A cím olvastán esetleg némelyek előtt az égő szemű, már-már az elvakultságig elhivatott zöld aktivista téves képe jelenik meg, akit talán olyannak képzel az olvasó, hogy csak a hasonlóan lobogó aktivisták között érzi jól magát, hogy másféle emberekkel alig tart kapcsolatot. Nos, nem róla akarok szólni, elképzelt emberünk elszigetelődési problémája keveseket érint.

Jóval többen lehetünk azok, akik látva a teremtett világ helyzetét és felelősségünket a teremtés ajándékainak használatában, már tettünk elhatározásokat, változtattunk valamennyit hétköznapjaink, munkánk és ünnepeink megélésének módján. Ezek a lépések – például hogy nem vásároljuk meg azt, ami tetszetős is, futná is rá, de igazából nincs rá szükségünk – távol állnak a közgondolkodás átlagától, vagy attól, amit a média annak állít be, így kockázatosnak érezhetjük nyílt vállalásukat mások előtt. Valljuk be, nem jó érzés, ha azt gondoljuk, hogy csodabogárként könyvelnek el minket, legyintenekránk, és valószínű, hogy kibeszélik furcsaságainkat a hátunk mögött.

Ennek ellenére azt javaslom, hogy valljuk meg meggyőződésünket barátaink, munkatársaink és más, velünk kapcsolatba kerülő ember előtt. Két okom is van, hogy ezt tanácsoljam. Az egyik az, hogy a nyilvános elköteleződés növeli bennünk az elszánást, de ennél fontosabb, hogy meglepően sok megerősítő, pozitív reakcióval találkozhatunk! Egyre több emberben fogalmazódik meg, hogy nem jó, ahogy a világgal bánunk, többen is kényelmetlenül érzik magukat, sőt talán már tesznek is ezt-azt ez ügyben. Ha mi vállaljuk a meggyőződésünket, sok szövetségesre találhatunk, és segítünk a másik embernek is megerősödni a környezettudatosságban.

Ezzel kapcsolatban olyan konkrét célt fogalmazhatunk meg és követhetünk, mint például: a következő hetekben nem hallgatom el a teremtésvédő meggyőződésemet. Sőt, ha mód van arra, hogy a kérkedést elkerülve, de határozott állásfoglalással előhozzam a témát, élek a lehetőséggel.

Célokról beszélünk emberi kapcsolataink összefüggésében. Fel kell azonban tenni a kérdést, hogy egyáltalán szabad-e, érdemes-e párkapcsolatban, barátságban, de akár csak egy munkatársi kapcsolatban „cél”-ról beszélni. Az emberi kapcsolatok valóban bonyolultabbak annál, hogysem egyszerű és direkt célok (pl. meggyőzöm őt, hogy ne kérjen műanyag szatyrot a vásárláskor) jól működjenek. Egy ember viselkedését kívülről meg lehet változtatni, de csak addig, amíg a külső kényszer hat.

Ki-ki maga tud változtatni a meggyőződésén, viszont ha ez megtörténik, akkor már magától is követni fogja megváltozott elveit. Hogyan segíthetjük hozzá a velünk kapcsolatban élőket, hogy meggyőződéssé váljon bennük egyre több, a teremtéssel összhangba hozó elv? Úgy, hogy megmutatjuk, mintegy demonstráljuk: mi magunk következetesen gyakorlatba ültetjük ezeket az elveinket. Egy közös séta az emeletre a lift használata helyett vagy együtt elköltött húsmentes ebéd és hasonlók mélyebb nyomot hagynak, mint egy kiselőadás a mozgás szükségességéről, pláne, mint egy kioktatás a táplálkozásunk lábnyomáról.

Célként kitűzhetjük: húsvétig megállom, hogy megmondjam a tutit, viszont nem tüntetően, de következetesen teszem a meggyőződésem szerint helyes dolgokat.

Talán néhány olvasóban már meg is fogalmazódott az összegzés: kapcsolatainkban hitelesen kell képviselni a teremtésvédelmet. De mit is jelent hitelesnek lenni?

Csak az együttgondolkodásunk céljaira szűkítve és a teljesség igénye nélkül megfogalmazva a hitelesség meghatározását: A hiteles ember nyitott és rugalmas, az tud lenni, mert elfogadja, szereti önmagát és másokat. Minderre azért képes, mert összhangban van egymással az, amit gondol és az, amit tesz. Az ilyen emberek nyílt kedvessége és elfogadó szeretete közvetíti számunkra az üzenetet, hogy bennük harmónia, a tettek és gondolatok összhangja uralkodik. Ettől a felfedezett összhangtól válnak érdekessé és hívogatóvá a hiteles emberek által vallott elvek is.

A hitelesség nagyon összetett jelenség. Konkrét célt javasolni ennek elérésére szinte lehetetlen. Az odavezető út első vagy inkább következő lépésének megtételét azonban biztosan segíti, ha elhatározom: a böjt fennmaradó idejében időt szakítok és nyugodt körülményeket teremtek egy órányi elcsendesedésre. Megvizsgálom, hogy béke van-e bennem, összhangban van-e egymással ,amit teszek és amit gondolok? Tudom-e szeretni magamat és másokat? Ha nem így találom, akkor el kell kezdenem keresni azokat a pontokat, ahol a békémet megzavaró feszültség keletkezik. Ha erre rátalálok, akkor a további lépések már valószínűleg élesen kirajzolódnak, de nem állítjuk, hogy ez azt is jelenti, könnyű lesz megtenni azokat.

Ezért kívánunk sok kegyelmet és kitartást a folyamat végigviteléhez!