Az egyszerűség, önmérséklet és önfegyelem, valamint az áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell hogy váljanak, különben mindannyian egy szűk réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk.
Az egyszerűség, önmérséklet és önfegyelem, valamint az áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell hogy váljanak, különben mindannyian egy szűk réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
Azt ígértük, víziót, jövőképet mutatunk. (Az idei adventi elmélkedéseink kiindulópontjául szolgáló, eredetileg a Viridis blogról származó alapszöveget itt olvashatják.) Milyen legyen társadalmi kapcsolati világunk? Mit tegyünk, vagy épp ne tegyünk, hogy igaz legyen a mondás: olyat tégy másoknak, amit te is el tudnál fogadni? A vízió – fogalma szerint – realisztikus, hihető, vonzó, tükrözi az érintettek céljait, aspirációit, képszerű, szemléletes és érzelmi töltésű. Itt meg is állnék. Nem vonatkoztathatunk el attól, hogy minden vízió érzelmi kötődést is tartalmaz. Lesz, aki nem vágyik egy ilyen létforma után, lesz, aki ma is próbál így élni, s azt remélem, lesz, aki rövid eszmefuttatásaink alapján elgondolkodik azon, hogy vajon ki tudná-e próbálni, meg tudná-e állni akár egy hétig, hogy ne a ma realitásait, hanem a jövő érdekében a múlthoz jobban kötődő realitásokat vegye figyelembe.