A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk most egy szép virág feltűnő rendezettségére hívja fel a figyelmünket.

A szeptemberi kertek romantikus ékességei a lenge pillangóvirágok. Igénytelen egynyári növények, és ha egyszer megtelepednek a kertben, bőven elszórják a magjaikat, aztán évről évre elgyönyörködtetnek finoman formált, lepkeként megrebbenő virágaikkal. Ősszel, amikor a kertekben már szinte csak az újvilág harsány küldöttei nyílnak, a büdöskék, kúpvirágok, újraéledő menyecskeszemek sárga, rézvörös, narancsszínű virágai közül szelíden kiragyognak a rózsaszín, a bíbor sokféle árnyalatában, és néha még hófehér példányok is felbukkannak közöttük. Ráadásul finoman illatoznak, talán így adnak hírt a megporzóknak a bőséges nektárforrásról, ami különösen a dongókat csalogatja a kertbe, hiszen a réteken ilyenkor már egyre kevesebb a nyíló virág.

De a szépségén túl a zseniális virágszerkezetet is érdemes közelről megcsodálni. Mivel a pillangóvirág is a fészkes virágzatúak kiterjedt családjába tartozik, szinte semmi nem az rajta, mint aminek elsőre gondolnánk. Minden egyes „szirom” valójában különleges, féloldalasra formált virág, középen pedig teljesen más formájú, apró sárga virágok nyílnak, amit felületesen szemlélve porzóknak vélhetnénk.

Az egyes virágok így sajátos szerepet kapnak egy nagyobb, ránézésre egyszerű virágnak látszó szerveződés részeként. Középen, a fészekben szép szabályos aranymetszésrendű spirálba rendeződve, önmagukban csökevényes kis virágok sorakoznak, hiszen színes szirmaikat szinte elvesztették. A csillagforma párta közepéből emelkednek ki a porzók, majd később a termők. Ők egyedi szépségükről mondanak le. Nagy tömegben vannak, így jobban feltűnnek, de sikerük titka valójában az, hogy körbeveszik őket a nyelves, meddő virágok, amelyek viszont ivarszerveiket „áldozták fel”, szirmaik összeforrtak, megnyúltak, és elsősorban a csalogatás a szerepük. De sokszor látjuk, hogy a megporzók leszállópályának is használják, meg is támaszkodnak rajtuk néhány lábukkal, miközben a tányér belső, csöves virágaival bíbelődnek. Az is szépen megfigyelhető, hogy a nyelves virágok öt sziromból forrtak össze – a finom bordázat tanúskodik erről a különös eredetről. Ez a bordázat persze a virágzat stabilitását is erősíti, hiszen néha akkora dongók szállnak le rájuk, hogy az egész virágzat meghajlik alattuk.

A virág csillagszerű alapformája, lelkünkbe íródott képe tehát egy magasabb szinten születik újjá a napraforgó, a margaréta, a pillangóvirág virágzatának mintázatában.

Ez már az összetettségnek, tervezettségnek olyan foka, amit csupán az evolúció vak próbálkozásaként nagyon nehéz lenne megmagyarázni. Egyetlen meddő, nyelves virág önmagában teljesen értelmetlen, formátlan, terméketlen. Esetleg egy hangyaboly vagy méhcsalád szervezettségével vethető össze ez az együttműködési készség.

Az is érdekes, hogy a pillangóvirág milyen következetesen tartja magát a nyolc sugárvirághoz, de milyen különös, hogy alulról még kétszer nyolc fészekpikkely is szilárdítja a virágzatot. Ezek a pikkelylevelek először a bimbót takarják, később pedig a fejlődő magvakat védelmezik.

Milyen szigorú rend szerint formálódnak ezek a virágrészek! De úgy tűnik mégis, hogy az Alkotó szabadon alakítja az ősi spirálisból, ami a tányér mintázatában megfigyelhető, a sugárvirágok körében a szabályos, nyolcas szimmetriát.

A pillangóvirágok nemzetségének latin neve nemes egyszerűséggel: Cosmos. Eredeti jelentésében ez a szó a káoszt felülíró rendezettség.

Vajon a virágzatban megmutatkozó célszerű tervezettségre csodálkozott rá az a spanyol botanikus, aki ezt a nevet adta a mexikói eredetű pompás jövevény számára?

„Ha e nélkül az ámulatra és csodálkozásra való nyitottság nélkül közelítünk a természethez és a környezethez, ha a világgal való kapcsolatunkban többé nem beszélünk a testvériség és a szépség nyelvén, akkor az erőforrások uraként, fogyasztójaként vagy puszta kizsákmányolójaként fogunk viselkedni, és képtelenek leszünk határt szabni közvetlen érdekeinknek. Ha ellenben átérezzük, hogy szoros egységben vagyunk mindennel, ami létezik, a mértéktartás és a törődés magától megszületik.” (Ferenc pápa: Laudato si’ 11.)

Szeptemberben a teremtett világ védelmének szentelt időszakot éljük,

tekintsünk hát olyan nyitottan, kíváncsisággal a természeti világ apró csodáira, ahogy egykor Szent Ferenc is tette! Ez lehet akár „ökológiai megtérésünk” első lépése is.

Szöveg és kép: Lechner Judit