Az ökológiai válság rámutat a térben és időben kiterjedő szolidaritás sürgető szükségességére.
XVI. Benedek pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 2010. január 1.
Az ökológiai válság rámutat a térben és időben kiterjedő szolidaritás sürgető szükségességére.
XVI. Benedek pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 2010. január 1.
A Magyar Kurír ötletgyűjteményével igyekszünk olvasóinknak segíteni, hogy a böjtölés egyéb formáira is rátalálhassanak, s ezáltal hozzájáruljanak az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. Természetesen az ötletekből szabadon lehet válogatni, sorrendjük is felcserélhető. Lényeg az, hogy böjtünk egyben a teremtett világ védelmére is szolgáljon.
1. nap (hamvazószerda)
Csavarjunk ki egy villanykörtét lakásban egy központi helyen, és hagyjuk úgy negyven napig!
2. nap
Ellenőrizzük a szigeteléseket, és ha huzatot tapasztalunk a nyílászáróknál, erősítsük meg a szigetelést! Az elöregedett vagy nem megfelelő szigetelés akár 30%-kal is megnövelheti a fűtés költségeit. A hőveszteség jelentős része a nem megfelelő nyílászárókon keresztül távozik.
3. nap
Közlekedjünk szelíden – legyen szó gyaloglásról, a kerékpár vagy az autó pedáljáról. Ma utazás közben találjunk módot arra, hogyan tudjuk csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást! Érdemes ezt is megfontolni: Egy átlagos autó éves fenntartási költségeiből akár 3000 kilométert is utazhatunk taxival. Ha keveset autózunk, érdemes inkább a taxit választani, így az összes autófenntartással kapcsolatos tehertől megszabadulunk. Lehetnek olyan kollégáink is, akik a közelben laknak, és akikkel közös autóval tudnánk munkába járni. Egyeztessünk kollégáinkkal, az iskolatársak szüleivel, hogy kinek mikor és hova kell mennie!
4. nap
Újrahasznosítjuk, amit lehet? Vizsgáljuk meg a kérdést! Éljünk a lakókörnyezetünkben adódó szelektív hulladékgyűjtési lehetőségekkel! Veszélyes hulladékainkkal (vegyszerek, gyógyszerek, szárazelemek, fáradtolaj stb.) minden esetben külön gonddal bánjunk! A szelektív hulladékgyűjtés nem old meg mindent, a hangsúly mindig a hulladékkeletkezés megelőzésén van, de érezzük kötelességünknek az elkerülhetetlenül képződő hulladéknak az anyagfogalomba való visszajuttatását!
Nagyböjt 1. vasárnapja
Beszéljünk másoknak is a szén-dioxid-böjtről és bátorítsuk őket, hogy ők is csatlakozzanak!
5. nap
Ha egyénileg szabályozható a fűtés, ezen a napon állítsuk egy fokkal lejjebb.
6. nap
Mondjunk búcsút a készenléti üzemmódnak! Ellenőrizzünk minden elektromos berendezést, hogy használaton kívül valóban ki van-e kapcsolva. Egyedül a televízió igazi kikapcsolása évente 20 kg szén-dioxid kibocsátását előzi meg.
7. nap
Ügyeljünk arra, hogy minden ajtónyitásnál, szellőztetésnél minél kevesebb meleget engedjünk ki a szabadba!
8. nap
Keressünk meg (személyesen, telefonon, interneten...) politikusokat, képviselőket, hogy megnyerjük őket a klímaváltozás elleni harcnak!
9. nap
Vizsgáljuk meg, hogyan tudjuk mosogatógépünket „A" kategóriás energiafogyasztásúvá tenni. Mosogatásnál az edények tisztára mosásához ne használjunk folyóvizet, csak az öblítéshez!
10. nap
Részesítsük előnyben a helyi boltokat vagy a piacot, ahelyett, hogy a városon kívüli bevásárlóközpontokba mennénk vásárolni! Kössünk ismeretséget a helyi termelőkkel, családi gazdálkodókkal! Ők hálásak lesznek, a szupermarketek viszont nem veszik észre távollétünket.
