Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük.
Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
2022 adventjének elmélkedéseit Réffy Júlia írta. Alább az első heti rész olvasható.
„Éljünk becsületesen, amint az a nappalhoz illik, ne lakmározva és részegeskedve, ne kicsapongásban és érzékiségben” mondja Pál (Róm 13,13) .
Böjti időszak kezdődik, és a teremtett világ egyre jobban igényli, hogy ezekben az időszakokban tanuljuk a lemondást, az elmélyülést. De nézzünk magunkba: tényleg erről szól számunkra az advent? Gondolataink nem a sütés-főzés, ajándékozás, takarítás, dekorálás körül forognak állandóan? Holott pontosan tudjuk, hogy a karácsony nem erről szól. Mennyit bosszankodunk azon, hogy elanyagiasodott a világ, de amint a gyakorlatra kerül sor, egy jottányit sem engedünk a saját anyagiasságunkból, a saját szokásainkból.
„A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek.” (Mt 24,38)
Szokások. Rabjaik vagyunk, nem látunk benne semmi rosszat. Sokszor döntéseink meghozatalakor is az a végső érv: így szokás. Hogy jó szokás-e vagy rossz szokás? Talán ideje lenne átgondolni, mi van a szokások mögött. Amikor a plázákban hömpölygő tömege,t, körülöttük füstölgő dugót nézzük, vagy amikor a csúcsforgalomban vészvillogóval a járó motorú kiszállító-autókból szedik elő a több négyzetméter nejlonba csomagolt árukat, felmerülhet bennünk a kérdés: így kell ezt?
A legnagyobb ajándékot kapjuk Teremtőnktől: Egyszülött Fiát adja értünk – természetes, hogy mi is ajándékozni akarunk. Idei elmélkedésünk tehát az ajándékozást járja körül, hiszen fontos, hogy az ne a szokás hatalmából, hanem ugyanúgy szeretetből fakadjon, mint az, amit mi kaptunk.
„Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa.” (Mt 24,39)
Mi azért sejthetjük, hogy valami készül. Érezzük a saját bőrünkön, hogy változik a világ, hogy már nem telik mindarra, mint eddig; hogy erőforrásaink végesek. Egyre szürreálisabb folytatni azt az erőltetett fényűzést, amit a gazdasági hatalmak ismét már hetek óta próbálnak ránk erőltetni.
Az ajándékozás öröméről mégsem kell lemondanunk, így belevágunk, hogy megtanuljuk ezt a szokást jó irányba terelni. És miért fog ez heteken keresztül tartani? Íme az első titok: a jó ajándékhoz idő és elmélyülés kell! Idő, amiből olyan kevés van mostanában, amikor annyi programot csinálunk magunknak, és annyi mindent akarunk előteremteni magunknak, másoknak. Idő, amiből olyan kevés van, hogy begyógyítsuk a sebeket, amit teremtetett világunknak okoztunk. Ha azonban jól csináljuk, és az időt a túlzott fogyasztás körüli pörgéstől vonjuk el, akkor mindez közelebb visz minket a karácsony lelkiségéhez.