Evangélium: Lk 22,14-23,56

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.”

Jézus Krisztus szenvedett, meghalt értünk, szeretetből és önfeláldozásból nemcsak példát adva követőinek, de éppen ezzel, az isteni szeretet megsemmisülésig is elmenni kész következetességével győzve le a bűn és a halál szorongatónak tűnő erejét. A teremtés védelmének érdekében hozott áldozataink ugyan nem mérhetőek az övéhez, azok elhanyagolása viszont szembemegy Jézus megváltó szándékával és tanítvány-voltunk lényegével. Valamennyiünk számára világossá kellett már válnia, hogy az emberiség súlyos helyzetbe hozta magát, aminek egyelőre nem feltétlenül közvetlen közelünkben élő felebarátaink szenvedik következményeit, de ha így folytatódik tovább, gyermekeinket is rettentő nehéz helyzetbe hozza. Kétségbeesnünk azonban nem kell, sőt, nem is szabad. Miért vétenénk ezzel is a Szentlélek ellen, amikor van kinek kezébe helyeznünk sorsunkat: a halálból is megszabadítani képes Istenben feltétel nélkül bízhatunk! Krisztus kereszthalálában titokzatos módon ott van nem csak minden ember, de minden élő halála, végességre ítéltsége is. De le is győzetik: az Élet erősebbnek bizonyul minden pusztulásnál. Krisztushívő mivoltunk sarkalatos pontja az ebbe vetett hit: a belekapaszkodás Krisztusba, sőt: Krisztus átölelése minden kereszten – a teremtettségből fakadó minden szenvedésben is. Azonban folyton nyitott szívvel kell figyelnünk az ő indításaira, hiszen hiába nyílik ajtó a zörgetésünkre, ha nem lépünk be rajta.

„Napjainkban az ökológiai válság olyan méreteket öltött, hogy mindannyiunk felelősségévé vált. Amint arra már rámutattam, különböző aspektusai egyértelműen rávilágítanak az egyének, nemzetek, államok és a nemzetközi közösség kötelességeinek megállapítását célzó közös erőfeszítések igényére. Ezek nemcsak kéz a kézben haladnak a valódi béke építését szolgáló tettekkel, hanem kézzel fogható módon megerősítik és alá is támasztják azokat. Amikor az ökológiai válságot a béke keresésének szélesebb kontextusában vizsgáljuk, könnyebben megérthetjük annak a figyelemnek a fontosságát, amire a Föld és annak légköre tanít minket: azaz, hogy a világegyetemben jelen lévő rendet tisztelnünk kell, és hogy a szabad választás lehetőségével megajándékozott embernek súlyos felelőssége van ennek a rendnek a megóvásában az eljövendő generációk jólétének érdekében. És itt ismét leszögezném, hogy az ökológiai válság morális kérdés.

Bármely, különösebb vallásos meggyőződés nélküli, de a közös javak iránt mély felelősséget érző férfi és nő felismerheti, hogy kötelessége részt venni az egészséges környezet helyreállításában. Annál inkább kell érezniük tehát mindazoknak, akik hisznek a Teremtő Istenben, és akik így meg vannak győződve arról, hogy a világegyetemben világos rend és egység uralkodik, hogy foglalkozniuk kell a problémával. Minden kereszténynek különösen tudatosítania kell magában, hogy felelőssége a teremtésben a természet és a Teremtő szolgálata, alapvető eleme hitének. Ennek eredményeképpen az ökumenikus és vallások közti együttműködés hatalmas lehetőségei nyílnak meg előttünk.”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)