A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület idén is meghív a „teremtéstudatos adventre”. A karácsony előtti készületi időszak harmadik – idén gyakorlatilag utolsó – hetére szóló felhívásunkat az alábbiakban olvashatják.
- Az advent: vigasztalás és boldogság, hogy Isten válaszol, nem hagy magunkra,
- Az advent: a teremtésben már kezdetektől adott ingyenes ajándékra való örömteli ráismerés,
- Az advent: felkészülés a legnagyobb Ajándék, az emberré lett Isten elfogadására,
- Az advent: annak elsajátítása, hogy bízzunk az Ígéretben, mely nem csal meg,
- Az advent: a megajándékozottság viszonzásának megtanulása továbbajándékozással,
- Az advent: a közösség keresése Azzal, „akitől minden közösség származik mennyben és Földön” (Ef 3,15),
- Az advent: teremtett társteremtői mivoltunk átélése, Isten gesztusainak „ellesése”.
Részletek a vasárnap liturgiájából:
Nagy örömmel örvendezem az Úrban, lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, s az igazság köntösét terítette rám. (...) Mert amint a föld megtermi növényeit, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjasztja ki az Úristen az igazságot, és a magasztalást minden nép színe előtt. (Olvasmány – Iz 61,10-11)
Az éhezőket minden jóval betölti, a gazdagokat elbocsátja üres kézzel. Gondjába vette gyermekét, Izraelt, megemlékezett irgalmáról. (Válaszos ének – Lk 1,53-54)
Ferenc pápa: Laudato sì
A világ több megoldandó problémánál: örömteli misztérium, melyet ujjongó dicsérettel szemlélünk. (LS 12)
Amikor arra a helyzetre gondolunk, ahogyan a bolygót hátrahagyjuk a jövő nemzedékek számára, egy másik logikába lépünk, az ingyenesség logikájába, az ajándékéba, amelyet kapunk és továbbadunk. Ha a föld adatott nekünk, akkor már nem gondolkodhatunk pusztán az egyéni hasznot szolgáló hatékonyság és termelékenység haszonelvű szempontjai szerint. Nem egy szabadon választható hozzáállásról beszélünk, hanem az igazságosság egyik alapkérdéséról, hiszen a föld, melyet kaptunk, azoké is, akik utánunk jönnek. (LS 159)
Mit vállalhatok?
– kistermelőtől közvetlenül vásárolni – azért is, hogy a szükségletek kielégítésén túl kapcsolatokba is lépjek vásárlásaim során
– közterületen „kalóz-kertészkedni” – azért is, hogy embertársaimat segítsem újból rácsodálkozni teremtménytársainkra
– karitatív szervezeteknek fizikailag besegíteni – azért is, hogy viszonozzam a megajándékozottságot, melyben részem van
– karácsonyra szellemi ajándékot beszerezni, készíteni (pl. színházjegy, vagy egy szép idézet, ima) – azért is, hogy ellentmondjak a pénz és a haszonelvűség logikájának
– már nem használt, de még másnak hasznosítható ruhát, holmit megfelelő helyen felajánlani, oda elvinni – azért is, hogy a birtoklás kultúrája helyett az adás kultúráját gyakoroljam
– imádkozni a teremtésvédőkért – azért is, hogy megérezzem a magam egységét a világ egyensúlyát veszélyeztető folyamatok ellen kis vagy nagy léptékben küzdőkkel
– december 24-én kisgyerekek szüleit tehermentesíteni – azért is, hogy mélyebben belépjek szeretetemmel mások életébe, ahogyan Krisztus belépett a mi emberi valóságunkba
– sétálni, kirándulni a természetben (valamilyen szépséget lefényképezni; ahol van hó, hóembert építeni; énekelni; csendben lenni) – azért is, hogy az ünnep felé közeledve „pörgés” helyett visszaigazítsam lelkem ritmusát a természetben szóló Teremtőéhez
– magányosoknak karácsonyi üdvözletet küldeni – azért is, hogy túllépjek szeretetemmel a megszokott és kényelmes körökön