Miért akarna ma bárki is megtartani [=támogatni] egy olyan hatalmat, amelyre csak amiatt fognak emlékezni az emberek, hogy képtelen volt beavatkozni, amikor sürgős és szükséges lett volna?
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
Készült egy film Ferenc pápa közreműködésével, melyet ő maga is a Laudato si’ kezdetű enciklikájában leírt üzenete hiteles magyarázatának tart. A film címe: A levél – Üzenet Földünkért. Úgy mutatja be a Laudato si’ enciklikát (körlevelet) négy ember útján és a Pápával való találkozásukon, beszélgetésükön keresztül, mint a Pápa mindannyiunknak írt levelét. A film kiindulópontjául szolgáló enciklika pedig nem másról szól, mintFöldünk, „a közös otthon gondozásának” felelősségéről. Ez nemcsak a teremtésvédelmet, de az Egyháznak, Ferenc pápának a társadalmi igazságossággal és a világ gondjainak valós arányaival kapcsolatos üzenetét is magába foglalja.
Vajon miért van az, hogy Ferenc pápa mondanivalóját – főleg itt Európában – sokan nehezen értik, furcsállják, vitatják, félreértik? Ennek elsősorban az az oka, hogy ő a világ(egyház) valódi arányait, problémáit értve kommunikál. Ebben a világegyházi látásmódban ott vannak a szegény, peremre szorult, nyomorgó emberek milliárdjainak (köztük katolikus testvéreinknek is!) a gondjai, panaszai és igényei, benne foglaltatnak a teremtett világ sebei is. Ez a komplex problémahalmaz, „a szegények és a Föld kiáltása” innen a biztonságos (vagy annak érzett), kényelmes európai nézőpontból nézve szokatlan és ijesztő, a problémák egy része vagy komolysága pedig nem is látszik.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a Szentatya – és mások, pl. természet- és társadalomtudósok is – túloznak vagy nem jól látják a dolgokat. Pedig mindez igaz, sőt ez pontosabb kép a világról, mint az általunk megszokott! Tehát nem Ferenc pápa a furcsa, hanem mi, európaiak (köztük mi magyarok) vagyunk hosszú idő óta hozzászokva ahhoz, hogy egy nagyon szűk perspektívából nézzük a világot, és ezért furcsálljuk, amit Ferenc pápa mond. Nem ő nem ért minket: mi nem értjük őt!
A film azonban szembesít minket is a környezeti és társadalmi problémákkal. De szerencsére nem áll itt meg. Reményt is ad és cselekvésre is szólít. Fő reménye és üzenete a közösség: szerezzük vissza, építsük újra, éljük meg mélyebben kisközösségeinket: családunkat, plébániánkat, baráti körünket, szomszédságunkat. Szőjük újra a társadalom finomszövetét, ápoljuk kapcsolatainkat, vegyük magunkra a másik örömét és bánatát. Hiszen jelenkorunk természeti és társadalmi problémáinak ugyanaz a gyökere: egyéni önzésünk, fogyasztói létünk, mindent pénzben mérő gazdasági berendezkedésünk. Helyezzük ezen értékek helyére újra Istennel és élőlénytársainkkal való egységünket – ez a recept a válságból való kilábalásra.
Talán ez is az oka, hogy ez a film bizony nem nézhető hagyományos mozikban. Nem egyéni, otthoni filmezésre készült – elsősorban. A Vatikán helyette közösségi filmvetítésre buzdít: hirdessük meg saját közösségünk számára a vetítést, és nézzük meg együtt a Szentatya filmjét! Így a filmvetítés révén rögtön párbeszéd és közös gondolkodás és munka is indulhat az igazságosabb, élhetőbb jövő érdekében. A levél című dokumentumfilm a nemzetközi Laudato Si’ Mozgalommal való együttműködés keretében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával, a Caritas in Veritate Bizottság közreműködésével magyar felirattal vetíthető Magyarországon.
A közösségi vetítések ösztönzésére és támogatására készült egy magyar honlap, a http://a-level.teremtesvedelem.hu, mely minden szükséges technikai segítséget megad a vetítések megszervezéséhez, megvalósításához és a közös munka megindításához. A gyakorlatias szemléletű oldal végigvezet a regisztrációs folyamaton és a technikai tudnivalókon, de ezen túlmenően is számos ötlettel szolgál: tippeket ad például a helyi sajtó bevonására, a helyszín kiválasztására, az esemény minél teremtéstudatosabb megszervezésére, a nézőközönség meghívására, a vetítést követő beszélgetéshez és a közös munka megkezdéséhez. Mindezek mellett az elmélyülést támogató imádságokat, a hirdetést segítő vizuális anyagokat is tartalmaz.
A már megvalósult vetítések tapasztalataira építve 2023. június 12-én hétfőn 18 órától webinárt szervezünk. Az esemény keretében a résztvevők megismerkedhetnek a film vetítéséhez szükséges regisztrációs folyamattal, a rendelkezésre álló promóciós anyagokkal. Ötleteket adunk a vetítés során felmerülő kérdések, reakciók kezelésére és az esemény környezettudatos kivitelezésére. Emellett tanulságos élménybeszámolókat is meghallgathatnak a már lezajlott vetítésekről.
A webinár ingyenes és bárki számára nyitott. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné saját közösségéhez eljuttatni a Szentatya üzenetét!