Gyakorlatilag senki nem vitatja, hogy 2050-re 50%-kal kellene csökkenteni a kibocsátásokat, de az még nem teljesen világos, hogy mihez képest, hiszen több megoldás is értékelésre méltó: a japán megközelítés az ún. plural base years, ami különböző országok és szektorok csökkentési potenciálja alapján különböző viszonyítási éveket határozna meg egy modell alapján. Vannak ennél sokkal konzervatívabb, de átláthatóbb megközelítések, olyanok mint a Kiotói Jegyzőkönyv esetén. Ugyanakkor az sem világos még, hogy „a közös, de megkülönböztetett mértékű felelősség elve" alapján mely országok, vagy ország csoportoknak kell majd hozzájárulnia csökkentéshez.

2050-re 50%-re beskálázott csökkentési cél lehet hogy kevés, hiszen a kis sziget országok elmondták, hogy már kisebb üvegházhatású gáz koncentrációjú emelkedés esetén (450 ppm CO2 ekvivalens) eltűnhet a koráll-zátonyok 90%-a, és pl. Banglades egyharmada víz alá kerülhet, nem beszélve sok-sok kis szigetországról akik gyakorlatilag el is tűnhetnek.

Sok vita van a pénzügyi eszközökről: kinek mennyit kellene áldozni pl. a legfejletlenebb országok támogatására, arra, hogy felkészülhessünk a bekövetkező változásokra, a természeti katasztrófákból fakadó következmények enyhítésére.

A viták sokasodnak a a megoldások még váratnak magukra, és lassan minden „viharosra fordul".

Nemes Csaba