Dátum: 
2013-10-15
Helyszín: 
Mária Rádió

A mai műsort a közjó tárgyalásának szenteljük. Több olyan aktuális programot, kezdeményezést is bemutatunk, amely e téma körül forog. Megnézzük a közjó gyakorlati megvalósulását, amire 4 példát is hozunk a kedves Hallgatóknak.
A műsorban bekapcsoljuk

(19:20) ifj. Dr. Zlinszky János biológust, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), Környezet és Versenyjogi Tanszék docensét, Közép- és Kelet-európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC), Igazgatói munkacsoport, külügyi főtanácsadóját és kérdezzük az egyik fizikailag is létező közjó, a víz témájára szervezett eddigi legnagyobb magyar találkozó, a Budapesti Víz Világtalálkozó eredményiről, az általa szervezett Civil Fórumról,

(19:30) Tóth Józsefet, keresztény vállalkozót, az ÉrMe Hálózat egyik alapítóját, a Katolikus Egyház társadalmi tanítását először széles közben bemutató Katolikus Társadalmi Napok egyik szervezőjét, akit a KatTárs ötletéről, eredményeiről, jövőjéről kérdezünk,

(19:37) Tóth Gergelyt, a KÖVET Egyesület főtitkárát, a Pannon Egyetem Georgikon Karának docensét, a Valóban Felelős Vállalat c. könyv szerzőjét, aki épp holnap szervez egy nagyszabású konferenciát a közjó témájáról és arról érdeklődünk, hogy miért is érezték ezt a témát fontosnak idén ősszel,

(19:45) végül Szepesvári Orsit, aki a Pál Feri atya közül szerveződő Pál Feri Karitász akciócsoport szervezője, akit arról faggatunk, hogy hogyan is működik a civilek gyakorlatában a közjó szolgálata?

A szerkesztő: Kükedi Zsolt

A műsor alatt él az adás telefonszáma (06-1-374-0904), de mivel elég feszített a műsorrend, ezért hívást most nem tudunk élőben fogadni. De ettől függetlenül hívhatnak bennünket és a kérdéseiket adáson kívül válaszoljuk meg majd. Továbbá írhatnak nekünk a műsor Facebook csatornájára - http://www.facebook.comTeremtésvédelem/ [1] címen. De várjuk elektronikus leveleiket a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület info@teremtesvedelem.hu [2] címére is. Várjuk a hívásokat, a bejegyzéseket!

Aki nem lesz rádió közelben, de Internet hozzáférése lesz, hallgassa az adást az Interneten gyors kapcsolattal itt: http://92.43.201.24:8000/mr.m3u [3].

Tartsatok velünk és hallgassatok minket!