Igazán élménydús tábort zárt a Naphimnusz Egyesület június 26-án, Piliscsabán. A Béthel Evangélikus Missziói Otthon természetközeli környezetében tölthettünk el három és fél napot.

Minden nap változatos programokon vehettünk részt. A tábor eleji összerázódást a Játékkunyhó csapata segítette közös társasozással, játékkal a körforgásos gazdaság jegyében.

Hallgathattunk lelki, teológiai és nagyon gyakorlati témájú előadást is az élővilág megőrzésének lehetőségeitől kezdve a (Tudatos Vásárlók Egyesülete által szervezett) ÖkoKörökig. Az interaktív és lelkesítő előadások mellett az Egyesület múltjáról, jelenéről és jövőjéről folyt kerekasztal beszélgetés, amelyek annyi gondolatot indítottak el bennünk, hogy még az ebédet is későbbre toltuk miatta. :) A gyerekek számára két lelkes fiatal cserkész biztosította a mozgást és a játékot, amíg a felnőttek beszélgettek. (Ezúton is köszönjük nekik!) Ezek olyan jól sikerültek, hogy a szülők a gyerekeket jóformán csak az étkezések alkalmával és esténként látták, és az ifjúság a tábor végén haza sem akart menni.

Naponta környékbeli mesterek segítségével próbálhattunk ki olyan hagyományos kézműves foglalkozásokat, mint a fafaragás, agyagozás, kötélverés újrahasznált alapanyagokból, valamint leselejtezett tárgyak új funkcióba helyezése - mai nevén upcycling. Ezeket a felnőttek és a gyerekek egyaránt élvezték. A Fishbanks című ökoszimulációs játék is közös kihívás volt, amelyen keresztül megtapasztalhattuk azt is, hogyan feszegetjük gazdaságunk fenntarthatóságának kereteit .

Természetesen a közeli erdőben is kirándultunk, sőt egy diakónus segítségével szemlélődő módon is kapcsolódhattunk a természethez, és azon keresztül Istenhez.

Utolsó este tábortűz körül sütögettünk, énekeltünk, beszélgettünk és kóstoltunk helyi termelői és vegán finomságokat. A vasárnapi ebédnél pedig mindenki megkapta azokat a hálacédulákat, amelyeket esténként írhattunk egymásnak.

A tábor erősítette összetartozásunkat, emberi kapcsolatainkat és azt, hogy társak vagyunk a teremtésvédelmi munkában. Nagyon gyorsan és tartalmasan eltelt ez a néhány nap, reméljük lesz folytatás!

A Mária Rádió június 29-i, 16.35.-kor kezdődő Hazafelé című adásában bővebben is beszámoltunk a táborról. Itt hallgatható vissza. [1] Itt pedig sok-sok képet mutatunk a táborról. [2]

--------------------------

A Naphimnusz Egyesület teremtésvédelmi táborának hulladékmegelőzéses és körforgásos gazdaságos programjai a Zöld Út Konzorcium “Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” (KEHOP-3.1.5-21-2021-0003) elnevezésű projektje keretében a valósultak meg, mely a Széchenyi 2020 programban az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával jött létre.