Nagyböjti elmélkedés-sorozatunkban pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemléljük a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követhetünk: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Minden elmélkedés végén adunk néhány tippet a leírt gondolatok megélésének segítésére.

Idei elmélkedéssorozatunkat Ferencz Zoltán szociológus, a Váci Egyházmegye teremtésvédelmi referense készítette.

Nagyböjt 2. vasárnapjának evangéliuma, Urunk színeváltozásának története (Mt 17,1–9) feszültséggel teli hátteret ad a strukturális bűneinkről szóló elmélkedésnek. Felmegyünk Jézussal együtt a Tábor-hegyre. Ott a tanítványok megpillantják a Krisztus testéből és ruhájából áradó fényt. Péter apostol reakciója nagyon emberi és mindannyiunknak ismerős: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, csinálok itt három sátrat...” (Mt 17,4). Péter biztonságban akar maradni a fényben, elszigetelve magát a lent hagyott élet nehézségeitől. Ez a „három sátor” a mi kényelmes életünk buborékát jelképezi. Szeretnénk a „hegyen” maradni, élvezni a technológia és a fogyasztás előnyeit, miközben lent a világ problémákkal küzd. A Laudate Deum (LD 2.) éppen erre figyelmeztet: nem maradhatunk a sátrainkban, miközben a klímaválság és az üvegházgázok növekedése azt jelzi, hogy a mi sátrainkat a lent élők, a szegények és a jövő generációi kárára építettük fel.

Strukturális bűnről akkor beszélünk, amikor olyan gazdasági és társadalmi rendszerekben élünk, amelyek szinte kényszerítenek a pazarlásra és a környezetkárosításra. Ha csak olyan ételt tudok venni, ami műanyagba van csomagolva, vagy ha a gazdaság a végtelen növekedésre épül egy véges bolygón, akkor egy bűnös struktúra része vagyok. Különösen akkor, ha meg sem próbálok tenni ezek ellen, mert hát „ … mit számít az a kevés, amit én fogyasztok”. A Laudato si’ szerint ez a „selejtezés kultúrájában” (LS 22) csúcsosodik ki: eldobjuk a tárgyakat, de végül „eldobjuk” a feleslegessé vált embereket és magát a természetet is. A Nagyböjt a szembesülés ideje: felismerjük, hogy kényelmünk ára gyakran a legszegényebbek szenvedése (LS 49). A klímaváltozás nem „természeti csapás”, hanem döntések sorozata. Amikor a profitot az élet elé helyezzük, vagy amikor a „technokrata paradigma” nevében azt hisszük, bármit megtehetünk a Földdel, azzal a Teremtő akarata ellen vétünk. A bűnbánatunk akkor hiteles, ha fáj nekünk a Föld pusztulása is.

Gyakorlat a „hegyről való lejövetelhez”

Jézus levezeti a tanítványokat a hegyről, az emberek közé. A mi nagyböjti feladatunk is ez: kilépni a kényelmi buborékunkból.

Gondold végig, mi az a „sátor” (kényelmi szolgáltatás, fogyasztói szokás), amibe beleburkolózol, hogy ne kelljen látnod a világ ökológiai állapotát. Mi az a luxus az életedben, ami másoknak alapvető hiányt vagy környezeti pusztítást okoz?

Ezen a héten minden nap tudatosan mondj nemet egy olyan kényelmi megoldásra, ami a selejtezés kultúráját táplálja (pl. egyszer használatos pohár, felesleges nejlonzacskó, indokolatlan autóhasználat rövid távon). Vedd észre, milyen nehéz kilépni a megszokottból, és kérd Isten segítségét a változtatáshoz!

„Uram, adj bátorságot kijönni a sátramból, és meglátni a te arcodat a sebzett természetben!”

A fotót Bánfalvi Tivadar készítette az Országos Kék Túra ösvény egyik szakaszán.