"Dúsan termő országba hoztalak benneteket, hogy élvezzétek gyümölcsét és javait. De amikor bejöttetek, országomat tisztátalanná, örökségemet utálatossá tettétek." (Jer 2,7)

Ugyan itt Jeremiás próféta Izráel Istennel való megromlott kapcsolatának következményeiről beszél, előrevetíti napjaink folyamatait is. Azt, ahogyan a földdel való kapcsolatunkra, és a Föld egészének egészségére hat, amikor hűtlenné válunk Istenhez.

Erről ír Ozeás próféta is: „…mivel nincs hűség, nincs irgalom, nincsen Isten ismerete az országban! (…) Ezért ölt majd gyászt az ország, és veszíti el erejét minden lakója a mező vadjaival, az ég madaraival, sőt még a tenger halai is elemésztődnek."

Ferenc pápa azt mondja: „A teremtett világ eltékozlása akkor kezdődik, amikor már nem ismerünk semmilyen tekintélyt magunk felett, hanem csak saját magunkat látjuk.”

„A bűn mindig a birtoklási vágyban, a más emberek és a teremtés rovására hajszolt meggazdagodásban gyökerezik. A bűn a Szeretet által megkövetelt korlátok elutasítása."

Napjainkban, amikor az egyik legnagyobb értékünk a szabadság, nagyon nehezen viseljük a korlátokat. Arról azonban teljesen megfeledkezünk, hogy a szabadságnak is van határa. Ott húzódik, amin túl már mások szabadságát csorbítja.

Az elmúlt párszáz évben a korlátlan növekedés mítosza egyengette, szabta meg az emberiség haladásának útját. Ennek bódulatában a teremtett világot pusztán nyersanyagok tárházának tekintettük, saját tulajdonunknak, amelyből bármennyit, bármikor, bárhonnan szabadon elvehetünk, felhasználhatunk, és senkinek, még Istennek – a valódi tulajdonosnak - sem tartozunk elszámolással.

A ma uralkodó kultúra alapvetően a birtokláson alapul, a „fejlett” világ jogot formál arra, hogy az egész bolygó teljes erőforráskészletét fogyassza. A világ egyik felének „fejlettsége” és a másik „elmaradottsága” ugyanannak az éremnek a két oldala. Az elnyomottak földjein jórészt nekünk terem kávé, kakaó, tea, banán, kókusz, gyapot, pálmaolaj, kaucsuk… A környezetszennyező tevékenységek nagy része is a periféria országaiba települ ki, az ő levegőjüket, vizeiket, talajukat szennyezi, az ott dolgozók egészsége károsodik, miközben a megtermelt javakat főleg a centrum országaiban élvezzük. Ilyen lenne a jézusi asztalközösség?

A II. Vatikáni zsinaton kimondták, hogy: „Isten a Földet és annak valamennyi részét minden egyes ember és az összes nemzet hasznára szánta."

Vagy ahogy Szent II. János Pál pápa fogalmaz: „A Föld végső soron közös örökségünk, amelynek gyümölcsei valamennyiünk javát szolgálják.”

Amikor a Föld népességének 20 %-a fogyasztja el a Föld javainak 80%-át, úgy tűnik figyelmen kívül hagytuk Isten szándékát.

„A jelenlegi elosztási modell szerint egy kisebbség úgy véli, joga van ahhoz, hogy olyan arányban fogyasszon, amelyet lehetetlen lenne általánossá tenni.” (LS 50)

Ráadásul nemcsak a természeti javaktól fosztja meg a globálissá duzzadt gazdaság, és a haszonélvező kisebbség Isten többi gyermekét. Őslakos népek válnak megfélemlítés, erőszak, akár teljes népirtás áldozatává, amikor megpróbálják elvenni tőlük földjeiket a bányászat, a fakitermelés vagy a nagyüzemi mezőgazdaság javára. Emellett 30-40 millió között van azoknak a felebarátainknak a száma, akik világszerte rabszolgasorban élnek. Számos élelmiszer, ruha, elektronikai cikk ellátási lánca rájuk épül, ők roskadoznak a lánc elején, ha nem is fizikailag, de valóban odaláncolva. A kizsákmányolás logikája átterjedt a földről a felebarátainkkal való kapcsolatunkra is. A „fejlett” világ jólétének jelentős része ma is rabszolgamunkán alapul!

Ferenc pápa idei nagyböjti üzenetében azt mondja: "Napjainkban is az égig ér megannyi elnyomott testvérünk kiáltása. Kérdezzük meg magunktól: minket elér-e? Felráz-e bennünket? Megrendít-e bennünket?" 

Ugyanaz az uralkodó – az embert Isteni magasságokba emelő, magát a Föld birtokosának tekintő - világszemlélet teszi lehetővé és tartja fenn mind a teremtett világ áruba bocsájtását, mind az egyes társadalmi és etnikai csoportok kizsákmányolását, mind a még meg sem született utódaink kifosztását.

„A természet károsítása szorosan összefügg azzal a kultúrával, amely az emberi együttélést is alakítja.”  XVI. Benedek pápa

A mai evangéliumban Jézus kötelet fon, és kikergeti a templomból az árusokat és pénzváltókat, az áruval megrakott asztalokat pedig felforgatja, mondván: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!"

Mára a teremtett világot egyrészt éjjel-nappal termelő ipari parkká alakítottuk, amely az isteni gondviseléssel gazdagon ellátott bolygót átformálja jelentős részben nélkülözhető és szennyező, sőt sok esetben ártó javakká és hulladékokká; másrészt gigantikus vásárcsarnokká változtattuk, ahol Isten minden ajándékát pénzzé teszünk.

„A teremtés tönkretételével azt mondjuk Istennek: Ez nem tetszik nekem! (…) A teremtett világ óvása Isten ajándékának megőrzését jelenti, s ezzel azt mondjuk Istennek: KÖSZÖNÖM!” (Ferenc pápa)

Már önmagában az, ahogyan a földdel bánunk, ami ránk bízatott, és ami nekünk (is) terem, az visszajelzés arról is, hogy milyen a kapcsolatunk az ajándékozóval, a Teremtővel. Bolygónk és társadalmunk állapota nem más, mint Istenkapcsolatunk tükre. Mit mutat ma ez a tükör?

„A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” (Róm. 8,19)

Isten fiainak megjelenését, akik tudják, hogy:

„Az Úré a föld, s ami azt betölti, a földkerekség és minden lakója.” (Zsolt 24,1)

Az ember Istenhez való hűsége és a Föld (s rajta az ember) egészsége, mint egy szövet színe és visszája, elválaszthatatlanul összetartoznak!