„Ami elkerülhetetlen”  címmel írt Nemes Csaba cikket a július 5-én megjelent Új Ember teremtésvédelmi rovatában. Az enciklika „Ami otthonunkban történik” című fejezetében így fordul felénk: „személyes szenvedéssé alakítsuk azt, ami a világon történik, és így felismerjük, mivel tud minden egyes ember hozzájárulni (a környezetvédelemhez)”. Idézte a Pápai Tudományos Akadémia” által 2015. április végén kiadott „Az éghajlatváltozás és a közjó” című állásfoglalásából a Harvard professzorának (E.O.Wilson) üzenetét: „azt a bűnt, amit ma elkövetünk nagyon kis valószínűséggel fogják nekünk megbocsátani utódaink, mert a folyamat visszafordíthatatlannak látszik”. Azt írja, hogy a bűn az, amikor könnyelműen azt gondoljuk, hogy majd a tudósok megoldják, a bűn a „nem ránk tartozik”, a „nem a mi dolgunk” foglalkozni vele. Észre kell vennünk, hogy felelősek vagyunk, a jövő generációk, azaz gyermekeink, unokáink jövőjéért! Nem rázhatjuk le a felelősséget magunkról, ugyanis technológiai értelemben van megoldás. Nemcsak a tudósok, ha nem a döntéshozók is tisztában vannak azzal, hogy, mit, hogyan és azzal is, hogy milyen pénzügyi forrásból lehetne megkezdeni a globális rendszerek átalakítását. A régóta ismert az a környezetpolitikai elv, amit a „szennyező fizet” alapelv mintájára, ami nem igazán működik a világban, ismert egy másik alapelv is, az „áldozat fizet” alapelv. Az áldozatok legfőképp a szegények és elesettek közül kerülnek ki, és nemcsak a távoli „Harmadik világban”, hanem a fejlett országokban és hazánkban is. Mindnyájunk felelős, ahogy Ferenc pápa üzente „minden kidobott élelmiszer a szegények asztaláról ellopott étel”. S ehhez hozzátehetjük, hogy minden elmulasztott, elodázott intézkedés, tett környezetünk védelme érdekében embertársaink életébe kerülhet, nemcsak nagyon távol tőlünk, hanem közvetlen közelünkben is. Tudnunk kell, hogy felelősek vagyunk embertársainkért is!