A szabadon és tudatosan megélt mértéktartás felszabadító.
Ez nem kevesebb élet, nem gyengébb izzás, épp ellenkezőleg.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
A szabadon és tudatosan megélt mértéktartás felszabadító.
Ez nem kevesebb élet, nem gyengébb izzás, épp ellenkezőleg.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
A 2025. év különleges kegyelmeket hordoz Isten népe és a teremtett világ védelmére elkötelezettek számára.
Az idei szentévben a remény isteni erénye és ajándéka kerül figyelmünk középpontjába, magunkat a „remény zarándokainak” felismerve járhatjuk utunkat – a nagyböjt és a húsvéti ünnepek idején is.
800. évfordulóját ünnepeljük Assisi Szent Ferenc csodálatos költeménye, a Naphimnusz megszületésének, melyben az Úristen által teremtett világ ajándékait tárja elénk.
Ferenc pápa 10 évvel ezelőtt tette meg sürgető felhívását „közös otthonunk gondozására” a Laudato Si enciklika kiadásával „minden jóakaratú ember számára”.
Nagyböjti elmélkedéseink ezekből az ünnepi alkalmakból is forrásoznak; a könyörgéseket a magyar bencés kongregáció zsolozsmáskönyvéből válogattuk.
„Az Úr az én fényem…
Rólad mondja a szívem: "téged keres a tekintetem" - A te arcodat keresem, Uram. Mutasd meg nekem Uram utadat, és vezess engem a helyes ösvényre” (Zsolt 26,7-8.11)
„Alapelveink rossz értelmezése időnként arra késztetett minket, hogy igazoljuk a természettel való rossz bánásmódot, az ember zsarnoki uralmát a teremtés felett, vagy a háborúkat, az igazságtalanságot és az erőszakot” (LS 200)
Megtörtént velünk, hogy azt gondoltuk:
• az ember áll a világmindenség középpontjában, uralkodhatunk a teremtés felett, birtokolhatunk és megtehetünk bármit, amit kívánunk határok és korlátok nélkül;
• pazarlóan (f)elhasználhatjuk a föld javait, erőforrásait, amit pedig Isten közös örökségként MINDENKI számára teremtett (LS 93);
• jogunk van a magunk igazát (NEKEM EZ JÁR!), igényeit megszerezni és megtartani bármi áron, a kiszolgáltatottak figyelmen kívül hagyásával, akár háborúval is;
• jogunk van „az erősebb győz” logikáját használva a gyengébbektől, a hátrányban levőktől elvenni azt, amijük van – például kiirtani az esőerdőket és a területeken a fogyasztói kultúra által keresett cikkeket termeltetni fillérekért az őslakosokkal, akiknek nincs más megélhetésük;
• megtehetjük, hogy a „szükséges fejlődés” nevében újabb és újabb divatáruk, technikai eszközök előállításának a bűvöletében élünk. Közben nem törődünk azzal, milyen árat fizetnek a mi kényelmünkért azok, akik ezeket a termékeket előállítják, és milyen természeti károkat okozunk a gyártási folyamatokkal;
A sort még hosszan folytathatnánk tovább.
„Mi hívők elismerhetjük, hogy ilyen módon hűtlenek voltunk a bölcsességnek ahhoz a kincséhez, amelyet őriznünk kellene” (LS 200)
„Ha a külső sivatagok azért szaporodtak el a világon, mert a belső sivatagok szétterjedtek, a környezeti válság, amiben élünk, mély belső megtérésre hívó felszólítás” (LS 217)
„Nincs két egymástól elkülönülő válság, egy környezeti és egy társadalmi, hanem csak egyetlen, összetett társadalmi-környezeti válság létezik… Átfogó megközelítésre van szükség, hogy legyőzhessük a szegénységet, visszaadhassuk a kirekesztettek méltóságát és ezzel egyidejűleg gondját viselhessük a természetnek” (LS 139)
Mit tegyünk hát, testvérek?
„Korábbi életetekkel ellentétben vessétek le tehát a régi embert… újuljatok meg gondolkodásotok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki Isten hasonlóságára tiszta igazságban és szentségben alkotott teremtmény” (Ef 4,21-24)
Kérünk Urunk, öntsd lelkünkbe az önmegtagadás szent erényét, hogy amit kegyelmedből teendőnknek ismertünk fel, azt segítségeddel véghez is vigyük!