I. stáció:
Pilátus halálra ítéli Jézust
Nagy a nyomás a helytartón. Minél magasabb polcon van az ember, annál nagyobb súlya van cselekedeteinek. De annál nagyobb a vesztenivalója is! Vajon a mi döntéseink nincsenek hatással ártatlan embertársaink életére? Moshatjuk-e nyugodtan kezeinket, hogy nem rajtunk múlik a teremtett világ sorsa, miközben a rajtunk lévő nyomás, hogy sodródjunk az árral, össze sem hasonlítható azzal, ami alatt Pilátus meghajolt? Akkor leszünk különbek nála, ha felelősségünk teljes tudatában éljük életünket.

II. stáció:
Jézus vállára veszi a keresztet
A kereszt nehéz. Mindenkié. Attól kereszt. Minden kornak megvoltak a kihívásai, a mienk az ökológia válsággal való szembenézés, és annak felismerése: feladatunk van. Rengeteg tanulással, gondolkodással, munkával, áldozattal járó feladatunk, amihez mindenekelőtt szeretetre és türelemre van szükségünk. Ott áll azonban előttünk Mesterünk, akitől szeretetet tanulhatunk, és Mennyei Atyánk, aki Fia áldozatához hasonlóan a mi erőfeszítéseinket is beteljesíti.

III. stáció:
Jézus először esik el a kereszt súlya alatt
Az első kétségbeejtő pont: látjuk, hogy egyedül vagyunk. Miközben számunkra a napnál is világosabb, hogy teremtett világunk veszélyben van és tennünk kell érte, addig a többiek mintha nem is hallottak volna a bajról, vagy feladtak már mindent, vagy úgy érzik, ők a részükről már eléggé teremtéstudatosan élnek, vagy hiszik, majd a Jóisten elintéz mindent, nekik nincs ezzel kapcsolatban feladatuk. Az, hogy egyedül nem sok értelme vanbármit csinálni, összetör, földhöz vág: állj fel, mert Krisztus is így tett!

IV. stáció:
Jézus szent anyjával találkozik
Milyen egy anyának gyermeke szenvedéseit látni? Ki lehet olyan együttérző, mint Szűz Mária? Megértik-e vajon szüleink, családunk, miért küzdünk? Nem érzik-e úgy, hogy őket vádolod azért, hogy eddig jutottak a dolgok? Nem fáj-e nekik, hogy úgy tűnik, nem ugyanazokért dolgozol, amit ők tartottak nagyon fontosnak? A legnagyobb fájdalom, ha ők sem értik, mi történt veled. Mi viszont értsük, és szeressük őket nagyon!

V. stáció:
Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet
Akadnak segítőtársak, találkozol olyanokkal, akiket hasonló tennivágyás hajt, mint téged. Persze nem fogtok mindenben egyetérteni: más válságtüneteket tart fontosabbnak, esetenként szörnyülködsz, hogy élhet így egy teremtéstudatos ember: ő is így tesz veled kapcsolatban. Nem számíthatsz rá mindenben, ő se rád. De végül is, ez a te kereszted, és igenis, megkönnyíti időnként, ha besegítenek.

VI. stáció:
Veronika kendőt nyújt Jézusnak
Veronika Krisztus képét viszi magával a kendőjén. Rólad milyen képet visznek magukkal azok az emberek, akik közel jönnek hozzád, akik nem néznek keresztül rajtad, akik érdeklődnek, nyitottan viszonyulnak hozzád? Süt rólam az öröm, a szeretet, vagy csak a verejtékem folyik. Hitelessé tudom tenni, hogy a teremtett világgal való harmónia életem alapja, és nem fogcsikorgató küzdelem?

