A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk most arra mutat rá, szemetet csak az ember tud előállítani, de jó lenne ezt a különlegességünket visszaszorítani.

A természet saját gyermekét kézről kézre adja, felneveli, majd ott hagyja, elemészti, majd újjáéleszti: a rügyből júniusra lesz csuda fényes, büszkén csillogó levél, ami aztán októberre a fa alatt csendesedve illatozik, majd évek alatt eltűnik, hogy aztán erőt, életfeltételt adhasson évek multán az újonnan növő facsemetének. Évek telnek el, mire a kör bezárul.

Körbe-körbe: amikor a fák leveléről vízcseppek hullanak alá a takaró növényekre, a mohára, talajra, egy kis időt ott töltenek, azután pára formájában újra indulnak föl az égbe, hogy valahol máshol, újra életet adó vízcsepp formájában hulljanak le.

A víz körfogása nagyjából csupán két hetet tesz ki.

A körforgás esszencia, az élet alaptermészete, kikerülhetetlen, lényegét tekintve állandó: a kör valahol, valamikor mindig zárul. Ne azt gondoljuk, hogy visszafordul minden – hiszen a természetben nincsenek reverzibilis folyamatok –, hanem úgy, hogy mindig valami új, ha csak egy kicsinykét is más, de új születik. A természet körforgása az elhullottakat felhasználja, és közben életet ad, az újszülöttekkel irgalmas és védelmező. Csak mi, emberek tudunk oly csúnyán beleavatkozni, rombolni, széttörve a körforgás útjait, szennyezve a természetet, kicsit sem törődve a következményekkel.

Már évtizedek óta ismerjük a Csendes-óceán térségében kialakuló, műanyaghulladékból álló több százezer négyzetkilométer nagyságú szigeteket. Az is jól ismert tény, hogy a szárazföldön a felszíni vizeinkben és a felszín alatti ivóvízbázisokban is megjelentek a műanyag mikroszennyeződések. A fejlett országokban a közhasználatban lévő műanyag zacskók és egyéb műanyag csomagolások szelektív gyűjtése jobbára megoldott, de a csendes-óceáni műanyagszigeteket továbbra is tápláló óriási folyók által a tengerekbe zúdított sok-sok millió tonnányi műanyag szemét mennyisége továbbra sem csökken. A fejlődő világ szegény országainak nincs arra forrásuk, hogy ezt megoldják.

Az elmúlt hetek híre volt, hogy már a műholdképeken is jól látható a chilei Atacama-sivatagban a „fast fashion” ruhák óriási szemétdombja. Az úgynevezett fast fashion célja, hogy minél gyorsabban és olcsóbban gyártsák az idénydivatruhákat, úgy, hogy gyorsan pörögjenek nagy profittal még akkor is, ha a gyártott ruhák nagy százaléka eladatlan marad. A francia állami hírügynökség (AFP) szerint

a Bangladesben vagy Kínában gyártott, és az Egyesült Államok, Európa és Ázsia kiskereskedelmi üzleteibe küldött ruhák közül a kiselejtezettek vagy már nem hordottak jó része Chilébe kerül.

Nemcsak a háztartási hulladék szennyezi a környezetünket, hanem az ipari folyamatokból származó hulladékok is veszélyeztetik, megterhelik a természetet, a levegőt, a vizeinket, a talajokat. Erre is van megoldás, ami nemcsak elmélet: az elmúlt harminc évben elkezdték alkalmazni azt, amit úgy hívunk metaforikusan, hogy ipari ökológia. Nagyon leegyszerűsítve az ipari ökológia a természetes folyamatokat tekinti modellnek, és úgynevezett ipari ökoszisztémákat tervezve, technológiai körfolyamatok révén zárt anyagáramot, a képződő hulladékot rendszeren belül hasznosító iparszervezési formát hoz létre. Ez lenne a körforgásos gazdaság alapja.

A körforgásos megközelítés nem újdonság, hiszen már a nyolcvanas években, leginkább kutatói körökben („Faktor 4”, „Faktor 10” megközelítések, miszerint négyszer, tízszer több terméket állítunk elő azonos mennyiségű természeti erőforrásból), de néhány konkrét megvalósult projekten keresztül is ismert volt. Sokáig nem vették komolyan a körforgásos megközelítést, csak a háztartási hulladékkezelésben, holott ennél ez jóval szélesebb szemlélet. A 2008 és 2010 közötti globális gazdasági válságot követő nagy fejlődési forgatókönyvek az erőforrás-hatékonyságon keresztül időről időre egyre fontosabb megközelítésként kezelik a körforgásos gazdaságra való áttérés koncepcióját, és újra előkerülnek az ipari ökológiai megoldások.

A körforgásos alapon működő ipar – ha jól csináljuk – nemcsak környezetvédelmet jelent és nemcsak csökkentheti a hosszú ellátási láncok kockázatait, hanem egy biztonságosabb, minden szempontból fenntarthatóbb élet lehetőségét teremti meg.

Egyre több, a körforgásos gazdasággal foglalkozó elfogadott nemzetközi határozat, elemzés és dokumentum születik, de konkrétan nagyon lassan valósul meg, különösen ezekben az időkben, amikor a fegyverek, lőszerek gyártása a prioritás, és nem az ipari ökoszisztémák létrehozása.

Pedig tanulhatnánk a természet csodálatos körfolyamataiból, abból, hogy

nincs haszontalan a természet számára, nincs szemét – minden hulladék hasznosítható. Szemetet csak az ember tud előállítani.

„Ezek a problémák szorosan kapcsolódnak a selejtezés kultúrájához, amely egyaránt érinti a kirekesztett embereket és a gyorsan hulladékká váló dolgokat. Gondoljunk csak bele például, hogy a gyártott papír nagy része kárba vész, nem hasznosítjuk újra. Nehezen ismerjük el, hogy a természetes ökoszisztémák példaszerűen működnek: a növények tápanyagokat állítanak elő, amelyek táplálják a növényevőket, ezek pedig táplálják a ragadozó élőlényeket, eközben jelentős mennyiségű szerves hulladék termelődik, és ez új növények létrejöttét segíti elő. Ezzel ellentétben az ipari rendszer nem fejlesztette ki a hulladék és a melléktermék feldolgozásának és újrahasznosításának képességét. Még nem sikerült olyan cirkuláris termelési modellt elfogadni, amely biztosítaná a forrásokat ma mindenkinek és a jövő nemzedékeknek, és amely a legnagyobb mértékben korlátozná a nem megújuló erőforrások használatát, mérsékelné a fogyasztást, elérné a felhasználási, az újrafelhasználási és az újrahasznosítási hatékonyság legmagasabb fokát. A probléma megoldása az lenne, ha valamiképpen szembeszállnánk a selejtezés kultúrájával, amely az egész bolygót fenyegeti. Mégis azt látjuk, hogy még mindig nagyon keveset léptünk előre e tekintetben.” (Laudato si’ 22)

Szerző: Nemes Csaba

Fotó: Vatican News