Előző két cikkünkben már láttuk, milyen fontos a remény mindennapjainkban és kitüntetett pillanatainkban egyaránt. Így az sem meglepő, hogy a művészet is keresi annak tartalmát, igazi jelentését és számos formában megjeleníti a reményt vagy annak hiányát, elvesztését.

A remény allegóriája – egyfajta jelképes ábrázolása – az előző cikkünk illusztrációjaként is használt női alak, horgonnyal. A horgony rögzítést ad, biztonságot jelent a hajósnak. Hasonlóan, az ember számára a remény lehet egy olyan fix pont, amibe kapaszkodva meg lehet pihenni, vagy át lehet vészelni életünk egy viharosabb szakaszát.

Máskor reménysugárról beszélnek az alkotók. Ebben a kifejezésben egyszerre van benne a minket pillanatnyilag körülvevő sötét valóság és az attól merőben eltérő másik, fényes világ kis sugárnyi, de mégis buzdító, motiváló üzenete. A reménysugár irányt is mutat, ami jól kifejezi azt, hogy a remény segít jó célokat kitűzni.

Kocsári Zs. Kati: Reménysugár

Adódhat olyan helyzet is, amikor a művészet puszta megjelenésével maga válik reménysugárrá. Ilyen esetről írt nemrégen a sajtó, amikor egy szír zongorista egy damaszkuszi menekülttáborban az utcán adott koncerteket annak bizonyítására, hogy a háborúban is megőrizhetünk valamennyit az élet szépségéből.

A remény sok versben vagy képen női alak formájában jelenik meg. Az „általános” nőről alkotott kép hordozza a remény világi értelménél már említett kettősséget, feszültséget. Egyrészt a vonzalom és a vágy központi célja, másrészt kiszámíthatatlan, magában hordozza az elutasítás, csalódás, veszteség lehetőségét is. Aki tanult magyar irodalmat, biztosan emlékszik Csokonai soraira:

A reményhez (részlet)

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Persze valóságos hölgy testvéreink nem ilyen egyszerű, kétpólusú karakterek. Ők sokkal összetettebbek, ezért még vonzóbbak, ugyanakkor ettől az általuk okozható csalódás és ennek lehetősége okozta feszültség is nagyobb lehet.

Az irodalmi alkotásokban a remény nem egyszerűen elmúlik, hanem az érintett szereplők elveszítik azt, reményvesztetté válnak. Már maga a kifejezés is érzékelteti, hogy valami fontos, értékes dolog tűnt el az életükből. A következmény pedig lehet düh vagy lehangoltság. Ez utóbbira a kitűnő példa József Attila verse (részlet):

REMÉNYTELENÜL

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

A reménytelenséggel együtt jelen van a reményre való vágyakozás is például József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat című versében:

„Vagy vess el minden elvet s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél abban, ki bízna benned.”

Vagy Örkény István soraiban,”A pogány Süttőfia Süttő gondolatai... „ c. egypercesében:

„Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember?
Most már tudom: az utolsó pillanatig.”

Láthatjuk, hogy amennyire fontos számunkra a remény, annyira nehezen megfogható. Számos művészi alkotás őrzi azoknak a próbálkozásoknak az emlékét, amik megjeleníteni, kibontani, megmagyarázni próbálták, vagy egyszerűen közre adták azt, amit alkotójuk gondolt a reményről.

Hisszük, hogy a remény meghatározása, körülírása nem olyan, mint egy matematika példa, amelynek csak egy jó megoldása van. Ellenkezőleg! Az alkotó és a befogadó világlátása, tapasztalata és pillanatnyi élethelyzete széles skálán változtat és ezzel az alkotások is üdítően sokfélék lehetnek. Reméljük, hogy még sok új alkotás jön létre erről a témáról, ami sok mély élménnyel fogja gazdagítani közönségét.