„Ha a legrendkívülibb tudományos eredmények, a leglenyűgözőbb technikai vívmányok és a legcsodálatosabb gazdasági növekedés nem járnak együtt valódi szociális és erkölcsi fejlődéssel, akkor ezek végül az ember ellen fordulnak.” Boldog VI. Pál

A klímaváltozás elleni küzdelem részeként ma geomérnökök dolgoznak azon, hogyan módosíthatnánk a bolygó légköri összetételét és a fény felszíni visszaverődését. Nagy mennyiségű vas-oxidot dobnának az óceánokba, hogy megkössék a szén-dioxidot, szulfáttartalmú aeroszolokat juttatnának a légkörbe, hogy fokozzák a bolygó albedóját, és több milliónyi szén-dioxid elszívó berendezést üzemeltetnének. Felmerült egy űrbe telepített, Argentína méretű napernyő ötlete is.

Mintha a geomérnökségben csúcsosodna ki az a 17. században megjelenő mechanisztikus világkép, amely az univerzumot óriási gépezetnek, óraműnek látja, és mindenekelőtt arra figyel, ami a matematika nyelvén leírható, számokká, adatokká redukálható. Az elmúlt néhány évszázadban a természet megfigyelésének, sokszor inkább szóra bírásának célja elsősorban kényuralmunk minél szélesebb körű kiterjesztése a Föld felett, a természet egészének az ember szolgálatába állítása. Tudományunk segítségével a teremtett világ totális irányítására törekszünk, mint ennek a gigantikus gépezetnek az urai. A technikai, technológiai fejlesztések célja gyakran a természet (illetve az Isten) állította korlátok eltávolítása, mindinkább kibújni a játékszabályok alól.

Egy gépként kezelt világban természetes, hogy mérnöki megoldásokra támaszkodunk, és újra és újra ugyanazt a gyógymódot alkalmazzuk: még több technológia használatával akarjuk orvosolni a meglévő technológia okozta problémákat. Azonban: „Ha csak technikai megoldást keresünk minden felmerülő környezeti problémára, az azt jelenti, hogy elkülönítünk egymástól olyan dolgokat, amelyek a valóságban összetartoznak, és elrejtjük a világ rendszerének valódi és legmélyebb problémáit.” LS 111

Egyrészt azt, hogy amikor technikai megoldásokat keresünk, egy szempontot, a legfontosabbat rendre figyelmen kívül hagyunk, magát az életet. Az élet természetes ritmusát, törvényeit, és valós szükségleteit. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy a Föld valójában nem gép, hanem élő organizmus, hogy a természet sűrű szövésű háló, egymásba fonódó, szerteágazó kapcsolatok tere, egy nagyon finoman hangolt, összetett rendszer, amelynek minden eleme hatással van az egészre, közvetlen és közvetett, látható és láthatatlan kapcsolatokon keresztül. Benne az élőlények nem dolgok, vagy a gének túlélőgépei, hanem Istent dicsőítő, tiszteletet érdemlő, élő, érző lények. És ahhoz, hogy a természet életereje megmaradjon, így is kell rájuk tekintenünk.

Másrészt, amikor istenítjük a tudományt és a technikát, és tőlük várjuk a megváltásunkat a jelenlegi krízisből, azon túl, hogy masszív bálványimádásban élünk, valamit nagyon elfelejtünk: „Nincs az a mennyiségű ismeret vagy tudomány, aminek bármi hasznát vennénk mindaddig, amíg a rossz indítékokat meg nem zaboláztuk.” Beatrice Webb

Úgy akarjuk megváltoztatni az okozatokat, hogy közben figyelmen kívül hagyjuk az okokat. Folyamatosan a füsttel küzdünk, és eszünkbe sem jut, hogy a tüzet kellene eloltani. Mert amíg továbbra is abban hiszünk, hogy a Föld leigázandó és kiaknázandó, és amíg a növekedés és az utilitarizmus, a haszon maximalizálása az elsődleges rendező elv, addig legyen akármilyen fejlett tudományunk és technikánk, nincs esélyünk meggyógyítani a bolygót, és magunkat. Amíg mi magunk és az értékeink nem változnak, addig a tudomány és a technika továbbra is elsősorban a természet (és vele együtt embertársaink) uralását, irányítását fogja szolgálni, ahelyett, hogy az együttműködést keresné, alázattal olvasva a természet könyvében.

„Isten, amikor megteremtette a világot, egyfajta rendet és dinamizmust írt bele, amelyet az embernek nincs joga figyelmen kívül hagyni.” (LS 211)

Régóta nem azon fáradozunk, hogy figyeljünk a karmesterre, ehelyett mi próbálunk vezényelni egy olyan zenekart, aminek számos tagját és hangszerét sem ismerjük, és a kottafüzetét is alig. Csodálkozunk azon, hogyha Isten kezéből kicsavarjuk a karmesteri pálcát, szétesik a zenekar?

Ahogy a The Letter című filmben tudósok mondják: „A tudomány egy eszközkészlet, de sokkal többre van szükségünk, mint eszközökre.” Nem tudunk a helyes úton járni isteni útmutatás nélkül. A tudomány csak erkölcsi szűrővel ellátva, és alázattal karöltve válhat mindenki számára áldássá. Akkor majd a tudományos kutatás egésze a kizsákmányolástól az erőszakmentesség és mértékletesség felé, a természet elleni háborútól az isteni törvényekkel való együttműködés felé, a durva és pazarló megoldások felől a szép és gazdaságos megoldások felé, a hazardírozás felől az élet tisztelete felé, egy szűk kisebbség luxusa helyett a mindenki számára elérhető jólét felé, a lélekromboló és pusztító technikai megoldások helyett az embert valóban támogató technika felé mozdul majd el.

Már fél évszázaddal ezelőtt figyelmeztetett rá Boldog VI. Pál pápa: „…hatalmunk a természet fölött csak az erkölcsi követelményekkel összhangban gyakorolható."

Tulajdonképpen ugyanez elmondható a technika nyelvén is: „A világ hardverét a teremtő Isten alkotta. Ezért az Ő szoftverei futnak rajta a legjobban." dr. Székely János

Minden jel arra mutat, hogy se tulajdonosi, se mérnöki szemlélettel - a természetre gépként tekintve - nem tudjuk teljesíteni Istennek a teremtett világ megőrzésére szólító parancsát. Ahhoz, hogy erre képesek legyünk, a legeslegfontosabb a gondolkodásmódunk megváltoztatása, a metanoia.

„…figyelembe kell vennünk minden létezőnek a természetét és kölcsönös kapcsolódását a dolgok rendjében, a kozmoszban.” Szent II. János Pál