Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
A 2025. év különleges kegyelmeket hordoz Isten népe és a teremtett világ védelmére elkötelezettek számára.
Az idei szentévben a remény isteni erénye és ajándéka kerül figyelmünk középpontjába, magunkat a „remény zarándokainak” felismerve járhatjuk utunkat – a nagyböjt és a húsvéti ünnepek idején is.
800. évfordulóját ünnepeljük Assisi Szent Ferenc csodálatos költeménye, a Naphimnusz megszületésének, melyben az Úristen által teremtett világ ajándékait tárja elénk.
Ferenc pápa 10 évvel ezelőtt tette meg sürgető felhívását „közös otthonunk gondozására” a Laudato Si enciklika kiadásával „minden jóakaratú ember számára”.
Nagyböjti elmélkedéseink ezekből az ünnepi alkalmakból is forrásoznak; a könyörgéseket a magyar bencés kongregáció zsolozsmáskönyvéből válogatta tagtársunk, Bánki-Miklós Bernadett.
„Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg” Iz 50,5
„Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek Őt, mert Ő nem veti meg és nem nézi le a szegény nyomorúságát, nem fordítja el tőle tekintetét és meghallgatja, amikor hozzá kiált” Zsolt 21,24-25
„kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember” Fil 2,7

„Mi – a remény erejében, melyben megváltást nyertünk – bizonyosak vagyunk abban, hogy az emberi történelem és benne mindegyikünk személyes története… a dicsőség Urával való találkozás felé tart”
A remény nem csal meg c. enciklika (SNC) 19
„Isten ítélete – aki szeretet (1Jn 4, 8-16) csakis a szereteten alapulhat, különösen azon, hogy mennyire gyakoroltuk azt a leginkább rászorulókkal szemben” SNC 22
A leginkább rászorulók – vagyis ki az én felebarátom?
Mindenki, akik ott vannak, ahová az Úristen állított engem. A kellemetlen szomszéd, a szemtelen tizenéves, a lassan haladó tanulóvezető, a türelmetlen bolti eladó, a hatalmaskodó vezető, az értetlen beosztott… És bizony „a legelhagyottabb és leginkább sanyargatott szegények közé sorolhatjuk a mi elnyomott és elpusztított Földünket…” LS 2
Mit tegyünk hát, testvérek?
„Bizony mondom nektek, amikor megtettétek ezt egynek a legkisebb testvéreitek közül, nekem tettétek” Mt 25,40
„Hisszük, hogy a világ az emberért létezik, annak ajándéka, Aki szeret bennünket”
„Ajándék, bűnbánat, felajánlás, testvériség. Négy szó, melyek a valóság, a teremtés látásmódját fejezik ki, és a gyógyulás útját is megmutatják a birtoklásnak és a hatalomnak, a megosztással, az együttműködéssel és a tisztelettel való visszaélésből az egyetemes testvériség felé…”
Ferenc pápa: A nagy remény 2020.
Mindenható Istenünk, add, hogy mi, akik olykor gyöngék és fáradtak vagyunk, új erőre kapjunk egyszülött Fiad szenvedésének értelméből.
