Az Európai Egyházak Konferenciájának és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának közös bizottsága az esztergomi Szent Adalbert Központban tartotta évi rendes ülését február 19. és 22. között. A Vatikáni Rádió ezzel kapcsolatban kérdezte Erdő Péter bíborost. A beszélgetést szerkesztett formában közöljük.

– A természeti környezetre vonatkozó katolikus gondolkodás hol helyezhető el a mai uralkodó vélemények között?
– Azt hiszem, számunkra nem az uralkodó vélemények jelentik a szilárd vonatkozási pontot, hanem saját hitünk és teológiánk rendszere. Gondolkodásunk a környezetről egyrészt a teológiai kozmológiához tartozik, vagyis az evilág teológiai értékelésének kérdéskörébe, másrészt pedig az erkölcsteológia körébe, hiszen ezeket a kérdéseket mindig abból a szempontból tesszük fel, hogy mi az egyes ember és az emberiség teendője a világban a környezettel kapcsolatban. Ehhez jól kell ismernünk a teremtés teológiáját, és tisztelettel kell tekintenünk az egész teremtett világra, amelynek mi is részei vagyunk. Az a fajta antropocentrizmus, amelyik az embert szembeállítja a teremtett világ egészével, nem lehet reális, hiszen az ember a teremtett mindenség része. Ugyanakkor életünk feltételei is nagymértékben a körülöttünk lévő világ által adottak. Ez Isten ajándéka számunkra, és értéket képvisel. Nem csupán használati értéke van saját megélhetésünk vagy kényelmünk szempontjából, hanem önértéke is, mivel a teremtett világ a Teremtővel, Istennel van relációban, az Ő bölcsessége, jósága és akarata fejeződik ki benne is, hiszen Ő tartja a létben a mindenséget.

A teremtett világhoz való viszonyunkat elsősorban a felelősségnek kell meghatároznia. Ez a felelősség az átlagember számára is érthető, amikor a jövő generációról van szó, és arról, hogy még a következő nemzedék számára is kell iható víz vagy alkalmas földterület. Azonban nem csupán egymás vagy a jövő előtt vagyunk felelősek, hanem Isten előtt is. Tehát van egy egészen közvetlen erkölcsi vonatkozása is ennek. Ugyanakkor ahhoz, hogy a helyes cselekvés normáit megtaláljuk, nagyon pontosan kell ismerni ezt a világot. A természettudományok újabb és újabb felfedezésekkel gazdagítják a képünket, és egyben újabb és újabb lehetőséget adnak az ember kezébe, hogy a teremtett környezetét alakítsa, elpusztítsa, vagy éppen segítsen annak megmentésében. Tehát a teológusok és a természettudósok között, sőt ma már mondhatjuk úgy, hogy a politológusok és közgazdászok között is eleven párbeszédre van szükség ahhoz, hogy egyes problémákra konkrét, erkölcsileg is helytálló, ugyanakkor szakmailag is reális válaszokat találjunk. Ilyen szempontból tehát a környezetetika a morálteológia nagyon speciális területe.

– A felelősség és a környezettudatos élet, valamint a közjó szolgálatáért mit tehet a katolikus egyház a lelkipásztori szolgálat és a tudományos kutatás, oktatás, illetve a szemléletformálás területén?
– Mind az Apostoli Szentszék, mind az egyes püspöki konferenciák, sőt, a kontinentális püspöki szervezetek is dokumentumokat készítenek, amelyekben a környezettel kapcsolatos erkölcsi kérdésekben segítséget adnak lelkipásztoroknak, világiaknak, a közvéleménynek. Ezeket a dokumentumokat azonban közös kutatások előzik meg. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több mint egyéves erőfeszítéssel jutott el odáig, világi tudósokat is bevonva, hogy megfogalmazhatta e témában több mint százoldalas dokumentumát. Ezeknek a kutatásoknak ma már vannak az egyház keretében különböző intézményei is, amelyek nemcsak egy-egy dokumentum kedvéért, hanem átfogóan is vizsgálják ezeket a problémákat. Az első szint tehát a kutatás és a párbeszéd a tudományokkal. A második szint az egyházi dokumentumok tartalmának az emberek közé vitele. Nagyon fontos munkáról van szó: szükség van arra, amit például püspöki karunk tett, hogy munkafüzeteket publikált iskolák, hitoktatók számára, akik az egyes tantárgyi témák keretében említik meg a teremtett világért való felelősségünket és annak következményeit, de ugyanígy akár plébániai foglalkozások gyakorlatában is ki lehet térni erre. Van tehát egy széles népszerűsítő és nevelő feladat, amelyben egyházunk szintén fáradozik.

