Háromszázötvenet ütött a koppenhágai dóm harangja

Nyomtatóbarát változat
A világ számtalan templomában megszólaltak a harangok december 13-án, vasárnap délután 3 órakor, így a dán főváros székesegyházában is, ahol ökumenikus imára gyűltek össze hívők a klímaváltozás megfékezéséért és a politikusok felelős döntéshozataláért. Rowan Williams életmódváltásra hívta fel a gazdag országok lakóit.

A Rowan Williams canterburyi anglikán érsek által vezetett ökumenikus istentisztelet után, 3 órakor megszólaltak a harangok Koppenhágában. Beszédében Williams bátor és hatékony döntések meghozatalára szólította fel a világ felelős vezetőit. II. Margit dán királynő jelenlétében az anglikán közösség tiszteletbeli feje arra figyelmeztette a gazdag országokat, hogy gyökereiben kell megváltoztatniuk életmódjukat.

A 350-es szám a levegőben lévő szén-dioxid koncentrátumára utal: 350 ppm (azaz egymillió részecskényi levegőből 350 szén-dioxid) a szén-dioxidnak a levegőben mért határértéke, mely a tudósok szerint még biztonságos és ezzel a szinttel még elkerülhetők a klímaváltozás okozta katasztrófák. Ez az érték jelenleg 387 ppm, ami ha így marad, az általa gerjesztett felmelegedés többek között a jég felolvadását eredményezi, s megemeli a világtengerek szintjét. A szén-dioxid-kibocsátás radikális csökkentése nélkül a világ minden részén súlyos, az életfeltételeket romboló változásokkal kell számolni; a kis szigetállamoknak például egyenesen a létezése kerül komoly veszélybe.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: Magyar Kurír