A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület idén is meghív a „teremtéstudatos adventre”. Lelki szempontokkal és gyakorlati javaslatokkal szeretnénk a karácsony előtti felkészülési időszakban annak a tudatosítását is segíteni, hogy mint emberek szeretetből teremtett lények, ugyanakkor pedig a teremtésért felelősek vagyunk.
Az idei elmélkedéseket Ozsváth Judit, a Laudato si' aminátorkurzus egyik végzett résztvevője írta.
Miközben háborúktól dübörög Földünk, Ferenc pápa a remény jegyében hirdette meg a 2025-ös szentévet. Egy isteni erény felszítását akarja elérni minél szélesebb körben – azaz a jó Istenben való életre szólít. A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint ugyanis „a remény az az isteni erény, amellyel bizalmunkat Krisztus ígéreteibe vetve, és nem a saját erőnkre, hanem a Szentlélek segítségére és kegyelmére támaszkodva törekszünk a mennyek országára és az örök életre mint boldogságunkra”. (1817)
A reményt tehát a Szentlélek ébreszti és tartja fenn a lelkünkben. Mert ez a Lélek bennünk él és bennünk, általunk működik. Az Atya és a Fiú közötti szeretetáramlás Ő, akivel fogantatásunk pillanatától ontológiai egységben vagyunk.
A szentháromságos Isten viszont nemcsak teremtőnk, de célunk is. Emberi természetünkbe a felé való irányulást írja bele, így képességet kapunk arra, hogy természetes módon ismerjük meg és szeressük Őt a teremtményekben. Ezt a képességet a Szentlélek „aktivizálja” bennünk, ha engedjük Őt élni odabenn.
Az isteni tapintat a szabad akaratunkra bízza ezt a döntést. A Lélek bennünk való élete pedig önző énünk lebontásával kap szabad utat. Szent Pál szóhasználatával élve el kell engednünk a „régi embert” és a szeretettől lüktető, a teremtett világot egyben látó „új embert” kell magunkra öltenünk. Az új ember lelkében teljesedik ki az az „ország”, amelyet programja kezdetén hirdetett meg és amelyikről végig tanított Jézus.
Ez az ország a mindenkori jelen pillanat országa. Mondhatjuk azt is, hogy belső szabadságunk és tökéletes boldogságunk a pillanatban való jelenléttel teljesedik ki. Mert a jó Isten nem a múltban és nem a jövőben, hanem a pillanatban érinthető meg.
Erre érzékenyít és erre vezet el a Feltámadt Krisztus bennünk élő Lelke. Szemlélődni tanít, a szemlélődésnek pedig nemcsak az a lényege, hogy Isten jelenlétében éljünk, hanem hogy Isten jelenlétéből fakadjon az életünk. Ez az élet a Szentháromság mint végleges otthonunk boldogságának reményével teli és ezt a reményt sugárzó élet. Ez az élet a háborúskodással magát önkezűleg sötét lelki börtönbe záró embernek is tükröt tart és ébresztőt fúj – mert maga jó Isten „szól ki” belőle.
És mindez nem csalk egyéni szinten értendő. A Lélek nem csak "bennünk", hanem "köztünk" is van, sőt, Jézus szemében mintha a kettő között nem nagyon lenne különbség. A Lélek ugyanis, akit Jézus kereszthalálakor nemcsak az Atyának, de egyben nekünk is "átadott", köztünk, az Ő tanítványai között él, és egy testté tesz minket. Ezért mindezeket egyszerre kell egyéni és közösségi módon is értenünk és megélnünk. Ez a közösség – Istennel és Jézusban egymással, sőt valamiképp az összes teremtett létezővel – az üdvösség és egyben a teremtett világ iránti szeretet kulcsa.
Ferenc pápa határozottan ismételgette, hogy a közelmúltban véget ért püspöki szinódus főszereplője a Szentlélek, akivel a világnak békét hozó feltámadt Krisztus ajándékoz meg bennünket. (Záródokumentum 15) Az Ő békéje viszont nem a világ békéje. Az Ő békéje a nem visszaütésből származó, szent béke. Ezt a semmivel össze nem hasonlítható belső lelki nyugalmat a Szentlélek – a Jézus tanítását magáévá tevő, tisztává lett minden „új ember” életének is főszereplője – segít kialakítani és fenntartani. Ennek a békének a reményét akarja sugározni a 2025-ös jubileumi év a Lélekben élők által.
Idei adventünk első vasárnapjának evangéliuma virrasztani és imádkozni hív bennünket. (Lk 21,36) A virrasztó a jó Isten számára jelen lévő ember, ilyen jelenlétben pedig valójában szemlélődve imádkozik a lélek. Vegyük komolyan ezt a felhívást, hogy mind nagyobb „teret” kapjon bennünk a Szentlélek! Hagyjuk, hogy érzékenyítsen, hogy a teremtett világot egyben látni és annak védelméért tenni tanítson, hogy soha ki nem alvó szeretettüzéből éljünk és azt tovább sugározva valóban a „remény zarándokaivá” váljunk! (Záródokumentum 115)
Javaslatok:
- Az ünnepkör elején végezzünk szentgyónást és az énközpontúságból kilépő, megtisztult lelkünket legalább napi tizenöt percre csendesítsük egészen le. A csendben adjunk esélyt a – Lélekben való – igazi élet születésének!
- Tudatosítsuk, hogy minden pillanat a teljességet hordozza. Próbáljunk szeretetteljes lélekkel, egészen jelen lenni a pillanatokban, és csak azok történéseire figyelni!
- Sétáljunk minél többet a természetben és szeretetteljesen érintsük annak elemeit. Hagyjuk, hogy „visszasimogasson” bennünket az őbennük is jelen lévő jó Isten!
p, 2024-11-29 09:16 
Facebook
Twitter
