Nagyböjti elmélkedés-sorozatunkban pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemléljük a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követhetünk a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Minden elmélkedés végén adunk néhány tippet a leírt gondolatok megélésének segítésére.

Idei elmélkedéssorozatunkat Ferencz Zoltán szociológus, a Váci Egyházmegye teremtésvédelmi referense készítette.

A húsvéti eszkatológia (a végső dolgokról szóló tanítás) nem a világ végét, hanem annak Krisztusban való beteljesedését hirdeti: a feltámadás titka az egész teremtett világ megújulásának záloga, ahol a béke és igazságosság a fenntartható jövő alapköveivé válnak. (KEK 991., 1016) A béke nem csupán a háború hiánya, hanem az igazságosság gyümölcse és a szeretet műve. (Caritas in Veritate, 6) Szent VI. Pál pápa szerint „a fejlődés a béke új neve”, ami azt jelenti, hogy a nemzetek közötti valódi megbékélés elképzelhetetlen az anyagi és szellemi javak igazságos elosztása nélkül. (Gaudium et Spes, 9) A fenntartható jövő megköveteli, hogy a gazdasági rendszerek ne a rövid távú profitot, hanem az emberi méltóságot és a közjót szolgálják. (Caritas in Veritate, 40) Az éhezés felszámolása például nem csupán technikai kérdés, hanem etikai alapelv a világbéke megőrzése érdekében. (Caritas in Veritate, 237)

A „gondozás kultúrája” a technokratikus paradigma és a selejtezés kultúrájának ellenszere. Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy a világ iránti gondoskodás valójában önmagunk iránti gondoskodás, hiszen egyetlen emberi családot alkotunk egy közös otthonban. A gyengék, a szegények és a szenvedők iránti gyengédség a „legerősebb és legbátrabb férfiak és nők útja”. (Fratelli Tutti, 17.; 194.) Minden apró, helyi szinten végzett jó cselekedet – mint az irgalmas szamaritánusé – hozzájárul a társadalmi szövet gyógyításához és a béke építéséhez.

A húsvéti vigília a Teremtés könyvével kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet...” Ezután végigkísérjük az üdvösség és a megváltás történetét, amely a feltámadásban éri el csúcspontját. Krisztus feltámadása az Új Teremtés kezdete, ahol a halál, a pusztulás és a kizsákmányolás erői végleg vereséget szenvednek. A húsvéti vigília fényében a hívő ember felismeri, hogy a keresztségben már feltámadt Krisztussal. Az ökológiai fogadalom a vigília éjszakáján annak megvallása, hogy visszatérünk a teremtés ritmusaihoz, tisztelve a pihenés és a mértékletesség szent idejét. Felelősséget vállalunk a közös otthonért, elutasítva a selejtezés kultúráját és (LS 92) szolidaritást vállalunk a szegényekkel, akiknek kiáltása a föld kiáltásával egyesül. (LS 13)

A húsvéti remény nem menekülés a világból, hanem elköteleződés annak megújítása mellett. Krisztus feltámadása képessé tesz minket arra, hogy a „gondozás” eszközeivel gyógyítsuk a teremtést, és az igazságosság útján járva építsük a békét, várva az új eget és új földet, ahol Isten lesz minden mindenekben.

Amikor nagyböjtben lemondtunk a felesleges fogyasztásról, nem csupán környezetvédelmi akciót hajtottunk végre, hanem a feltámadt Krisztus uralmát ismertük el az anyag felett. (KEK, 991) Húsvét éjszakáján a keresztségi fogadalom megújításakor tudatosítsuk, hogy a „régi ember”, aki kizsákmányolja a teremtést, meghalt, és az „új ember”, aki óvja a közös otthont, feltámadt. A feltámadt Jézust Mária Magdolna először kertésznek nézi (Jn 20,15). Ez a „félreértés” mély igazságot rejt: az Új Teremtés ura a Kertész, aki gondozza, élteti és védi az életet. A keresztény ember hivatása ebben a világban ugyanez a „kertészi” munka.

A fotót Bánfalvi Tivadar készítette az Országos Kék Túra ösvény egyik szakaszán.