„A hetedik nap a nyugalom napja az Úrnak, a te Istenednek. Ezért semmiféle munkát sem szabad végezned ezen a napon, sem neked, sem senkinek a tieid közül. Az Úr ugyanis a hetedik napot megáldotta és megszentelte.” (Kiv 20)

„Istennek „oktalansága” bölcsebb az embereknél, és Istennek „gyöngesége” erősebb az embereknél.” (1Kor 1)

„Fölmenvén Jeruzsálembe, Jézus a templomban árusokat talált. Kötélből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta, mondván: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”” (Ján 2)

A harmadik vasárnap olvasmányai jól mutatják nekünk, hogy „nagy” böjtünk értelme, célja nem az öncélú önsanyargatás, hanem a helyes irányok és arányok megtalálása az életünkben. Persze, ha történetesen épp rossz irányba haladunk, akkor ehhez kell a felismerés, a gondolkodás megváltoztatása és az azzal járó irányváltás (metanoia, megtérés). Az irányváltás sikerességéhez pedig összeszedettség kell, mint ahogy jelen céljaink, irányaink, gyakorlatunk őszinte és objektív vizsgálatához is kell a fegyelem, önmagunk kordában tartása, az ön-megtartóztatás, a visszanyert ön-uralom. (Mert ha a lélek kész is, a test gyönge...) Mindez azonban eszköze, nem célja a nagyböjtnek; a cél az Úr akaratának tisztább megértése és követése.

A mai vasárnapon figyelmeztetést kapunk: az emberi élet nem a gazdaságról – még kevésbé a gazdagságról – szól! Ahogy Jézus erős prófétai jellel adja ezt tudtunkra, amikor a kereskedőket kiűzi a jeruzsálemi templomból, olyan erős prófétai üzenet az is, amikor Ferenc pápa ma, az ökológiai és társadalmi válság súlyos tényeit látva azt mondja: „Ez a gazdaság öl!”

Még a legszebb, teremtő, alkotó tevékenységet is meg kell tehát szakítanunk pihenőkkel. Időről időre rendszeresen ki kell lépnünk a gazdaság motollájából, és egyáltalán mindenféle munkából: ez parancs! „Micsoda veszteség, milyen oktalanság!”- mondja a világ. – „Időnk több mint 14%-a, minden hetedik nap kárba vész! Miért gyöngítjük gazdaságunkat, országunkat?”

Egész másról van szó. Ez a kilépés, a nyugalom napja nem egyszerűen megpihenést, a további munka érdekében szükséges regenerációt jelent számunkra, nem is valamiféle lehetőség a „munkagép” gondos, előrelátó karbantartására! Ez az idő áldott, sőt szent! Ez a nyugalom, ez a „tétlenség” és csend arra való, hogy Isten hangjára és cselekvésére figyeljünk, hogy meghalljuk és észrevegyük Őt az életünkben, csodáljuk bölcsességét és erejét, felfedezzük akaratát és kezenyomát a világban!

Jézus nem engedi, hogy a szent és a profán, az ünnep és a hétköznap, a cél és az eszköz időben és térben keveredjék, és így lélekben is összekeverhető legyen. Ő, aki „ismer mindnyájunkat”, és „tudja, mi lakik bennünk”, Tőle szokatlan szigorral, elsöprő eréllyel, látványos, prófétai egyértelműséggel teremt rendet ebben a kérdésben.

Én is a Lélek temploma vagyok. Az én szívemben, az én vasárnapjaimban rendet teremtett-e már Jézus? Megkértem már, hogy tegye meg? Magamért, és rajtam keresztül a teremtett világért is, melyet Vele szeretni felelős vagyok?