[2]Megjelent Ferenc pápa régóta várt teremtésvédelmi enciklikája. Olvasóink számára összefoglalunk néhány, a dokumentummal kapcsolatos fontos illetve érdekes interenetes hírt és hivatkozást.
„Szent Ferenc nyomában” címmel írt Nemes Csaba cikket Ferenc pápa Laudato si’, ennciklikájának megjelenése kapcsán a június 21-én megjelent Új Ember teremtésvédelmi rovatában. 1990-es II. János Pál idézettel kezdett: „A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját”, amit az utóbbi huszonöt évben nem sikerült megfogadnia az emberiségnek. Megsokszorozódott az ipari termelés és fogyasztás, és a gyorsan növekvő környezet szennyezés, a bioszférát szinte kontroll nélkül kizsákmányoló gazdaság, nemcsak hogy élhetetlenné teszi gyermekeink, unokáink számára a Földet, hanem ezzel párhuzamosan még az egyenlőtlenségeket is fokozza, a szegények milliárdjait termeli ki idéz egy friss OECD tanulmányból.
Sokkal határozottabb, szigorúbb és világosabb, jogilag érvényesíthető nemzetközi szabályok közé kell szorítani a világgazdaság működését, nemcsak az éghajlatváltozás következményeinek csökkentése, hanem egy sor más sérülékeny környezeti rendszer elpusztításának megakadályozása érdekében, ideértve pl. a biodiverzitás, az erdők, az ivóvíz kérdéskörét. Huszonöt éve folynak erről rendkívül bonyolult, sokszor átláthatatlan nemzetközi egyeztetések, szinte eredmény nélkül.
Azt írja, hogy a globalizációs folyamat kiteljesedése - a kereskedelmi, pénzügyi, technológiai és kommunikációs kapcsolatok – tették lehetővé a környezetit terhek, hatótényezők intenzív befolyását a világ egész területén - olvasható egy friss ENSZ jelentésben.
2015. június 18-án mutatták be Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikáját a Vatikánban. Az enciklika alcíme: a közös otthon gondozása.
Ez az enciklika több szempontból is rendhagyó. Mindenek előtt ez Ferenc pápa első önálló enciklikája. Rendhagyó abból a szempontból is, hogy Ferenc pápa őszintén és nagyon kritikusan szól a környezeti problémák kezelésének eddigi sikertelenségéről. A környezetvédelemről az igazságosság jegyében beszél, a közös ház, a teremtett világ megőrzéséről, gondozásáról szól. Ökológiai megtérésre, a felelős társadalmi elkötelezettség vállalására szólít fel. Rendhagyó továbbá, hogy Ferenc pápa az enciklikát kifejezetten nem hívőknek is szánja és egyfajta együtt gondolkozásra ösztönzi a világ népeit „… hogy gondolkozzon el azokon a kihívásokon, amelyek előttünk állnak a közös otthon gondozásával kapcsolatban”. (Idézet az egyik Twitter üzenetéből.) Rendhagyó azért is, mert az enciklika megírásához Ferenc pápa felhasználta az egyház társadalmi tanítását, az egyes püspökkari konferenciák környezetvédelmi dokumentumait, a testvéregyházak megnyilatkozásait, kiemelten Bartolomeosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka e témájú írásait, vagyis a kérdést hangsúlyosan ökumenikusan közelíti meg. De nem elégszik meg csak az ökumenikus cselekedetekre történő felszólítással, hanem sürgeti a világ nagy irányító rendszereinek reformját is. Olyan radikális véleményt fogalmaz meg, hogy a magántulajdon az egyetemes javak rendeltetésével szemben alárendelt szerepet kap a változásban.
Június 18-án mutatják be Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikáját a Vatikánban. Az enciklika alcíme: A közös otthon gondozása. Az apostoli körlevél címe Szent Ferenc Naphimnuszára utal.
Az enciklikát június 18-án, csütörtökön délelőtt 11 órakor mutatják be a vatikáni új szinódusi aulában. A pápai enciklikát hat nyelvre lefordítva tárják a nagyközönség elé, így olaszul, franciául, angolul, németül, spanyolul és portugálul nyomatott és digitális formában egyaránt.
