Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
Nagyböjti elmélkedés-sorozatunkban pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemléljük a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követhetünk: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Minden elmélkedés végén adunk néhány tippet a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Idei elmélkedéssorozatunkat Ferencz Zoltán szociológus, a Váci Egyházmegye teremtésvédelmi referense készítette.

Nagyböjt 1. vasárnapjának evangéliumában (Mt 4,1-11) azt halljuk, hogy Jézus a pusztába vonult, ahol nincs – mai szóval élve – fogyasztás, de a kísértő mindent elkövet, hogy a világ értékeit helyezze középpontba. Ferenc pápa Laudate Deum kezdetű apostoli buzdítása figyelmeztet a „technokrata paradigma” veszélyére (Laudate Deum 20), amely elhiteti, hogy mindent uralhatunk az életünkben. A teremtett világot is. Szent Ferenc a Naphimnuszban nem erőforrásként, hanem „fivérként” és „nővérként” tekintett a világra. Ez a szemléletmód a legfőbb ellenszere annak a felfogásnak, amely a természetet csupán kihasználható tárgynak tekinti (LD 22).
Jézus nagyböjti tanítása a pusztai elvonulás után a bizalomról szól: „Nézzétek a mezők liliomait... nézzétek az ég madarait” (Mt 6,26. 28). A nagyböjti ima alapja ebben a szakaszban a kontempláció (szemlélődés). Amikor megállunk egy virág vagy egy madár előtt, elismerjük, hogy létezésük önmagában érték, függetlenül attól, hogy „hasznosak-e” számunkra. A szemlélődő imádságban a természet a legfontosabb segítőnk abban, hogy megérkezzünk Isten jelenlétébe. Ez a „teremtés tisztelete”, amelyről a Laudato si’ (LS 85) úgy beszél, mint ami Isten szeretetének minden egyes teremtményben való jelenlétét hirdeti.
A szemlélődés megkezdésének elengedhetetlen feltétele az elcsendesedés, amely nélkül nem tudjuk meghallani Isten hozzánk intézett halk szavát. Böjtölni nemcsak ételtől lehet, hanem zajtól, beleértve a digitális zajt és a kényszeres hatékonyságot is. A technokrata világ egyik legfőbb eszköze a figyelemelterelés. A folyamatos digitális zaj elszigetel minket a valóságtól, és megakadályozza, hogy észrevegyük „közös otthonunk” sóhajtásait (LS 47). Ha nem tudunk csendben maradni, nem tudjuk csodálni Isten ajándékait sem. A nagyböjti lemondásnak ezért ki kell terjednie a képernyőkre is, hogy újra felfedezzük a „közvetlen találkozást” a teremtett világgal.
„Az egész univerzummal való kapcsolatunkban a legkisebb teremtményt is úgy kell tekintenünk, mint aki Isten szeretetének tárgya, és abban a kevés másodpercben, amíg létezik, Isten körülveszi őt szeretetével.” (LS 77.)
A nagyböjt elején be kell ismernünk: elfelejtettük, hogy mi magunk is teremtmények vagyunk. Amikor kihasználjuk a földet, valójában saját „testvérünket” bántjuk, és megtagadjuk azt a rendet, amit a Teremtő alkotott.
Második feladat: Ülj le csendben 5 percre, és figyeld meg az impulzusaidat. Amikor késztetést érzel, hogy ránézz a telefonodra, ellenőrizd az e-maileket vagy „utánanézz” valaminek a neten, ne tedd meg, csak jegyezd fel magadban: Mi elől akarok most elmenekülni a zajba?
A fotót Bánfalvi Tivadar készítette az Országos Kék Túra ösvény egyik szakaszán.
