A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal egy fontos gazdasági és egészségügyi szereplőre, a méhekre vetünk pillantást.

Soha annyi méz nem fogy a magyar konyhákban, mint az adventi készülődés idején. Sokan csak ilyenkor vásárolnak mézet az ünnepi süteményekhez, a mézes-mákos tészta, a mézes-vajas kenyér már nem része a mindennapi étkezésnek.

Ugyanakkor évek óta egyre több vészjósló hír szól a méhek pusztulásáról, veszélyeztetettségéről. Most már nem is annyira a méz miatt becsüljük őket, hiszen édesítőszerekből egyre bővül az élelmiszeripar kínálata, hanem mint beporzó rovarok nélkülözhetetlenek a mezőgazdaság sok ágazatában.

Érdekes, hogy volt, aki már több mint száz esztendővel ezelőtt felismerte a méhek, a méz különleges értékét, és egészen egyedi nézőpontból szemlélte a cukorgyártás gyors elterjedését, majd az első mesterséges édesítőszer, a szaharin felfedezését.

Fodor József orvos így írt erről a folyamatról 1889-ben: „A föld minden népének legszorgalmasabbikát, legönzetlenebb munkását, – a legjobb királyné leghívebb alattvalóit – ismét nagy szégyen, lenézés éri, értem a méhek szorgalmas népét.

Sok ezer éven át ők voltak az élet megédesítői. Mézüket becsülték emberek, állatok egyaránt.

És jön egy fölfedező, megjárja a czukornádas újvilágot; ott megtanulják a nádból czukor készítését – de még több, jön egy chemikus, s megtanít silány répából, de sőt a még silányabb burgonyából is czukrot csinálni, a mely édesebb a méznél: kell-e ennél nagyobb szégyen és megalázás a méhek népére?

…És íme ez még nem elég. A chemikusokat nem hagyja nyugton a természet, felül akarják ezt múlni, minden csodás teremtményével együtt.

Új retorták, új sütés-főzés, – s a mi az organikus világ halálából támad: a szénből, a kátrányból, a kátrány egy párlatából, a »toluol«-ból anyagot állítanak elő, a mely sokkal, de sokkal édesebb, mint a méz, de sőt mint a legjobb czukor. Ez a mai nap híres saccharin…” (Fodor József: A saccharin. Egészség folyóirat, 1889).

Ha arra gondolunk, hogy a méz a virágok nektárjából, illatos kincséből származik, amit a legszebb nyári napsütésben tisztán gyűjtenek a méhek, valóban tápláló értéke az ember számára több kell hogy legyen, mint a cukorrépa föld alatt, a sötétségben hízó gyökeréből kivont, hófehérre tisztított répacukoré. Különös, hogy ez szinte az egyetlen élelmiszerünk a kamrában, amely minőségét korlátlan ideig megőrzi… Vajon az emberi szervezet felismeri ezeket a finom különbségeket?

A méz sokféle egyszerű, könnyen emészthető cukorvegyületet tartalmaz, némelyiknek az emésztése már a szájban megkezdődik, ezért nem terheli lökésszerűen a hasnyálmirigyet, mint a répacukor. Szőlőcukor-tartalma miatt is jó hatású a májra, így segíti a méregtelenítést.

A méz rendszeres fogyasztása az öregedés ellen hat, mivel az emésztési folyamatokat is javítja, erősíti a szívizmokat, gátolja a baktériumok szaporodását, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, nyugtató.

„…A test nagyon hálás, a legcsekélyebb figyelmet is lelkesen nyugtázza. S úgy tapasztalom, a méz is hasznos: reggelidhez, mely nem lehet elég könnyű, kanalazz tiszta mézet. Valami van a mézben, amit a természet tiszta erői csempésznek bele; a szervezet hálásan fogadja.” (Márai Sándor)

Na de hogy fogadja az emberi szervezet, a bélflóra apró élőlényei, ez az egész, titokzatos „bennünk viruló kert” az egyre újabb édesítőszereket, cukorpótlókat, amelyeket az élelmiszeripar kísérletezett ki az utóbbi száz évben, részben éppen a szaharin kiváltására?

Erre még mondhatjuk, hogy az ember saját döntése, hogy mit vesz le a polcról, mit választ a gazdag kínálatból, milyen szakértők véleményére hallgat, amikor összeállítja az étrendjét, de mi történik a méhekkel, amikor az utolsó csepp mézet is elveszik tőlük, és téli táplálékuk répacukor vagy a még olcsóbb, gabonából, kukoricából előállított izocukor lesz? A mezőgazdasági környezet egyre fokozódó vegyszerterhelése mellett ez is bizonyára belejátszik a méhek egészségi állapotának gyengülésébe.

Van-e kiút ebből a helyzetből? Gazdasági kényszer, a versenyképesség megőrzése viszi rá a méhészeket az olcsó „takarmány” használatára. De lehetne másként is gondolkodni?

A méhekkel szembeni méltányos bánásmódot a bioméhészek veszik igazán komolyan. Mint az ökológiai gazdálkodás minden területén, itt is szigorú előírások vannak, rendszeres ellenőrzés mellett kapják meg a bioméhészek a tanúsítványt termékeikről. A méhlegelő természetvédelmi területen, forgalmas utaktól távol, vagy – gazdasági növény esetében – biotermesztésben lévő ültetvényeken lehet csak. A bioméhész kíméletes a méheivel, mindig hagy náluk mézet téli táplálékul elegendőt, nem cukrot kapnak helyette, így az erős családok nem betegszenek meg olyan könnyen. Ez azért is fontos, mert a bioméhész nem használhat a kaptárban sem erősen mérgező vegyszereket az atkák ellen, csak illóolajokkal, szerves savakkal, hőkezeléssel védekezik. Így persze drágábban termel, kevesebb a hozam, de ezt ellensúlyozza szerencsés esetben a bioméz magasabb ára. No meg az a meggyőződés, hogy kíméli saját egészségét, védi a környezetét, és tiszta táplálékot kínál embertársainak…

Mindig van választás, minden élethelyzetben, minden mesterségben van az embernek szabadsága a teremtett világgal szembeni méltányos bánásmód mellett dönteni. Keressük tudatosan a magyar mézet a termelői piacokon, és különösen nagy öröm, ha bioméhészre is találunk a környékünkön!

„És ti, kedves, szorgalmas kis méhek, ne búsuljatok, ne szégyenkezzetek a saccharin miatt. Mert a saccharin gazdagsága hamis, titeket pedig tisztel és becsül mindenki, mert a természet igaz gyermekei vagytok s hamisítatlan édességet adtok. Végre is a természet jósága és bölcsessége fölötte áll minden emberi mesterségnek és furfangnak. Becsüljük meg, szeressük az áldott természetet és annak megalkotóját” (Fodor József: A saccharin. Egészség folyóirat, 1889).

Fotó: pxhere.com; Wikipedia

Lechner Judit/Magyar Kurír