(Cikkünk a Püspöki Konferencia teremtett világ védelméről szóló körleveléről itt, az ehhez készült segédanyagokról szóló ismertetés pedig itt olvasható. – A szerk.)

– Melyek azok a közös pontok a katolikus, illetve keresztény hívők és az egyházon kívüli közvélemény között ezen a területen?
– A közös pontok attól függően változnak, hogy a tudomány, a politika vagy a tömegtájékoztatás éppen mit állít az emberek figyelmének középpontjába. Jelenleg közös pontnak látszik az, hogy sokan aggódnak azért, hogy a világ még évtizedek, évszázadok múlva is élhető legyen. Ebben a tekintetben például a levegőszennyezést egyes városokban az emberek már saját kárukon is érzik, szenvednek tőle. Természetes, hogy ilyenkor mindenki szükségesnek tartja, hogy ez megváltozzék, és sokan szívesen vállalnak olyan magatartásokat, amelyek ezen segíteni tudnak, még akkor is, ha ez kényelmetlenséggel jár.

– Melyek azok az elemek a környezetvédelem terén, amelyekkel a katolikus, illetve keresztény hagyomány nem tud egyetérteni?
– Azt hiszem, ezek nem környezetvédelmi elvek, hanem bizonyos szempontok kiragadása az összefüggésből. Mondok egy példát: ha valaki a ritka állatfajokat többre becsüli, mint az ember életét, mondván, hogy azokból kevés van, emberből sok van. Az ember összehasonlíthatatlan értékét és méltóságát akkor sem szabad szem elől tévesztenünk, amikor a világmindenség egészéről beszélünk. Az értékek között tehát egyfajta hierarchia létezik. Egy másik ilyen elem szokott lenni, amikor az emberek nem igazságosan működnek a környezet érdekében, hanem kampányszerűen, és bizonyos radikális intézkedéseket hoznak, amelyeknek még a hatása sem világos, ugyanakkor pedig bizonyos gazdasági érdekek mentén egyszerűen nem hajlandók felhagyni más, sokkal veszélyesebb, károsabb tevékenységekkel. Ilyenkor a környezet biológiai védelme, természettudományos szempontok és gazdasági érdekek ütköznek össze. Ilyenkor nekünk a keresztény szeretet evangéliumát kell hirdetnünk, tehát azt, hogy nem a saját kényelmünk a legfőbb érték, ezért bizonyos helyzetekben a közjónak sajátos elsőbbsége van számunkra. Egy évszázada hangsúlyozza az egyház, hogy az individualizmus túlhajtásai nemcsak a közösségre, hanem az egyénre is károsak. Ahhoz azonban, hogy mi a közjó, antropológiai szemlélettel kell rendelkeznünk, és választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy ki az ember, és mi jó az embernek. Ha erre nem tudunk választ adni, vagy ha erre reduktív választ adunk, például: csak az jó az embernek, ami kényelmes, ami örömet szerez ebben a földi életben, akkor abból a közjóra és az egyéni áldozatvállalás értelmére nézve is más következtetések adódnak, mint amikor valaki egy teljesebb emberképpel rendelkezik.

A beszélgetést Somogyi Viktória készítette.

Magyar Kurír