A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra,
hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra,
hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
Evangélium: Jn 20,1-9 vagy Lk 24,13-35
„Valóban feltámadt az Úr!”
Húsvétkor szemtanúi lehetünk annak, hogy bizonyosodtak meg a reményvesztett tanítványok arról, hogy Jézus valóban Isten Fia, ura a teremtésnek – életnek és halálnak –, birtokolja az örök életet, és nekünk is akarja azt ajándékozni. Ebben reménykedjünk mi is, és legfontosabb célunk legyen vele közösségben lenni! A teremtett világra is a feltámadt Krisztus pillantásával tekintsünk, aki életével, halálával és feltámadásával bebizonyította, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. De egymással is alkossunk közösséget, keressük az egységet, hogy Krisztus testét alkossuk, segíteni tudjunk egymásnak következetesnek lenni, az erényekben kitartani, és igazságosságban megélni Isten Országának valóságát az egész emberiség és az egész teremtett világ javára.
„Üzenetem végén közvetlenül katolikus testvéreimhez fordulok, hogy figyelmeztessem őket a teremtés megőrzésének súlyos kötelességére. A hívők elkötelezettsége az egészséges környezet iránt közvetlenül a Teremtő Istenbe vetett hitükből származik, az eredendő és a személyes bűn következményeinek felismeréséből, valamint a krisztusi megváltás bizonyosságából. Az élet és az emberi méltóság tisztelete az egész teremtésre kiterjed, amely az emberrel együtt dicsőíti az Urat (Zsolt 148).”
„Remélem, hogy Szent Ferenc példája segít abban, hogy örökké éljen bennünk a testvériség érzése mindazokkal a javakkal és szépségekkel, amelyeket a Mindenható Isten teremtett. És emlékeztessen minket tiszteletük és megőrzésük súlyos kötelességére, annak a még nagyobb és magasabb szintű testvériségnek a fényében, amely az emberiséget fűzi egybe.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezen a héten azon gondolkozhatunk el, hogy jó testvérei vagyunk-e a ránk bízott természetnek.
A Tordák magas Duna-vízállásnál (Szentendrei-sziget), 2014. május 19-én
„Áldjon, én Uram, a mi öcsénk, a Szél,
s az Ég s a Lég s a Hó s a Hő s a derűs és borús Idő,
kik által éltetsz mindent, ami él.
Áldjon én Uram, húgunk, a Víz,
oly hasznos, tiszta, jóleső, alázatos és kedves ő.”
(Szent Ferenc: Naphimnusz, fordította: Dsida Jenő)
Szent Ferenc értékrendjében a Nap, a Hold, a Tűz, a Víz, a Szél és Földanya nénénk nagy családjába tartozik az ember is, és a hatalmas természeti elemek mind a maguk módján, de együtt dicsőítik a Teremtőt. Ebben a csodálatos képben a teremtett világ harmóniában él, ujjongó örömben és testvéri szeretetben. Az idei aszályos március után, a szárító szeleket és a föld mélyére húzódó vizeket szemlélve úgy tűnik, egy egészen más világ vesz már körül bennünket. Mi vezetett az évszázadok óta nagyjából kiszámítható időjárásunk megbomlásához?
A víz értékéről mostanában egyre többet beszélnek a közgazdászok. Kétféle megközelítésben is hallhatunk róla. Egyrészt a földben rejtőző édesvízkészletekkel számolnak, amit a „kincs” fogalmával illetnek, és persze kiaknázást emlegetnek. Valahogy hozzáférünk, aztán eladjuk, amíg csak tart a készlet… A másik, amikor „természeti erőforrás” lesz belőle, és úgy teszünk, mintha a forrás kiapadhatatlan lenne, mert nem járjuk végig gondolatban a víz útját, így nem a teljes körforgást látjuk, hanem annak csak egy rövid szakaszát.
De mi is táplálja valójában a forrásokat, honnan van a Kárpát-medence sokat emlegetett édesvízkincse? Ismerkedjünk meg a Tisza-táj vízgazdálkodásának példájával, Molnár Géza gondolatait követve.
A növényföldrajz tudománya már régen felismerte, hogy egy tájegység természetes növénytakarójának összetétele a csapadék átlagos évi mennyiségétől függ. Az Alföldön ez az érték 4–600 milliméter. Ez a vízmennyiség a sztyeppe, a félsivatag kialakulását teszi lehetővé. Viszont a tájat hosszú évezredeken keresztül, tartósan olyan erdőtársulások borították, amelyek létrejöttéhez, fennmaradásához 800 milliméter éves csapadék szükséges. Honnan származik a vízmennyiség másik fele? A folyók szállították, mint ma is, a Kárpátok koszorújából. De hát se vízlépcső, se „vésztározó” – miért nem lépett ki a déli határokon, csakúgy, mint manapság?
