Teremtéstudatos böjt – 3. vasárnap

Nyomtatóbarát változat

Evangélium: Lk 13,1-9

Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre? Ha mégsem, akkor kivághatod.”

Az ám, a fák. Hajlamosak vagyunk természetesnek venni, hogy vannak, és azt csinálunk velük, amit akarunk. Mindazok, akik a fákat védik, csak az emberi haladás útjában állnak, sőt, nem átallják „a fákat fontosabbnak tartani az embereknél”. De mire tanít az evangélium? Attól még, hogy pillanatnyilag nem látszik a közvetlen hasznuk, hagyjuk meg csak a fákat. Tán egy év múlva gyümölcsöt hoznak. Vagy tán egy év múlva derül ki, milyen egyéb hasznot hoztak eddig is, amiről nem tudtunk. Isten csodálatos bölcsessége nyilvánul meg abban, hogy még az emberi fogyasztásra alkalmatlan növények is sorra mentik az életünket. Nélkülük mostanra már lakhatatlan lenne a bolygó. Nem új tudományos eredmények ezek: valójában már rég kiderült, amit hosszú évek után is olyan nehezen akarunk elismerni. Ne tusakodjunk hát a megismert igazság ellen, hiszen ezzel is a Szentlélek ellen vétünk.

„Napjaink ökológiai válságának bizonyos elemei rávilágítanak a krízis morális jellegére. A legfontosabb ezek közül a tudomány és technika eredményeinek válogatás nélküli alkalmazása. Számos felfedezés tagadhatatlan jótéteményt jelentett az emberiség számára. Ez megmutatja az ember meghívásának nagyszerűségét a teremtésben való felelős részvételre. Sajnálatos módon manapság világossá vált, hogy ezen felfedezések alkalmazása az ipar és a mezőgazdaság területén káros és hosszú távú hatásokat váltott ki. Ez pedig ahhoz a fájdalmas felismeréshez vezetett, hogy nem avatkozhatunk be az ökoszisztéma egyetlen területén sem anélkül, hogy figyelmet fordítanánk mind a beavatkozás más területeken megnyilvánuló következményeire, mind pedig az eljövendő generációk jólétére.”

„A legmélyebb és legkomolyabb jele a morális elem alapvető jelenlétének az ökológiai válságban az élet tiszteletének hiánya, ami a környezetszennyezés számos esetében megnyilvánul. A termelés érdekei gyakran elnyomják a dolgozók méltóságukból fakadó érdekeit, miközben a gazdasági célok elsőbbséget élveznek az egyének, sőt teljes nemzetek javával szemben. Ezekben az esetekben a szennyezés és környezetpusztítás annak a természetellenes és egyszerűsítő látásmódnak az eredménye, amely idővel az emberiség mély megvetését vívja ki.

Másrészről a kényes ökológiai egyensúlyt felborította az állati és növényi élet kontrollálatlan pusztítása, valamint a természeti erőforrások meggondolatlan kitermelése. Fel kell ismernünk, hogy mindez, még ha a fejlődés és a jólét nevében történt is, végső soron az emberiség kárára válik.”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)