A március 29-i műsort Assisi Szent Ferencnek a teremtésvédelemhez, a temetett világ szeretetéhez fűződő viszonya bemutatásának szenteljük. A téma aktualitását a pápaválasztás eredménye is indokolja, hiszen, ahogy böjti cikksorozatunk [1] legutóbbi számában [2] is írja a Naphimnusz Egyesület alapítója, Nobilis Márió atya: „Amikor elkezdtük az idei Nagyböjtöt, és vele együtt elmélkedés-sorozatunkat az erényekről a teremtett világ iránti keresztény felelősség fényében, még XVI. Benedek volt Róma püspöke és az egész világ katolikusainak Szentatyja. Mire a Nagyhéten záró-elmélkedésünkhöz értünk, már Ferenc pápa gyakorolja ugyanezt a péteri szolgálatot.” Nem pusztán a névválasztás hívja fel a figyelmet az Assisi Szent Ferenc által hirdetett evangéliumi szegénység és egyszerűség fontosságára, a teremtéshez fűződő viszony átértékelésére, hanem már Ferenc pápa első fellépése is. Az idézett cikkből folytatva: „Egy pápával indultunk, aki minden elődjénél markánsabban kiáltotta bele a világba – gondoljunk csak például 2010-es újévi üzenetére – a teremtett valóság és benne az ember tiszteletének sürgető szükségességét; és utódjának idején „érkezünk”, aki mindjárt első megszólalásaiban – és gesztusaiban – meghökkentő konkrétsággal fejezi ki elszántságát ennek az evangéliumból fakadó követelménynek a megélése iránt”.
Hivatkozások
[1] http://www.teremtesvedelem.hu/category/gyakorlat/zold-bojt
[2] http://www.teremtesvedelem.hu/content/cikk/hit-es-szeretet
[3] http://www.facebook.com/Teremtesvedelem
[4] mailto:info@teremtesvedelem.hu
[5] http://92.43.201.24:8000/mr.m3u