A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Még az eddigieknél is szélsőségesebb hőhullámokat, aszályokat és egyre kiterjedtebb élelmiszer-ellátási bizonytalanságot okozhat, ha nem csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ideje lenne jó irányba, „Emmausz” felé elindulni!

Hetekkel ezelőtt tették közzé az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, az IPCC hatodik jelentésének összesített változatát, amely három, 2021-ben és 2022-ben közzétett szakértői értékelés megállapításait használta fel, hogy tömör összefoglalót adjon a politikai döntéshozóknak. Egyrészt a saját nemzeti szakpolitikájuk kidolgozásához, másrészt az éghajlatváltozási tárgyalások következő fordulójára való minél megalapozottabb felkészülés okán. Talán emlékeznek arra az olvasók, hogy az IPCC neve 2007-ben vált igazán híressé, amikor a harmadik jelentését tette közzé. Akkor óriási sajtóvisszhangja volt a jelentésnek, manapság egy a sok hír között, pedig egyre többet beszélünk a globális környezeti problémákról, egyre jobban tapasztaljuk a következményeit, ez a jelentés pedig még pontosabb jövőképet ad, és egyre sürgetőbb üzeneteket tartalmaz.

Annak érdekében, hogy a nemzeti vezetők az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedés átlépésének elkerülése érdekében szükséges rövid távú intézkedésekre összpontosítsanak, a tudományos testület ambiciózus célt tűzött ki. Az új cél 2035-ig az üvegházhatású gázok éves kibocsátásának 60 százalékos csökkentése.

A fő ok az, hogy az eddigi, a vártnál nagyobb kibocsátásnövekedés és az ehhez kapcsolható jövőbeli csökkentési útvonalak eredménye nagyon nem elég ahhoz, hogy 1,5 Celsius-fok alatt maradjon az éves globális középhőmérséklet-emelkedés. A jelentés arra figyelmeztet, hogy ha a 2030-ra és 2035-re kitűzött célok nem teljesülnek, akkor az 1,5 °C-os küszöböt szinte biztosan átlépjük, ami még szélsőségesebb hőhullámokat és aszályokat és egyre kiterjedtebb élelmiszer-ellátási bizonytalanságot okozhat.

Az ipari forradalom óta a világon már 1,1 °C-t melegedett az évi középhőmérséklet, és olyan hatások tapasztalhatók, mint a gyakoribb és hevesebb hőhullámok, aszályok és erdőtüzek, valamint heves esőzések, erősebb hurrikánok, hirtelen időjárásváltozások, akár az erős lehűlések gyakoriságának növekedése.

És ami talán még fontosabb, hogy nemcsak hogy el kell érni a célokat, hanem évről évre be kellene tartani a megbecsült kibocsátási útvonalat, hiszen az üvegházhatású gázok évtizedekig (egyesek szerint több száz évig) a légkörben maradva összeadódnak. Ezért minél előbb kezdjük el a csökkentést, annál kisebb mértékű lesz a kumulatív hatás. Az IPCC mostani számításai szerint a 2030-as évek elején különösen meredek kibocsátáscsökkentésre lenne szükségünk. Minél tovább vár a világ a kibocsátás mérséklésére, annál nagyobb végső csökkentést kellene elérni. Tehát ha nem teljesülnek a 2030-ra kitűzött célok, akkor 2035-ig sokkal több csökkentésre lenne szükség ahhoz, hogy elkerüljük a drasztikus hatásokat!

A jelentés kitér arra is, hogy 1,5 °C feletti felmelegedés esetén, de különösen 2 °C felett úgynevezett éghajlatváltozási visszacsatolási hurkok léphetnek működésbe. Így például egy olyan erdőben, amely jelenleg elnyeli és tárolja a szén-dioxidot, sokkal súlyosabb erdőtüzek és megnövekedett hőség és aszály léphet fel, aminek következményeként több szenet fog az erdő kibocsátani, mint amennyit felvesz, ami tovább erősíti a felmelegedés mértékét. Jelentősen csökkenhet a jelenlegi krioszféra, azaz a jéggel borított terület, ezáltal a földfelszín sugárzásvisszaverő képessége (albedója) csökken. Mindez még inkább növelheti a felmelegedést, azaz gyorsul az éghajlatváltozás léptéke.

A fentiek szerint

ne úgy képzeljük el a változást, hogy az egyenesen arányos a hőmérséklet-emelkedéssel, hanem a visszacsatolások, azaz a hatásokat és következményeket erősítő folyamatok nagyobb változásokhoz vezethetnek, mint ahogyan azt egy egyszerű lineáris megközelítésben várhatnánk.

Évekkel ezelőtt úgy gondoltam, hogy jó úton haladunk, lelkesítő úton „Emmausz” felé. Egy idő után éreztük, hogy mi történik, és azt is, hogy mi a teendő, de mintha letértünk volna erről az útról. Ne feledjük: „Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja.” (Laudato si’, 217)

Szerző: Nemes Csaba

Illusztráció: National Catholic Education Commission, Australia