Rozsály, egy élő, szerethető falu (beszélgetés Sztolyka Zoltánnal)

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2013-05-24
Helyszín: 
Mária Rádió

A műsorban Rozsály település polgármesterével, Sztolyka Zoltánnal folytatott beszélgetést hallhatnak a közösségépítésről és önellátás megszervezéséről.

Rozsály az erdőháti települések egyike Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Szamos közelében, a román határ mentén. Alig több mint 800 fős lélekszámával ma is a 12 településből álló erdőháti települések központja.
A polgármester szerint amiben más ez a település, mint annyi hozzá hasonló, az az, hogy náluk munka van. Ennek járnak csodájára az ország minden részéből. Emellett számukra a vagyon szent. Amit az elődök közösségi tulajdonként összehoztak, azt csak bővíteni lehet, eladni, átadni nem. Sztolyka Zoltán édesapja szemlélete, amit sokszor el is mond, hogy „Emberek! Ne együk meg a tyúkot, amely a tojást tojja, mert akkor lehet, hogy lesz egy jó ebédünk, csak holnap nagyon éhesek leszünk.”
Sztolyka Zoltán egyik nagyszerű mondata, hogy ma az probléma, hogy „mi itt Magyarországon azt csináljuk, amit lehet, nem azt amit kell”. Azt is mondja, hogy a közösségépítés a legfontosabb ma Magyarországon és a világon is.
 
A műsor az interneten is meghallgatható lesz ezen a linken