A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal arról ír a legújabb kutatási eredményeket ismertetve szakértőnk, hogy az eddig nagy éghajlati stabilizálónak tűnő óceánok is kezdik elveszteni az erejüket.

Évről évre többet tudunk a természetet alakító folyamatokról. És szinte hónapról hónapra újabb és újabb kutatási eredményeket olvashatunk arról, hogy milyen hatással van az emberiség ezekre az évmilliárdok alatt kialakult, az életet globális léptékben stabilizáló természeti rendszerekre. Ebben a rovatban is írtunk már az óceánokat és élővilágukat veszélyeztető műanyagszennyezésről, az óceánok savasodásáról, a túlhalászás káros következményeiről. Most a világtengerek, óceánok stabilizáló hatásainak gyengüléséről született újabb kutatási eredmény.

Ahogy az éghajlat is változik, a világ vizei is változnak, és a kialakuló rendellenességek nemcsak az óceán hőmérsékletében, hanem a szerkezetében, az áramlataiban és még színében is megmutatkoznak. Az éghajlat és az óceánok tulajdonságainak megváltozása egymásra is hatással vannak.

Eddig biztosak lehettünk abban, hogy az óceánoknak robusztus csillapító hatásuk van, de úgy tűnik, hogy ennek is megvannak a határai, sőt gyengülni látszik az óceáni „lengéscsillapító”.

A változások következménye, hogy az óceánok normálisan stabil környezete egyre változékonyabbá és ezért kiszámíthatatlanabbá válik. Hui Shi, a kaliforniai petalumai Farallon Intézet kutatója és szerzőtársai idén májusban megjelent cikkükben azzal a hasonlattal éltek, hogy „mintha az óceán elveszítené az emlékezetét”. Azt írják, hogy „az óceáni memória, az óceáni állapotok fennmaradása az időjárási időskálákon túl a stabilitás és kiszámíthatóság, a globális éghajlati rendszer egyik meghatározó forrása”. A szerzők megmutatják, hogy a következő évtizedekben az óceánok memóriája, azaz a tengerfelszíni-légköri hőmérsékleti anomáliák a Föld nagy részén évről évre folyamatosan csökkenni fognak.

Miről is írnak? A Föld felszínének több mint kétharmadát óceán borítja, a hidegebb mélyvíz tetején egy többnyire vékony (kb. 50 méter) viszonylag meleg, felszínhez közeli vízréteg található. A felszíni kevert (hullámzó) réteg viszonylag kis mélysége ellenére is a víz nagy fajhője miatt a tengerfelszíni hőmérséklet sokkal lassabban változik, mint a felette lévő levegő hőmérséklete, amelynek sokkal gyorsabb az ingadozása. Ez a különbség (anomália) mutatja meg az óceánok állapotának időbeli stabilitását – amelyet óceáni memóriaként emlegetnek –, amely az egyik fontos egyensúlyozója az időjárási folyamatoknak, az éghajlatnak, és egyben ezért – kellő számú mérés esetén – kitűnő eszköze az időjárás hosszabb távú előrejelzésének is.

A kutatók által készített új modell azt mutatja, hogy a tárgyalt felső vízréteg tulajdonsága, a hőtehetetlensége, az óceán „emlékezőképessége” globálisan csökkenni fog az évszázad hátralévő részében, éppen ezért a korábbinál jóval nagyobb hőmérséklet-ingadozásokra kell számítani a következő évtizedekben. Nagyon egyszerűen megközelítve: a légköri dinamikus folyamatok lengéscsillapítója gyengül, és ezzel teret enged az extrém időjárási változékonyságnak. A modelleredmények azt mutatják, hogy az erőteljesebb vízkeveredés az óceán legfelsőbb rétegeiben, elvékonyítva a felső óceáni kevert réteget, érzékenyebbé válhat a véletlenszerű hőmérsékleti ingadozásra, és ezzel veszít stabilizációs tulajdonságából.

Ez egyfelől hatással lesz az óceánok élővilágára, másfelől erősíti az extrém időjárási jelenségek kialakulását és egyben megnehezíti, esetleg ellehetetleníti a szélsőséges időjárási jelenségek előrejelzését

– írták a kutatás eredményeit összegezve a Science Advances folyóiratban.

A fentiek miatt talán abban sincs semmi meglepő, hogy évről évre gyengül, illetve kevésbé számíthatunk Közép-Európában a „Medárd” csapadékosabb jellegére. És ne csodálkozzunk, hogy azonos szélességi körön egymáshoz viszonylag közel lévő területek között akár 10–15 °C-os különbségek is kialakulhatnak, és sokszor inkább hasonlít egymásra az időjárás jellege meridionális irányban, mint zonálisan! Például amikor rettenetes hőség, 35–38 °C volt Lengyelországban, akkor nálunk is, pedig 1000–1500 kilométerre északra van tőlünk, közben Erdély délkeleti részén meg havazott. Mindez valószínűleg a nyugatias szelek gyakoriságának enyhe, de érzékelhető gyengülésének, az eddig megszokott szinoptikus helyzetek megváltozásának tulajdonítható.

Ki tette a csodálatos tengeri világot élettől és színektől megfosztott víz alatti temetőkké?”

– idéz Ferenc pápa a Laudato si’-ben a Fülöp-szigeteki Katolikus Püspöki Konferencia What is Happening to our Beautiful Land? [Mi történik a mi szép földünkkel?] 1988.(!) január 29-én született lelkipásztori leveléből. Majd így folytatja: „Ez a jelenség főként a tengert érő szennyezésnek tulajdonítható, ami az erdőirtás, a mezőgazdasági monokultúrák, az ipari károsanyag-kibocsátás és a pusztító – különösen a ciánt és dinamitot használó – halászati módszerek eredménye. Súlyosbítja mindezt az óceánok hőmérsékletének emelkedése. Ez segít megértenünk, hogy bármely beavatkozás a természetbe szabad szemmel nem látható következményekkel járhat, és hogy az erőforrás-kiaknázás bizonyos formáinak olyan pusztulás az ára, amely végül az óceánok mélyét is eléri.” (LS 41, 2015.)

Szerző: Nemes Csaba

Fotó: Pexels.com