Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Jó-e az, ahogy a gépesített gazdálkodás korában ma vetünk? Ezen gondolkodhatunk el ezúttal.
Keresztanyám kiskertjében az idén is kinyílt a vetővirág, ez a kis kora őszi hagymás növény, hogy ragyogó aranysárga virágával emlékeztessen bennünket, itt az ideje a magvetésnek.
Mennyi előkészület, remény, imádság kísérte évszázadokon át a magvetők munkáját… Mára meg alig pár ember gondja maradt, hogy mikor, hogyan kerül a földbe az őszi gabona vetőmagja.
Mi már talán a példázatokat sem értjük igazán, amelyek oly nagy számban sorakoznak a Szentírásban a magvetéssel, a konkollyal, az aratással kapcsolatban. De a képek szemléletes szépsége ma is elmélkedésre biztat.
„Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Jöttek az égi madarak, és fölcsipegették. Más mag köves talajba hullott, ahol nem volt neki elég a föld. Gyorsan kikelt, mert nem volt mélyen a földben. Amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt, mert nem volt gyökere. Ismét más szúrós bogáncsok közé esett. Amikor a bogáncsok felnőttek, elfojtották. A többi jó földbe hullott s termést hozott, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik meg harmincszorosat.” (Mt 13,3)
Andrásfalván egykor a székely gazdák a vetés után így fohászkodtak: „Édes jó Atyám, áldd meg és szenteld meg, hogy jusson minden szegénynek és az ég madarainak is belőle!”
Van Gogh képén még látjuk az ég madarait a békésen járó gazda nyomában, akik bizonyára bőségesen kivették már részüket az aratás után is az elhullott szemekből, és a vetés idején is keresgélik az útfélre hullott vetőmagot. De úgy tűnik, a magvető nem sajnálja tőlük.
Ma a gépesített nagyüzemi gazdálkodás jóval kevesebb hibával, veszteséggel dolgozik, mint kétezer vagy akár csak néhány száz évvel ezelőtt a földművesek. A vetés precíziós gépekkel történik, azonnal takaró borul a magvakra, az aratásnál sincs számottevő szemveszteség, így a madarak része is a magtárba kerül. Az aszfaltozott útra hullott mag már annyi időre sem csírázhat ki, hogy humusszá bomolva segítse rövid kis életével a talaj termékenységének gazdagítását, a tüskebozót, a bogáncs ellen pedig ott a gyomirtó.
Gazdagodunk, ha a betakarított termés mennyiségét nézzük, de közben a teremtett világ szegényedik, pusztul körülöttünk. Az intenzív nagyüzemi mezőgazdálkodás mellékhatása a madarak, a rovarvilág látványos megfogyatkozása egész Európában.
Az első világháború után, amikor hiányoztak az igavonó állatok, nem volt elég szerves trágya a talaj termékenységének fenntartásához, és a földművesek fiatal nemzedéke jórészt odaveszett a csatamezőkön, egyre gyorsuló ütemben kezdték a műtrágyákat használni, megindult a gépesítés, és a növekvő hozamok láttán sokan úgy gondolták, ez a fejlődés jó iránya.
Mára azonban a termőföld humusztartalmának csökkenése, az éghajlatváltozás riasztó jelei, a vízhiány mellett a műtrágyagyártás költségeinek hirtelen emelkedése is arra figyelmeztet, hogy mindenképpen irányváltásra van szükség.
Lehet, hogy még inkább az ökológiai gazdálkodás irányába kellene elmozdulni a mezőgazdaságnak? De mit is tudunk valójában ezekről a termelési módszerekről?
Az IFOAM, az Ökológiai Gazdálkodók Szervezeteinek Szövetsége szerint négy alapelv jellemzi a biogazdálkodást:
„A környezet megóvásának alapelve, ami magában foglalja a biológiai sokféleség, a talaj életerejének megőrzését, a szennyezések elkerülését.
A méltányosság alapelve, ami kiterjed minden kapcsolatra, az üzletfelekkel, az alkalmazottakkal, az állatokkal, a növényekkel, a termőfölddel egyaránt, és nem éli fel a jövő generációk életlehetőségeit.
A gondosság alapelve, ami minden új technológia bevezetésénél körültekintést igényel. Igaz, ezáltal nem »halad a korral« megfelelő ütemben, de elkerül sok tévutat, helyrehozhatatlan hibát is.
Az egészség megőrzésének alapelve kiterjed a fogyasztóra, a termelőre, és az egész teremtett világ minden lakójára.”
Ha egyre több ember próbálja ilyen elvek szerint felépíteni, működtetni a gazdaságát, az mindannyiunk számára az élhető jövőt jelenti. A biotermékek magasabb ára pedig nemcsak a jobb minőséget jelzi, megfizetésükkel támogatóivá válunk ezeknek a törekvéseknek is.
Hasonló szemléletváltásra, ökológiai megtérésre hív bennünket Ferenc pápa is: „Egy átfogó ökológia megkívánja tőlünk, hogy időt szánjunk a teremtéssel való derűs összhang helyreállítására, hogy felülvizsgáljuk életstílusunkat és eszményeinket, hogy szemléljük a Teremtőt, aki közöttünk és környezetünkben él, akinek jelenlétét nem létrehozni kell, hanem fel kell fedezni és fel kell tárni” (Ferenc pápa: Laudato si’, 224).
Magvető havában talán könnyebb ezeknek a gondolatoknak a csíráit is elhinteni minél több ember lelkében.
Szerző: Lechner Judit
Fotó: Lázár Péterné