A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület idén is meghív a „teremtéstudatos adventre”. Lelki szempontokkal és gyakorlati javaslatokkal szeretnénk a karácsony előtti felkészülési időszakban annak a tudatosítását is segíteni, hogy mint emberek szeretetből teremtett lények, ugyanakkor pedig a teremtésért felelősek vagyunk.

Az idei elmélkedéseket Ozsváth Judit, a Laudato si' animátorkurzus egyik végzett résztvevője írta.

Előző elmélkedésünkben a végtelen kiáradás és befogadás által folyamatosan „mozgásban lévő” szentháromságos Isten hozzánk „érkezését” festettük meg. Az Atya és a Fiú között áramló Szentlélek ugyanaz a Lélek, aki bennünk és általunk szeret. Ez a Lélek járja át az egész teremtett világot és az Ő szerető jelenléte kapcsol egységbe minden létezőt. A szemlélődő ember érzékeli ezt, és éppen ezért képes megosztottság nélkül, egyben látni mindent. 
Advent harmadik vasárnapján Keresztelő Szent Jánost hangosította ki egyházunk. János a bűnöktől való megtisztulást hirdette, hogy útja legyen az emberlélekben az „érkező” szentháromságos Istennek. Embertestben jön az Isten és embernyelven hozza a tanítást, amely magasabb tudatossági szintre emeli a befogadóját. Így tud igazán igent mondani a benne lakozó Szentlélekkel való együttműködésre (így keresztelkedik meg a Lélekkel, amire szintén János utalt), és a Lélek szeretetlendületével egyesülve épül be a Szentháromság életébe. Ez a Szeretet-Isten örök terve. 

Advent negyedik vasárnapjának evangéliumi részletében két, a Szentlélek által „mozgásba hozott” ember kerül fókuszpontba: az Istenszülő Mária és az ő, idős korában gyermeket váró rokona, Erzsébet. A bűntől mentes Máriára már „leszállt” a Szentlélek és „a Magasságbeli ereje megárnyékozta” őt. Ezt az angyal tudatta vele. A leírásból úgy tűnik, mintha ő minderről semmit sem tudott volna… Mert ő nem tudta, hanem önfeledten élte a szentháromságos Istent. Akarata nem tudott különbözni az isteni akarattól, így egész élete a Szeretet-Istennek adott „igen” volt. Márián látjuk beteljesülni mindazt, amiről a Fiú tanít. A jó Istentől akart, „átistenült” ember „prototípusa” ő. Az, akivé mindnyájunknak válnia kellene. – A vasárnapi evangélium (Lk 1,39–45) a Szentlélekkel együttműködő Máriát mutatja. A gyermeket váró asszonyt, aki az angyaltól kapott belső megvilágosítás után nem tud otthon maradni, hanem „sietve” elindul Erzsébet felé. Örömét nem tudja magában tartani, meg kell osztania és segítséget kell ajánlania neki. A „Magasságbeli ereje” szinte repíti Máriát rokonához. Érdekes, hogy hozzá belépve a szentíró szerint előbb az „anyja méhétől fogva Szentlélekkel betelt” magzat (Lk 1,15) mozdul meg és ezután – mintegy két irányból „közrefogva” a szent szeretetáramlástól – Erzsébet is eltelik Szentlélekkel. Ezáltal Erzsébet is misztikus felismerésre jut, amit áldó szavakban juttat kifejezésre. 

A Fiú még nem ölt embertestet, de a második isteni Személy látványosan megmutatkozik, jól láttatva, hogy Ő mozgatja az üdvösségtörténet meghatározó szereplőit. És akit átjár a Lélek, az nemcsak fizikailag mozdul el (de úgy is!), hanem spirituálisan is nagyot lép. Kilép önmagából. Mindent félre téve segíteni indul, áldást mond, dicsőít. Ahol a Szentlélek igazán befogadást nyer, ott az emberi ego háttérbe szorul, és lassan fel is oldódik. A Szentlélekben élő ember a mindenkori jelen pillanatot élő, azt elfogadó, átölelő ember. Ilyen módon olvad bele emberi akarata az isteni akaratba, és ezt nem veszteségként, hanem élete igazi kiteljesedéseként éli meg. Sokkal nagyobb belső tágasságra és semmivel fel nem cserélhető békére és örömre jut.

A közelmúltban véget ért püspöki szinódus záródokumentuma a II. vatikáni zsinat Lumen Gentium (Nemzetek világossága) dogmatikus konstitúciója nyomán haladva „a biztos remény és vigasztalás jelének” nevezi Máriát, akiben a szinodális, missziós és irgalmas egyház jellegzetességeit látjuk teljes fényében felragyogni. „Ő az egyház azon megjelenési formája, aki hallgat, imádkozik, elmélkedik, párbeszédet folytat, kísér, megkülönböztet, dönt és cselekszik. Tőle tanuljuk a hallgatás művészetét, az Isten akaratára való odafigyelést, az Isten szavának való engedelmességet és a készséget, hogy meglássuk a szegények szükségét és elinduljunk az úton. Tanítja még továbbá a segítségünkre siető szeretet megtapasztalását és a Lélekben ujjongó dicsőítő éneket.” (Záródokumentum 16, 17)

Mária a megtestesüléshez legközelebbről „asszisztáló” emberi lény. Ő, az „átistenülten” élő, beleegyezően segíti a világ divinizációjának isteni tervét. Mert a megtestesülés lényege és az üdvösség valódi jelentése – ahogyan azt a keleti egyházatyák főként Péterre (1Pét 1,4–5; 2Pét 1,4) és Jánosra alapozva (Jn 17,20–21) is hangsúlyozták – az ember „átistenülése” (divinizációja, teózisa). Erre utalt II. János Pál pápa az Orientale Lumen (Kelet világossága) kezdetű apostoli levelében is: „A kappadókiai atyáknak a megistenülésre vonatkozó tanítása bevonult minden keleti egyház hagyományába és az ő közös örökségük részét alkotja. Mindezt azzal a gondolattal foglalhatjuk össze, amit Szent Ireneusz már a II. század vége felé kifejezett: Isten az ember fiává lett, hogy az ember Isten fiává váljon. A megistenülésnek ez a teológiája a keleti keresztény gondolkodásnak egyik legdrágább kincse.”
Jézus, a megtestesült Isten ugyanakkor élő ikonja is minden létező nagy egységbe foglalásának (1Kol 1,15–20). Isten Egy. Isten teljes, és minden teremtménye – az ásványoktól az angyalokig – a nagy egészet magában foglaló, azt valójában megismétlő „holonnak” tekinthető. Hans Urs von Balthasar gondolatait kölcsön véve: a Teremtő elsődleges gondolata a megtestesüléssel kapcsolatosan nem a bűntől való megváltás, hanem a világ önmagával és Istennel való egyesítése.

Az a mód pedig, ahogyan Isten hozzánk, emberekhez „érkezik”, a mi utunkat is kijelöli felé és egymás felé is: Jézus Krisztuson keresztül, a Szentlélek ereje által. Istenben élésünk/megistenülésünk az egymással való közösségünket is feltételezi. Nem lehet másképpen.

Javaslatok:
– Ellenállás tanúsítása nélkül fogadjunk el és öleljünk át minden pillanatot! 
– Törekedjünk minél többször gondolatoktól mentes, teljes belső csendre!
– Vigyünk a Szeretet-Istenhez imában másokat!