A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület idén is meghív a „teremtéstudatos adventre”. Lelki szempontokkal és gyakorlati javaslatokkal szeretnénk a karácsony előtti felkészülési időszakban annak a tudatosítását is segíteni, hogy mint emberek szeretetből teremtett lények, ugyanakkor pedig a teremtésért felelősek vagyunk.

Az idei elmélkedéseket Szilvácsku Zsolt, a Naphimnusz Egyesület tagja írta.

„Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő, beteljesült már az idő! Törd át az ég zárt ajtaját, vár a világ sóvárgva rád!” – énekeljük az adventi időszakban. Tényleg várjuk? Tényleg keressük? Miben nyilvánul meg az én életemben, hogy várom Jézust, a Vele való találkozást? Ha megtalálom Őt, vállalom annak következményeit? Mit kezdek azzal, ha szeretetet kérek, és olyan helyzetekkel szembesülök, ahol szerethetek, vagy ahol engedhetem, hogy szeressenek? Vagy feltételhez, körülményekhez kötöm az Ő követését? Ha megtaláltam, mennyire szeretnék Hozzá közel kerülni, Vele járni utamat, életemet? A mindkét lábát elvesztő Dan Taylor hadnagy, aki végül „megkötötte békéjét Istennel”, kérdezi Forrest Gumptól: „Te megtaláltad már Jézust Gump?”, mire Forrest válasza: „Nem is tudtam, hogy keresnem kellett volna, Uram.”

Sokszor elgondolkodom arról, hogy mi történt a pásztorokkal, amikor kint a nyáj mellett meghallották az angyalok köszöntését. Vágyakozva idézem fel magamban: Milyen jó nekik, hogy érzékeik, szívük fogni tudta az angyalok jelenlétét, üzenetét! Észrevették, felfogták, ki tudja mit értve, de elindultak Jézus felé. Hasonlóan a három király három irányból, három élettel egy úton megy Jézus felé. Ők tudatosan keresték, értelmezték a jeleket, és vágytak látni az Üdvözítőt. Milyen emberként, hogyan éltek tovább a pásztorok vagy a három király? Engedték-e, ahogy Ferenc pápa írja, „hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban”...? (LS 217)

”A hívő ember nem kívülről, hanem belülről nézi a világot, és felismeri azokat a kötelékeket, amelyekkel az Atya egybekapcsolt minket az összes élőlénnyel. Az ökológiai megtérés amellett, hogy növeli sajátos képességeit, melyeket Isten adott neki, segíti a hívőt, hogy kibontakoztassa kreativitását és lelkesedését a világ drámai helyzeteinek megoldására, és hogy önmagát „élő, szent és kedves áldozatként” (Róm 12,1) felajánlja Istennek. Magasabbrendűségét nem személyes dicsőség vagy felelőtlen uralom indokaként értelmezi, hanem eltérő képességként, amely hitéből fakadó, súlyos felelősséggel terheli.” (LS 220)

Az Ige megtestesülése, Jézus teljes istensége és embersége által a világunk minden porcikája megszentelődött. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.” (Jn 3,16-17) És Ő velünk van a világ végezetéig. Minden kapcsolatban van a Megtestesüléssel a földben, a szőlőtőben és az emberi munka gyümölcseiben, a borban, a vízben és a kenyérben, az oltáriszentségben, az eucharisztiában, a liturgiában és az Egyház közösségében. Az eucharisztiában megélt egység, közösség, a Szent Liturgia, a Szentmise ajándékával, átélésével kilépve a templom falai közül az ember folytatja a személyes liturgiáját, extra muros éli meg küldetését, együtt Jézussal, Jézusban közelítve mindenhez, ami a világban vár rá. A jó gazdálkodó is tudja, hogy a föld termékenysége nem pusztán a tápanyagoktól, a jó talajtól, a jó időtől ered, hanem az ember lelkiségéből is fakad.

Ha Jézussal személyes kapcsolatban vagyok, imával, párbeszédben, közös csendben vihetem elé minden vágyam, tervem, az útnak indulást, magát az utat, a munkám, találkozásaim, minden hibát és jó eredményt, élményt és bánatot. Érdemes kipróbálni, hogy Jézussal készüljünk egy munkára, találkozásra, ha tudunk közben rá-rápillanthatunk belül, illetve befejezve neki adhatjuk, amit kaptunk: elé tehetjük, ahogy mi láttuk, jóval, sikerrel és a kudarccal, a rosszal együtt, amit átéltünk egy-egy eseményben, kapcsolatban. Így megélhetjük hivatásunkat, hogy a dolgokból és élőkből előhozzuk a legcsodálatosabb imát (Paul Evdokimov): a világot templommá tegyük, hogy minden és mindenki Isten határtalan szeretetében bontakoztathassa ki életét.

Jan Twardowski: világ

Hogy láthatóvá legyen a világ Isten elrejtőzött

ha megmutatkozna csak Ő maga volna

ki merné mellette észrevenni a hangyát

az igen elfoglalt szép és mérges darazsat

a zöldfejű sárgalábú gácsért

a négy tojást keresztbe rakó bíbicet

a szitakötő gömbszemét és a babszemet hüvelyében

anyánkat az asztalnál, aki még nemrég

csavart fölénél fogva emelte a bögrét

a jegenyét amely tokot és nem tobozt veszít

a szenvedést és a szenvedélyt a tudás két forrását

és az ezekhez hasonló különféle titkokat

a vándorok útját jelző köveket

a szeretet ha nem látszik

mást önmagával nem takar