok, okozatok, tényezők láncolati folyamatába rendeződő) billenési szintek esetén. Persze a billenési szintek (fordulópontok) elérését lehet befolyásolni, lassítani, gyorsítani, akár ki is lehet kényszeríteni. A fordulópontoknál a pozitív (a folyamatokat erősítő) csatolások az uralkodók, amelyek sokszor igen káros következményekkel járhatnak, ahogy látjuk az éghajlat, az ökoszisztémák, vagy akár társadalmi, gazdasági rendszerek változásainak esetében, illetve az egyén, valamint a társadalmi csoportok hirtelen megváltozott viselkedésében is.
„Boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár. Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod. Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlőtő; gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték. Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat.” (Zsolt 128,2–4)
Szőlő és olajfa… Ez a két növény nagyon sokszor felbukkan a Szentírásban. De mi ez a különös kép az asztalt körülvevő gyermekekről?
Az olajfa sokáig, akár több száz évig is él, és ha már nagyon elöregszik, az egész növényt tövig visszavágják. A tönk szélén pedig hamarosan sarjak törnek elő, a fa teljesen megújulva folytatja életét, és néhány év múlva újra tele lesz terméssel. Ez az eljárás már a bibliai időkben is annyira általános lehetett, hogy a zsoltár olvasói számára jól érthető volt a hasonlat. A kivágott fa tönkje tehát az asztallap, és azt veszik körül az ifjú utódok.
Az olajfát az ember már évezredek ezelőtt bevonta a termesztésbe, folyamatosan metszi, alakítja, a nagyobb, ízletesebb termést hozó egyedeket kiválogatva, a vad alanyokra ráoltva szaporítja, a saját hasznára formálja. De ez a teljes visszavágás, még ha ritkán történik is a fa életében, mégis nagyon radikális beavatkozás…
Vajon hogy éli meg egy öreg, viharok, szárazság, fagyok által meggyötört, kártevőktől megkínzott, megfáradt növény ezt a megújítást? A messzire elkúszó, a talajt alaposan átszövő gyökérzet megmarad ugyan, de élő rügynek nyoma sincs a tönk szélén. Mégis, a rejtett, kéreggel már régen benőtt tartalékokból képes megint új hajtásokat indítani a jövendő számára.
Vízkereszt táján már néhány perccel hosszabb a nappal, mint karácsonykor, és napról napra világosabb lesz. Mégis ilyenkor januárban, a tél közepén úgy érezzük, hogy messze még a tavasz, a szürke tél derekán járva (ha egyáltalán lehet még „télnek” nevezni azt, amiben járunk) sokáig kell még várnunk a mandulavirágzásra. A hírportálok kemény telet jósoltak ősszel, az Arktisz rendkívüli felmelegedésének következményeként. A „kemény” kifejezést (amit sokan félre is értettek) abban az értelemben használták, hogy nagyon változékony lesz az időjárás, mert a sarkköri melegedés az eddig erőteljes úgynevezett cirkumpoláris légáramlást gyengíti, és ez a jelenség teret enged a mérsékelt égövi területekre betörő rendkívüli hidegnek, és az azokat hirtelen felváltó déli áramlásoknak is. Ez idáig szinte nem is voltak úgynevezett téli napok (amikor a napi legmagasabb hőmérséklet is kisebb, mint nulla Celsius-fok), s az elkövetkezendő néhány napban ugyan lehetnek ilyenek, azokat majd valószínűleg a januárra nem jellemző melegebb időszakok váltják fel. A Kárpát-medence és nagyobb térségének megszokott klímájára jellemző, hosszan tartó anticiklonális hideg és eseménytelen időjárási helyzeteket várhatóan többször szabdalják majd fel a hullámzó hidegbetörések, melegfrontok. Teleink már nem olyanok, mint azt az éghajlati átlagok alapján várhatnánk. Ez is egy biztos következménye a klíma megváltozásának.
Ilyenkor – és különösen idén –, vízkereszt táján ugyanakkor tele vagyunk reménységgel és fogadalmakkal. A pandémia nemcsak gazdaságokat tett tönkre, megbénítva az egész világot, nemcsak több millió ember életét követelte és több százszor annyi ember életét tette tönkre, munkáját vette el, hanem számvetésre is sarkall minket. A világjárvány rádöbbentett arra is, hogy
az elmúlt harminc-negyven év globalizációs fejlődésének – a sokak által előrejelzett hosszú távú katasztrofális ökológiai és társadalmi-gazdasági hatásai mellett – hirtelen rövid távú, nagyon kemény „elemicsapás-szerű” következményei is vannak, amire csak nagyon kevesen számítottak.