Evangélium: Lk 22,14-23,56
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.”
Jézus Krisztus szenvedett, meghalt értünk, szeretetből és önfeláldozásból nemcsak példát adva követőinek, de éppen ezzel, az isteni szeretet megsemmisülésig is elmenni kész következetességével győzve le a bűn és a halál szorongatónak tűnő erejét. A teremtés védelmének érdekében hozott áldozataink ugyan nem mérhetőek az övéhez, azok elhanyagolása viszont szembemegy Jézus megváltó szándékával és tanítvány-voltunk lényegével. Valamennyiünk számára világossá kellett már válnia, hogy az emberiség súlyos helyzetbe hozta magát, aminek egyelőre nem feltétlenül közvetlen közelünkben élő felebarátaink szenvedik következményeit, de ha így folytatódik tovább, gyermekeinket is rettentő nehéz helyzetbe hozza. Kétségbeesnünk azonban nem kell, sőt, nem is szabad. Miért vétenénk ezzel is a Szentlélek ellen, amikor van kinek kezébe helyeznünk sorsunkat: a halálból is megszabadítani képes Istenben feltétel nélkül bízhatunk! Krisztus kereszthalálában titokzatos módon ott van nem csak minden ember, de minden élő halála, végességre ítéltsége is. De le is győzetik: az Élet erősebbnek bizonyul minden pusztulásnál. Krisztushívő mivoltunk sarkalatos pontja az ebbe vetett hit: a belekapaszkodás Krisztusba, sőt: Krisztus átölelése minden kereszten – a teremtettségből fakadó minden szenvedésben is. Azonban folyton nyitott szívvel kell figyelnünk az ő indításaira, hiszen hiába nyílik ajtó a zörgetésünkre, ha nem lépünk be rajta.
„Napjainkban az ökológiai válság olyan méreteket öltött, hogy mindannyiunk felelősségévé vált. Amint arra már rámutattam, különböző aspektusai egyértelműen rávilágítanak az egyének, nemzetek, államok és a nemzetközi közösség kötelességeinek megállapítását célzó közös erőfeszítések igényére. Ezek nemcsak kéz a kézben haladnak a valódi béke építését szolgáló tettekkel, hanem kézzel fogható módon megerősítik és alá is támasztják azokat. Amikor az ökológiai válságot a béke keresésének szélesebb kontextusában vizsgáljuk, könnyebben megérthetjük annak a figyelemnek a fontosságát, amire a Föld és annak légköre tanít minket: azaz, hogy a világegyetemben jelen lévő rendet tisztelnünk kell, és hogy a szabad választás lehetőségével megajándékozott embernek súlyos felelőssége van ennek a rendnek a megóvásában az eljövendő generációk jólétének érdekében. És itt ismét leszögezném, hogy az ökológiai válság morális kérdés.
Bármely, különösebb vallásos meggyőződés nélküli, de a közös javak iránt mély felelősséget érző férfi és nő felismerheti, hogy kötelessége részt venni az egészséges környezet helyreállításában. Annál inkább kell érezniük tehát mindazoknak, akik hisznek a Teremtő Istenben, és akik így meg vannak győződve arról, hogy a világegyetemben világos rend és egység uralkodik, hogy foglalkozniuk kell a problémával. Minden kereszténynek különösen tudatosítania kell magában, hogy felelőssége a teremtésben a természet és a Teremtő szolgálata, alapvető eleme hitének. Ennek eredményeképpen az ökumenikus és vallások közti együttműködés hatalmas lehetőségei nyílnak meg előttünk.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
Evangélium: Jn 8,1-11
„Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!”
Jézus és az általa kötött új szövetség helyenként felülírja a mózesi törvényeket. Szeretetre és megbocsátásra tanít, valamint arra, hogy ne mások elítélésével foglalkozzunk, hanem saját vétkeinket hagyjuk el. A szeretet segít abban, hogy megtagadjuk rossz szokásainkat, meghalljuk az üdvös figyelmeztetéseket és bűneinkbe bele ne keményedjünk. Az pedig, hogy ezek az üdvös figyelmeztetések nem feltétlenül hívőktől jönnek, nem kell, hogy elbizonytalanítsanak minket. Jézus is idegennek, kívülállónak tűnt a korabeli vallásos elit számára, mégis hitelesebben beszélt Istenről, mint az írástudók. A lényeg, hogy a bűnben való megátalkodottsággal se vétsünk a Szentlélek ellen. Fontos, hogy családunkban, kisközösségeinkben halogatás nélkül elkezdjük a változtatást a teremtett világhoz fűződő viszonyunk terén is. Járjunk nyitott szemmel: vegyük észre, mi az, amivel a lassan eszmélő politikai és gazdasági hatalmasságok segítik számunkra az átállást – és viszont: következetes magatartásunkkal mi hogyan segíthetjük, ösztönözhetjük őket.