A pápai dokumentumot a következő személyek mutatják be a sajtónak: Peter Turkson bíboros, az Igazságosság és Béke Pápai Tanács elnöke; John Zizioulas pergamoni metropolita, az ortodox egyház és az ökumenikus patriarkátus képviselője; valamint Hans Joachim Schellnhuber professzor, a Potsdam-Institut für Klimafolgenforschung (éghajlati hatást kutató intézet) alapító igazgatója.
A bemutató alkalmából június 18-án, csütörtökön 14 órától sajtótájékoztatóra kerül sor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) székházában (Budapest, VII. kerület, Városligeti fasor 45.).
A Szent Ferenc által írt Naphimnusz legismertebb verssoráról kapta címét Ferenc pápa második enciklikája, amelynek témája a teremtett világ védelme - közölte szerdán a Vatikán.
Ferenc pápa "zöld" enciklikája a későlatin Laudato si' (Áldott légy!) címet kapta. Az enciklika alcíme: a közös otthon gondozása.
Ferenc pápa a teremtett világról és a környezetről szóló enciklikája, amely a „Laudato Sii” (Áldott légy) címet viseli, június 16-án jelenik meg – nyilatkozta a szalézi Giuseppe Costa, a Vatikáni Könyvkiadó igazgatója. A Catholic News Service híradását közöljük.
Az enciklika címe Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának soraira utal: az „Áldott légy” dicsérő formula Assisi Szent Ferenc versének nyolc versszakában fordul elő, kifejezi az Istennek adott köszönetet és hálát a teremtés ajándékaiért.
„Dicsérjen s áldjon, én Uram, / kezednek minden alkotása, / különösen bátyánk-urunk, a Nap, / ki nappalt ád, világít és minket megvidámít. / Fényes ő és ékes ő és sugárzó roppant ragyogása / felséges arcod képemása” – olvashatjuk az 1943-ban Dsida Jenő fordításában megjelent vers első versszakát.
Hivatkozások
[1] http://www.teremtesvedelem.hu/content/hirek/laudato-si-enciklika-es-elso-visszhangjai
[2] http://www.teremtesvedelem.hu/sites/teremtesvedelem.hu/files/laudato_si_it_cimlap.jpg
[3] http://www.teremtesvedelem.hu/content/hirek/szent-ferenc-nyomaban
[4] http://ujember.hu/
[5] http://www.teremtesvedelem.hu/sites/teremtesvedelem.hu/files/ferenc_gubbioi_farkas.jpg
[6] http://www.teremtesvedelem.hu/content/programajanlo/okologiai-megteresre-van-szukseg-beszelgetes-ferenc-papa-aldott-legy-laudato-s
[7] http://www.teremtesvedelem.hu/sites/teremtesvedelem.hu/files/ferenc_papa_0.jpg
[8] http://www.teremtesvedelem.hu/content/hirek/junius-18-mutatjak-be-ferenc-papa-laudato-si-aldott-legy-kezdetu-enciklikajat-vatikanb
[9] http://magyarkurir.hu/hirek/lombardi-nyilatkozata-a-teremtesvedelmi-enciklika-kiszivarogtatasarol
[10] http://www.teremtesvedelem.hu/content/hirek/elkeszult-ferenc-papa-kornyezetvedelmi-enciklikaja
[11] http://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/vilag-bulvar/elkeszult-ferenc-papa-kornyezetvedelmi-enciklikaja
[12] http://www.teremtesvedelem.hu/sites/teremtesvedelem.hu/files/ferencpapa.jpg
[13] http://www.teremtesvedelem.hu/content/hirek/termeszet-isten-ajandeka-kiallitas
[14] http://parbeszedhaza.hu/program/termeszet-isten-ajandeka
[15] http://www.teremtesvedelem.hu/content/hirek/junius-16-jelenik-meg-ferenc-papa-uj-enciklikaja
[16] http://www.magyarkurir.hu/hirek/junius-16-an-jelenik-meg-ferenc-papa-uj-enciklikaja
[17] http://www.teremtesvedelem.hu/sites/teremtesvedelem.hu/files/ferenc_papa.jpg