VII. stáció:
Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt
Térdre kényszerít a helyzet. Jönnek a rossz hírek, újabb és
újabb jóvátehetetlennek tűnő sebek kerülnek napvilágra. Hogy lehet szembesülni ennyi szörnyűséggel? A kereszt elviselhetetlenül nehéznek tűnik, pedig minket még nem is sújt súlyosan a helyzet. Nem lenne egyszerűbb feladni az egészet? Hogy tehetnénk? Krisztus sem adta fel, és küzd értünk azóta is!

VIII. stáció:
Jézus szól a síró asszonyoknak
Jönnek a szimpatizánsok: klassz, amit csináltok. Hogy lehetne elmagyarázni, hogy amit én csinálok, az nem klassz, akkor lenne klassz, ha együtt csinálnánk? Hogy lehet felhívni a figyelmet, hogy közös a baj? Jönnek a zavart bocsánatkérések, amikor valami környezetromboló tevékenységen kapunk valakit. Fogalmazhatunk-e frappánsabban, mint Jézus a síró asszonyoknak: Magatokat sirassátok!

IX. stáció:
Jézus harmadszor esik el a kereszttel
Rájövünk, hogy elképzeléseink arról, hogy elég mindent lecserélni környezettudatos verzióra, s aztán élhetünk tovább nyugodtan a megszokott kényelemben, hamisak. Nem elég, egészen meg kell változtatnunk életünket, sokkal kevesebbel kell beérnünk. És nem csak nekünk. Rájövünk, hogy sehol sem tartunk. Sokszor szembesülünk azzal, hogy munkánk is valamilyen módon rombolja teremtett világunkat. Hogyan tudnánk megbirkózni azzal, hogy mindent meg kell változtatnunk, minden elképzelésünket el kell engednünk?

X. stáció:
Jézust megfosztják ruháitól
Amennyire csak lehet, kivonultunk a fogyasztói társadalomból. Nem veszünk semmit, ha nem szükséges. Másoknak sem. Nem törünk anyagi javakra. A világ megfoszt hát minket minden megbecsült tulajdonságunktól: igénytelennek, fösvénynek tartanak. Értelmetlen az életünk, hiszen nem vittük semmire. Hogyan is lehetne minket komolyan venni?

XI. stáció:
Jézust keresztre szegezik
A mi áldozatunk nem ér fel Krisztuséhoz, őt ugyanis keresztre feszítették értünk, a legszörnyűbb halállal lakolt végtelen
szeretetéért. Tőle tanuljunk szenvedni másokért, és azért, hogy megóvjuk felebarátainkat, sőt az egész teremtett világot az értelmetlen szenvedéstől, pusztulástól. Imádkozzunk, hogy sose fogyjon ki belőlünk a szeretet és a türelem, mint Mesterünkből.

XII. stáció:
Jézus meghal a kereszten
Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki életét adja felebarátaiért. Ki tudja, lesz-e lehetőségünk arra, hogy meghaljunk másokért: az biztos, hogy arra van, hogy éljünk értük. Így is az életünket adjuk, mint Isten teremtett világában annyi minden: magától értetődően teszik a dolgukat, szolgálják a teremtett világot és minket, s az őrzésünkre vannak bízva.

XIII. stáció:
Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik Vérével megváltotta a teremtett világot, Ádám és Éva telhetetlenségét jóvá tette. Mi meddig akarunk még tetézni az ő bűnüket a saját telhetetlenségünkkel? Hány anyának kell még szembesülnie azzal, mi vár gyermekére, mielőtt észbe kapunk, hogy akár tehetnénk is ellene?

XIV. stáció:
A történet látszólag lezárult, látszólag a reménytelenség uralkodik a világon, látszólag visszavonhatatlanul kudarcot vallott minden jószándék, áldozat, szeretet. Valóban így lenne? Tudjuk, minden látszat dacára Jézus legyőzte a halált. Most még csak a lezárt sírt bámuljuk. De megmondta, visszajön, megmondta, feltámad, ő, a Mindenható minden nap harcol értünk. Kétségbeesésnek semmi helye: Erős vár a mi Istenünk.