Smokey Mountain, a főváros hulladéklerakója barakkjai között újrahasznosított anyagokból templom épül. „A remény temploma" a tervek szerint 2007 karácsonyára készül el.

P. Benigno Beltran, a Feltámadt Krisztus Plébánia vezetője december 17-én úgy nyilatkozott: reméli, hogy 2007 karácsonyának kilencedét már az új templomban ünnepelheti. A templom fel lesz szerelve napelemekkel, a csapadékvizet összegyűjtő rendszerrel, és olyan speciális mellékhelyiségekkel, amely a szerves hulladékot trágyává alakítja. Jelenleg azt vizsgálják, hogyan használhatnának kókuszolajat a templom áramfejlesztőiben.

A Palafox Associates cég úgy tervezte meg a templomot, hogy abba használt számítógép-alkatrészek, kábelek, és más hulladékanyagok is beépülnek majd. A tetőn üvegházat lehet kialakítani, ahol növényeket termeszthetnek – írja az AsiaNews.

A remény templomának nevezett ötemeletes építmény nemcsak istentiszteleti helyet kíván teremteni, hanem kenyérkereseti lehetőséget is a lakosság számára.

A templom alagsorában mosdó- és mosószappan-gyártással foglalkozhatnának, itt kap helyet az az oktatási központ is, ahol az iskolába nem járó fiatalok elsajátíthatják a számítástechnika alapjait.

„Nemcsak a világ első ökológiai temploma lesz ez, hanem az első 'digitális' templom is, mert alkalmas lesz vezetéknélküli internet-összeköttetésre", mondja a plébános.

Az ideiglenes kápolnát már le is bontották, hogy helyet adjon az új templomnak, amely 1200 ember befogadására lesz alkalmas.

Beltran plébános 12 hónap alatt szeretné felépíteni a templomot, de lehetséges, hogy több időre lesz szükség a szociális projekt megvalósítására, amelyre a szükséges mintegy 1,01 millió dollárnak mindössze a 20%-át sikerült összegyűjtenie. Az alapokat már letették, és elkészült a betonpadló is.

A Manila északnyugati részén fekvő területen gyűjtik az egész város hulladékait, és itt laknak a legszegényebbek, akiknek gyakran barakkok jelentik az otthont. A 90-es évek óta folynak kutatások azzal kapcsolatban, hogyan lehetne visszanyerni a 21,1 hektárnyi területet és javítani az ott élők életkörülményeit. Smokey Mountain lakosait időközben megtanították a szelektív hulladékgyűjtésre.

P. Beltran olyan egyezmény megkötésére kéri a Cordillera régió egyházát, hogy a térség földműveseinek biológiailag lebontható anyagokat adjanak el, hogy azt használják talajjavítónak, olcsó gyümölcsért és zöldségért cserébe. A plébános, aki évek óta fáradozik azon, hogy az ott élő 2520 család életkörülményein javítson, elmondta: Smokey Mountain fejlesztését és megmentését a kormány, a katolikus egyház és magántársaságok támogatása teszi lehetővé. Az R-II Builders Inc. cég például kétezer négyzetméternyi területet adományozott, hogy azon épüljön meg a templom.

Magyar Kurír