Vidék- és gazdaságfejlesztők a jog hálójában - Szabadkai Andrea

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2014-01-07
Helyszín: 
Mária Rádió

Amikor helyi gazdaság fejlesztéséről beszélünk, szurkolunk a helyi termék előállítónak, termelőnek és a helyi fogyasztónak is hogy minél rövidebb úton egymásra találjon. Azonban ez az út időnként nagyon hosszúvá válik, ahol a közbeiktatott szereplők gyakran többet nyernek az előállított terméken, a nyújtott szolgáltatáson, mint az, akinek magát a terméket, vagy a szolgáltatás köszönhetjük. De ha ez még nem lenne elég nehézség, akkor a jogi útvesztő akadályozza, hogy a helyi érték rövid úton, akadálymentesen eljusson a fogyasztóhoz.

A mai műsorban hallható interjúpartnerem megelégelte az áldatlan állapotot, hogy a kistermelők, gazdák, termék-előállítók szinte már lehetetlen helyzettel találják magukat szemben, ha termékeiket ma Magyarországon közvetlenül értékesíteni szeretnék. Szabadkai Andrea (a Szövetség az Élő Tiszáért elnökségi tagja, a piacépítés és az Élő Tisza védjegy programok felelőse, kistermelői érdekképviselet koordinátora, valamint a Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesületének elnökségi tagja) évek óta – szinte már megszállottan – folytat ádáz küzdelmet a kistermelők érdekében, hogy a szabályozási környezet több teret engedjen a hagyományok érvényesülésének. Ezen felül pedig ma több ezer fogyasztót segít egyenesen a termelőtől származó egészséges, helyi termékekhez.

A szerkesztő: Kükedi Zsolt
 

Aki lemaradt a műsorról, meghallgathatja ezen a linken (a 15. perctől kezdődik).