Nagyböjt 2. vasárnapja
Az éghajlatváltozás nem távoli fenyegetés – a szegény országokat már most érinti. Imádkozzunk azokért, akik nekik igyekeznek segítséget nyújtani abban, hogy alkalmazkodni tudjanak a megváltozott időjárási körülményekhez.
11. nap
Forduljunk áram- vagy gázszolgáltatónkhoz és kérdezzük meg, milyen stratégiájuk van környezetvédelmi tevékenységük fokozásához.
12. nap
Fürdés helyett zuhanyozzunk, így kevesebb vizet kell felmelegíteni. A kádfürdőzéshez átlagosan 140 liter vizet használunk fel, míg a takarékosabb zuhanyozáshoz már 70 liter víz is elég.
13. nap
Felejtsük el a nejlonzacskókat! Vigyünk magunkkal hátizsákot vagy vászonszatyrot, ha vásárolni megyünk. Kérjük meg az eladót, hogy ne adjon zacskót és ne csomagolja be fölöslegesen a vásárolt árut. Keressük a visszaváltható, illetve újrahasznosított csomagolást!
14. nap
Kapcsoljuk le a villanyt, ha kimegyünk egy helyiségből, s mindig a tevékenységnek megfelelő fényforrást használjuk (pl. olvasáshoz olvasólámpát, és ne csillárt).
15. nap
Annyi vizet forraljunk a teáskannában vagy vízmelegítőben, amennyire valóban szükségünk van!
16. nap
Ne fogyasszunk olyan élelmiszereket, amelyekről tudjuk, hogy repülőn érkeztek az országba (kivéve a fairtrade termékeket)! Keressük a lakóhelyünk közelében készülő dolgokat! Így támogatjuk a helyi gazdaságot, és kevésbé járulunk hozzá a szállítással járó környezetterheléshez.
Nagyböjt 3. vasárnapja
Imádkozzunk az aszályok és áradások következtében éhínséggel küzdőkért, és azokért, akik neki igyekeznek segíteni.
17. nap
Komposztáljunk, ha van rá lehetőség. 30%-kal csökkenthető az elszállítandó hulladékunk, amennyiben a szerves anyagokat eleve külön gyűjtjük és dolgozzuk fel.
18. nap
Akkor mossunk, ha teljesen meg tudjuk tölteni a mosógépet.
19. nap
Ma figyeljünk oda a papír kezelésére. Használjuk a papír másik, üres oldalát is, régi borítékokat, és nyomtassunk kétoldalasan. Egy kg papír előállításához 2,2 kg fa, 350–700 l víz, 8 KW/h energia kell.
20. nap
Zárjuk el, vagy ha hibásak, javíttassuk meg a csöpögő csapokat! Akár egy kád víz is elfolyhat egyetlen nap alatt.
21. nap
Menjünk el az önkormányzatba, köszönjük meg az újrahasznosítási lehetőségeket (ha vannak) és kérdezzük meg, ennél többet is tudnak-e vagy terveznek-e nyújtani a jövőben.
22. nap
Olvasszuk le a hűtőszekrényt és ellenőrizzük a beállításokat a hatékony működés érdekében! A hűtő egyébként jobb, ha minél hűvösebb helyen van, lehetőleg távol a sütőtől és a tűzhelytől.
Nagyböjt 4. vasárnapja
„A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak" (Róm 13,10). Ám amíg életmódunk egyre több és több energiát igényel, szegényebb társaink szenvednek. Elmélkedjünk a felebaráti szeretetről ebben az egyre inkább összefonódó világban.
23. nap
Ellenőrizzük autónkban a keréknyomást, vagy ha nincs autónk, javasoljuk ezt másnak. Az alacsony nyomás magas üzemanyag-fogyasztással jár.
24. nap
Ellenőrizzük a lakásban az energiafogyasztást. Sok pénzt spórolhatunk meg a körültekintő energiagazdálkodással. Például ne vásároljunk elemmel működő készülékeket, mert az elem drága és környezetszennyező energiaforrás! Ha mégis elemes készüléket kell használni, alkalmazzunk elem nagyságú akkumulátorokat, melyek több százszor is újratölthetőek! Számoljunk! Az elem formájában megvásárolt elektromos energia több százszor drágább a hálózatinál.
