A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal a természetnek azzal a változásával foglalkozunk, amelyet azonnal és mindenki érezni fog.

Időjárási hullámvasútra ültetett minket a klímaváltozás. Az elmúlt hetek, hónapok szeszélyes változásai, ahogy várható volt, túlnőttek az éghajlati átlagokat figyelembe véve. A nagy földi légkörzés mintázatai változtak meg, és egyre láthatóbban a légkörre egy-egy évszakban jellemző, ún. szinoptikus kép is átalakulni látszik. Ez az „újnormalitás” télen, tavasszal és nyáron egyre plasztikusabban érezhető, talán csak az ősz marad(t) olyan, mint ahogy megszokhattuk.

Érdekes hír jelent meg két héttel ezelőtt: a Scientific American tudományos szaklap bejelentette, hogy a világ legnagyobb hírtelevízióival abban állapodtak meg, hogy ezentúl a „klímaváltozás” kifejezést a „klímavészhelyzetre” cserélik. Mark Fischetti, a lap főszerkesztője azzal magyarázta döntésüket, hogy az újságírásnak is tükröznie kell a tudomány mondanivalóját, azaz azt, hogy éghajlati vészhelyzet van. Fischetti rámutatott, hogy az időjárással kapcsolatos katasztrófák növekvő száma, a legtöbb tudós egyetértése szerint, az éghajlatváltozás következménye. Az ötletet egy, a folyóiratban idén januárban megjelent cikk adta, amelyben 153 ország 11 ezer tudósának (amelyhez április elejéig még tovább 2100-an csatlakoztak) a nyilatkozata szerepelt az éghajlati vészhelyzetről. Az USA legrégebbi tudományos folyóirata több mint 400 médiapartnerrel áll kapcsolatban, és nemcsak televíziós hírportálok, hanem nagynevű újságok is a felhívás mellé álltak. Fischetti megjegyezte, hogy miért is „vészhelyzet”: „mert a bolygó megőrzése érdekében az emberiségnek azonnal cselekednie kell, mert ha nem, akkor megszokottá válik, amit 2020-ban tapasztalhattunk a rendkívüli hőség, viharok, tűzvészek és a jégtakaró olvadása során.”

A nemrégiben megalakult Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület (HuPCC) egyesület szervezésében lezajlott Első Interdiszciplináris Tudományos Éghajlatváltozási Konferenciáról már ezen a portálon is olvashattak hírt. A csaknem háromszáz előadás közül most egyet hozok közelebb az olvasókhoz, Bartholy Juditnak, az ELTE Meteorológiai Tanszéke professzorának Tények, okok, meglepetések című előadását, amelyben a szűkebb szakmának ismert, de mégis megdöbbentő lehetséges jövőképeket mutatott be. A globális átlaghőmérsékleteket tekintve a hat legmelegebb év az utolsó hat év volt, 2020 és 2016 volt ezek közül a legmelegebb. A 2020-as területi eloszlást tekintve az északi féltekén még melegebb volt, különösen az északi sarkkörön belül (Arktisz), elsősorban az eurázsiai területeken +4–+6 C foknál nagyobb volt az eltérés az éghajlati átlagtól.

Az előadásban elhangzott, hogy a modellek szerint – még az „optimista” szcenáriók is így vélik – a sarkvidéki területeken 8–10 C-nál melegebb is lehet néhány évtized múlva, mint az eddig normális. A Kárpát-medencében az extrém hőmérsékletek, például a forró napok jelentősen, több tíz nappal emelkedhetnek, és ezzel párhuzamosan az egész évet tekintve a fagyos napok száma csökkenhet.

Bartholy Judit a legnagyobb veszélyt két olyan jelenségben látja, aminek a hatását még csak most kezdjük felismerni. Az egyik az ún. permafroszt, azaz „örök fagy” területeinek a hirtelen és nagy kiterjedésű olvadása. Ezen a területen találhatók egyrészt a 10–30 ezer évvel ezelőtti állatok és növények maradványai, illetve a befagyott lápvidék alatt rekedt metán is. Bartholy professzor asszony szerint műholdas felvételeken beazonosítottan már mintegy 7000 „metánbemélyedést”, vagy „-töbröt” ismerünk, ahonnan hirtelen kikerülve a metán erősen megdobhatja a felmelegedés mértékét.

Tudni kell, hogy hasonló jelenség fordult elő a legutóbbi jégkorszak végén, amikor a nagyjából 4 C fokos, néhány évtized alatt lezajló, globális hőmérséklet-emelkedéshez a napjainkban is tapasztalható robbanásszerű metánkibocsátások is hozzájárultak.

A másik veszélyes jelenség az Északi-sark rendkívüli melegedése, a jégtakaró csökkenése és az ennek a következtében létrejövő albedo (a felszín sugárzást visszaverő képessége) nagymértékű ugrásának éghajlati-időjárási kapcsolatában rejlik. Ahogy professzor asszony fogalmazott, ennek közvetlen hatása van a cirkulációs folyamatokra, hiszen jelentős többletenergia jut a levegő-óceán rendszerbe. Szavai szerint ez az a változás, amit „azonnal és mindenki érezni fog”.

Már napjainkban is érezzük, hogy teleink és tavaszaink eddig megszokott jellege, időjárási menete töredezetté vált. Ilyen változásokra sem a természet, sem a termesztett növényi kultúrák nincsenek felkészülve. Az idei tavasz a gyümölcsösökben is sok kárt okozott, és a méhcsaládoknak sem kedvezett, amelyeket még az átgondolatlan, sőt többször jogellenes mezőgazdasági rovarölő szerek használata már évek óta tizedel.

Gondoljuk át újra Ferenc pápa Áldott légy kezdetű enciklikájának következő állításait: „Az éghajlat közjó, mindenkié és mindenkinek a javát szolgálja. Globális szinten egy olyan összetett rendszer, amely kapcsolatban áll az emberi élethez szükséges számos alapvető létfeltétellel.” (Laudato si’ 23.) „A természeti környezet közjó, az egész emberiség öröksége, és mindenki felelősséggel tartozik érte. Aki kisajátít valamit, csak azért teheti, hogy mindenki java érdekében kezelje. Ha nem így teszünk, lelkiismeretünket azzal a súllyal terheljük meg, hogy megtagadjuk másoktól a létezést.” (Laudato si’ 95).

Szöveg: Nemes Csaba

Illusztráció: Pixabay