„A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját. A Föld társadalmainak jó része az igények azonnali kielégítésének és a fogyasztásnak a bűvöletében él, miközben közömbös marad az okozott károkkal szemben. Amint azt már kifejtettem, az ökológiai krízis világosan rámutat az emberiség erkölcsi válságának mélységére. Ha hiányzik az emberi személyiség és az emberi élet értékének megbecsülése, elveszítjük érdeklődésünket mások, és maga a Föld iránt is. Az egyszerűség, önmérséklet és önfegyelem, valamint az áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell hogy váljanak, különben mindannyian egy szűk réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk.”
„A környezeti felelősségtudatra való nevelés rendkívül sürgető feladat: felelősség önmagunkért, másokért, és a Földért magáért. Az oktatás nem gyökerezhet pusztán érzelmekben vagy üres kívánságokban. Nem szabad, hogy a modern világ visszautasításán vagy valamiféle „elveszett paradicsom” utáni homályos vágyon alapuljon. A felelősségtudat valódi oktatása együtt kell hogy járjon a gondolkodásmódunkról és viselkedésünkről szóló hiteles párbeszéddel. Az egyházaknak és vallásos testületeknek, nem-kormányzati és kormányzati szervezeteknek, valójában a társadalom minden tagjának pontos helye és szerepe van az oktatásban. Az első tanító maga a család, ahol a gyermek megtanulja tisztelni szomszédait és szeretni a természetet.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezen a héten egyre szélsőségesebb időjárásunk kerül górcső alá.
„Ejhaj, hóvirág!
Lesz még egyszer jóvilág,
Február ha fáj is.
Bárhogy bőg a bőjti szél,
Mégis benne jődögél
S mézzel jő a május.”
(Sík Sándor: Ejhaj, hóvirág!)
Itt vannak a böjti szelek: erősek, gyakoriak, változékonyak. Manapság mintha erősebbek lennének, úgy, mint ahogy az elmúlt két-három hónapban a frontok is. Szakértők szerint sokkal több front vonult át a Kárpát-medence felett, mint normálisan. A változékonyság egyre inkább jellemző időjárásunkra. Különösen aggasztó, hogy az évjáratok közötti változékonyság egyre kiszámíthatatlanabb, és ami valószínű, hogy hosszabb távon egy komolyabb változás egyik előjelének tekinthető.
Az erős melegedés, hirtelen lehűlés és a sorra érkező frontok jelentős terhelést okoznak, most már nemcsak az erősen frontérzékenyek számára. Sorra dőltek meg a rekordok. Igen ritka például a március elejei zivatar (villámlás, mennydörgés), amit a hirtelen felmelegedés okozott. Nehezen viseljük az ilyen változásokat, valószínűleg azért is, mert az életmódunk távolodik a természettől.
A változékonyság egyik mozgatórugója az Északi-sark és az ahhoz közeli területek egyre intenzívebb melegedése. A grönlandi jégpáncél az 1990-es évek óta gyorsuló ütemben veszít a tömegéből. Ez hozzájárult egyrészt a további helyi hőmérséklet-emelkedéshez, másrészt a felszín fényvisszaverő tulajdonságának (albedó) a csökkenéséhez, hiszen a jég fényvisszaverő képessége nagyobb, mint a jégmentes szárazföldé. A megfigyelt felhőtakaró, illetve napfénytartam változásai egyértelműen egy nagyobb léptékű légköri változásnak a következményei. Kétség sem férhet ahhoz, hogy az ún. nagy földi légkörzésben megfigyelhető tendencia jellegű változások a globális felmelegedés nagy térségi skálájú változásai. Változik, gyengül az ún. cirkumpoláris (sarkvidéki) áramlás, ami meghatározó tényezője volt az északi féltekén a gyakran előforduló időjárási helyzetek stabilitásának. Igaz ugyan, hogy a poláris területek cirkulációs viszonyairól még hiányosak a pontos ismereteink, de azt tudjuk, hogy térségben a keleties szelek az uralkodók, magasabb szélességeken gyakori az ún. arktikus front megjelenése, de legnagyobb jelentőségű a 60° földrajzi szélesség közelében mozgó erős és tartósan jelen lévő frontálzóna (az ún. polárfront), amely a sarki hideg és a szubtrópusi, melegebb légtömegeket választja el egymástól. Mindezeket befolyásolja a felmelegedés, ami a sarkokon jóval nagyobb mértékű, mint az alacsonyabb szélességeken. Az északi sarkot érintő erős felmelegedés megváltoztatja a frontálzóna szerkezetét, ami növelheti a szélsőségesebb időjárási események előfordulását Közép-Európában is.
cs, 2019-04-18 15:49 | 
Címkék: 