25. nap
30°C-on mossuk a ruhákat. Ez 40%-kal kevesebb áramot jelent, mint ha 40°C-on mosnánk.
26. nap
Keressünk adatokat az éghajlatváltozás hatásairól napjainkban, és mondjuk el azokat barátainknak!
27. nap
Tegyünk hővisszaverő felületet a radiátor mögé a falra! Sok pénzt spórolhatunk meg, ha nem az utcát fűtjük.
28. nap
Mérjük fel, milyen régi elektromos készülékeket cserélhetnénk le energiatakarékosakra (A, A+ és A++ osztályú készülékek). Akár az energiafogyasztás harmadát is megspórolhatjuk velük.
Nagyböjt 5. vasárnapja
Ezen a vasárnapon örüljünk a csendnek! Kapcsoljunk ki mindent, tévét, rádiót, mobiltelefont. Jót fog tenni a lelkünknek!
29. nap
Mondjuk le a postán címünkre érkező fölösleges reklámanyagokat.
30. nap
Ha sokat autózunk, ma mondjunk le az autóhasználatról. Hosszútávon pedig próbáljunk meg kitűzni egy célt, hogy egy héten hány alkalommal használjuk az autót! Csak ezekre a napokra szervezzünk nagyobb távolságra vezető utakat. Útjainkat tervezzük meg előre, s ha már autóba ültünk, intézzünk el több dolgot, hogy más napokon ne legyen szükség az autóra.
31. nap
Próbáljunk új funkciót találni azoknak a tárgyaknak, amelyeket egyébként kidobnánk, mint például a lekvárosüveg, a boríték vagy a jégkrémesdoboz.
32. nap
Tegyünk fedőt a lábosra főzés közben. Amit lehet, azt gőz nyomása alatt (kuktafazékban) célszerű főzni. Az idő és az energia megtakarítása így elérheti a 30–40%-ot.
33. nap
Húzzuk ki a telefontöltőt, amikor nincs használatban: akkor is energiát fogyaszt, amikor nem tölt!
34. nap
A húsvét előtti nagytakarításnál selejtezzük ki azokat a ruhákat, cipőket, amelyeket már nem hordunk, és vigyük el valamelyik szeretetszolgálathoz.
Virágvasárnap
Lehetne zöldebb az egyházközségünk? Beszéljünk a plébánossal, ajánljuk fel segítségünket, szervezzünk teremtésvédelmi csoportot!
35. nap
Vásárlásnál folyamatosan mérlegeljük szükségleteinket! Mindig legyünk tudatában annak, hogy a reklámok nagy szakértelemmel elkészített manipulációk, amelyek mindenképpen vásárlásra akarnak minket rábírni.
36. nap
Ajánljuk fel a szomszédban vagy környezetünkben élő idős embernek, hogy segítünk bevásárolni neki, akár húsvétra is.
37. nap
Húsvéti előkészületeink során ügyeljünk az energiatakarékosságra, a mértéktartásra.
38. nap
Ha ételből fölöslegünk marad, ne dobjuk ki, adjuk oda egy hajléktalannak.
39. nap
Gondoljuk végig, van-e környezetünkben szegény körülmények között élő nagycsalád, vagy idős ember. Keressük meg őket és ajánljuk fel nekik segítségünket húsvétkor (a templomba való eljutás, főzés stb.)
40. nap
A nagyböjt elején kicsavart égőt cseréljük ki egy energiatakarékosra. Ennek élettartama során 60 kg szén-dioxidot spórolhatunk meg évente. Tegyünk személyes fogadalmat, hogy másokra tekintettel fogunk élni, s törekszünk a fenntartható életmódra!
(Az ötletek az angol Tearfund ügynökség által támogatott szén-dioxid-böjt [a Magyar Kurír vonatkozó cikke itt olvasható] és honlapunk ajánlásainak figyelembe vételével készültek.)
Forrás: Magyar Kurír